Irodalmi Jelen

Pác – eS Kiss Judit gondolatai Tallér Edina A húsevő című regényének olvasása közben

2010. június. 15. - 11:15

Tallér Edina az idei Könyvhéten debütált szépíróként A húsevő című kötetével. A regénnyé formálódó női történetekhez eS Kiss Judit fűzött észrevételeket, egyik bekezdésével bemutatva, másikkal továbbírva a könyvet.

Ritkán adódik olyan helyzet, hogy elolvasok egy könyvet, és utána azonnal felhívom az írót, megkérem, találkozzunk, és válaszoljon a könyvével kapcsolatos kérdéseimre. Az viszont bármikor előfordulhat, hogy képzeletben találkozom a könyv főszereplőjével, és őt kérdezem. Ha a szereplő hiteles, akkor úgy érzem, elég jól ismerem ahhoz, hogy leüljön velem egy kávézóban, és átbeszélgessünk egy estét.

A nