Az est méltó befejezéseként pedig ismét Magyar Krisztina és Polonkai Zoltán táncában gyönyörködhettünk, amelyet egy svédasztalos beszélgetés követett. A lelkész úr mindenkihez odament, és megköszönte a részvételt, az egész estének családias hangulatot teremtve ezzel.
Csodálatos irodalmi estnek lehettem szemtanúja, ahol megmutatkozott, hogy a zene és a költészet elválaszthatatlanok egymástól. Hiszen az olasz nyelv már maga is zenél, világított rá Baranyi Ferenc, és kifejtette, hogy a zene szeretete meghatározó mindannyiunk életében.

És hulljon Rád a fény…

Irodalmi Est Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költővel

Tegnap egész nap izgatottan vártam az este hatkor kezdődő irodalmi estet, mivel éreztem, hogy nem egy hagyományos felolvasó est elé nézek.
A Ceglédi Református Gyülekezet házában került megrendezésre az esemény. A ceglédi lelkész, Hánka Levente, békés, meghitt hangulatot hozott létre a teremben, amellyel megteremtette a megfelelő alapokat az est méltó folytatásához.
„A nap, a fény egyaránt süt jókra, gonoszakra. Mindenki egyformán értékes az Isten számára.” Mondatai mindenki lelkét megérintették.
Az est háziasszonya, Csiszárné Dóra is szólt néhány szót a közönséghez és üdvözölte a meghívott művészeket, név szerint Baranyi Ferenc írót, műfordítót, újságírót, költőt és Kassai Franciska gitáros-énekes előadóművészt. Majd átadta a szót Baranyi Ferencnek.
Egy kedves, melegtekintetű úr lépett elő a mikrofonhoz és bemutatta Kassai Franciskát, majd rövid beszédével és későbbi verseivel, felvezetőivel, ha csak egy estére is, de az emberi lélek megérintésére törekedett.
„Szebb lenne a világ, ha jobban odafigyelnénk egymásra.” A teremben körülnézve láttam, hogy városunk politikusai, tanárai, polgárai egytől egyig meg nem szűnő figyelemmel hallgatták bölcs szavait.

Az estet két fiatal szemet gyönyörködtető tánca nyitotta meg. Magyar Krisztina és Polonkai Zoltán standard táncokkal bűvölték el a közönséget. Az est felvezetése után a tánc, egyre inkább megnyugtatta az embereket a napi rohanás és stressz után. Az arcokra mosoly ült ki, és senki sem beszélgetett, csodálattal nézték a fiatal táncosok lágy mozdulatait. Bár csak ketten voltak, de az egész sokaságon úrrá lett a nyugalom általuk. Egy kicsit mindenki elmerengett saját ifjúságán a táncok alatt, úgy érezhettük, mintha egy megteremtett idillben lennénk, ahol a béke, szeretet és a szerelem jelen van.
A táncokat követően Baranyi művészúr elmesélte, hogy mi is vitte rá, hogy versírásra adja a fejét. Kiderült, hogy a költőnek ceglédi vonatkozása is van, mivel a Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskolába járt néhány évig és ez az időszak igazán meghatározó volt későbbi munkásságára. Gyermekként szerelmes lett egy nála idősebb, 11 éves kislányba, neki írta első szerelmes versét az iskolában, fizika órán. Így indult el a költő karrierje, egy gyermeki szerelemmel. A viccesen előadott történetbe azonban Baranyi Ferenc most sem felejtett el beleszőni egy kis életbölcsességet. „A bizalom majdnem olyan fontos, mint a szeretet... Itt a belénk vetett bizalomra gondolok…” Majd ebből a gondolatából tovább is lépett ismét egy iskolai emlékhez, amely a Ceglédi emlék című versét ihlette meg. Elmesélte, hogy gyermekként az osztálypénz-felelős ő volt és egy napon elhagyta a pénzt. A vers viccesen, ugyanakkor a gyermek rémületét kifejezően íródott meg. Felnőttfejjel mi csak mosolyogtunk a történeten, azonban a vers visszaadta, hogy a kisgyermek mit élhetett át, mikor ezt bevallotta a tanárának. Név szerint Arató tanárurat említette, aki nem korholta le, nem bűntette meg, mivel volt belé vetett bizalma. Akkor értette meg a költő gyermekfejjel, hogy ez a bizalom milyen fontos.
Műfordítói pályája felé szintén egy iskolai feladat terelte. Házi feladatnak kapták, hogy egy német verset prózára fordítsanak le. Ő viszont versről versre fordította le, és azóta is szívesen fordít. Kassai Franciska előadásában megszólalt ezek után énekhangon, gitárkísérettel az egyik fordítása.
Baranyi Ferenc az este folyamán minden percben szívből szólóan és lelkesen mesélt. Megtudtuk, hogy olasz, francia tanár volt és ehhez is kötődik, amiért sok olasz illetve francia művet lefordított magyar nyelvre. Első olaszról lefordított verse A vasderes kanca, Giovanni Pascoli műve volt. A verset Pascoli apjának halála ihlette meg. A gyermek akkor még csak 8 éves volt. Édesapja hintóval indult volna hazafele, mikor egy ismeretlen hátulról fejbe lőtte. A ló viszont szépen, lassan – mintha tudta volna, hogy vigyáznia kell gazdájára - hazavitte a kocsit, rajta a halott édesapával. A vers megindító, a fordítás tökéletesen visszaadja azokat az érzéseket, amelyeket akkor az édesanya és a gyermek átélhetett. Az édesanya kétségbeesetten várja a válaszokat a lótól, hogy mi történt, ki volt a gyilkos: 
"… Csikóm, lovacskám, vasderes, figyeljél,
elhoztad õt, ki vissza már sosem tér,
szeretsz, tudom. Az ember ezt megérzi.
S tudom, hogy jó vagy. De nem tudsz beszélni!
Nem tudsz, szegényke, mások meg nem mernek,
így mégis néked, néked kell feledned!
Láttad a gyilkost, ki megölte párom,
õrzöd a képét ott, a pupilládon.
Ki volt? Ki az? Én csak egy nevet kérdek
s felelni Isten tanítson meg téged!
…

Anyámnak ujja figyelemre intett.
Mondott egy nevet - s a ló felnyerített! "
A szomorú verset egy vidám, szicíliai népdal követte, amely egy lányról szól, aki mérges, mivel a fiú, akibe szerelmes, nem hiszi el, hogy ő tényleg szereti. A dal Kassai Franciska előadásában vidáman, ugyanakkor a dal témáját hűen tükrözően, hangzott el.
Miután megtapsoltuk a művésznőt, Baranyi Ferenc a hivatalos olasz nyelv kialakulásáról mesélt a hallgatóságnak. Megtudhattuk, hogy sok dialektus volt Olaszország területén, és az alapján döntöttek a hivatalos nyelvről, hogy mely dialektusban íródtak a legjelentősebb irodalmi művek. A toszkán dialektusra esett a választásuk, mivel például Dante is toszkán volt. Majd meghallgathattuk Kassai Franciskától az első olasz verset, A teremtmények énekét, azaz Assisi Szt. Ferenc Naphimnuszát.
A költemény után Baranyi úr rátért a francia lírára, és arra, hogy miért pont francia műveket fordít az olaszok mellett. Ismét elővette mosolyát és egy gyermekkori élménye felé terelte a szót. Kisfiúként egy kalendáriumban olvasott először egy francia verset, és akkoriban történt, hogy egy idősebb lány minduntalan az ölébe vette és puszilgatta őt. Akkor ő még a csókokat, csak, mint cuppogásokat élte meg, gyermeki fejjel nem tudta, hogy az idősebb fiúk miért is irigylik őt, aki a lányka ölébe ülhetett. Ezt az élményét vélte felfedezni később egy francia versben, amelynek elszavalását nevetés és vidám taps követte a közönség részéről.
Fél évig kint tanult Franciaországban, ahol reménytelenül beleszeretett egy lányba, aki viszont egy chanson énekesért rajongott. Így kénytelen volt a lánnyal a francia chansonokat hallgatni, aminek az lett a következménye, hogy bár a szerelme viszonzatlan maradt, de megszerette a chansonokat. Kassai Franciska pedig gitárral a kezében Joseph Kozma, azaz Kozma József, egyik chansonját elénekelte, a nézők nagy örömére.
Zárásként Baranyi Ferenc a műfordítók jelentőségéről beszélt. Elmesélte, hogy sok ember igazán művelt, az ellenére, hogy nem beszélnek több idegen nyelven. Rávilágított, hogy a műfordításoknak köszönhetően bárkiből művelt, tájékozott ember válhat.
Kassai Franciska búcsúzásul elénekelte egyik saját szerzeményét, melynek címe: Örömmadár. A boldogság kereséséről, az öröm érzéséről szólt a dal. „… találj meg engem örömmadárkám…”
Az est méltó befejezéseként pedig ismét Magyar Krisztina és Polonkai Zoltán táncában gyönyörködhettünk, amelyet egy svédasztalos beszélgetés követett. A lelkész úr mindenkihez odament, és megköszönte a részvételt, az egész estének családias hangulatot teremtve ezzel.
Csodálatos irodalmi estnek lehettem szemtanúja, ahol megmutatkozott, hogy a zene és a költészet elválaszthatatlanok egymástól. Hiszen az olasz nyelv már maga is zenél, világított rá Baranyi Ferenc, és kifejtette, hogy a zene szeretete meghatározó mindannyiunk életében. A megzenésített daloknak, a verseknek és a színvonalas felkonferálásnak köszönhetően a résztvevők nem csak egy kellemes estével, hanem maradandó, értékes emlékekkel lettek gazdagabbak. 

 Nagy Ivett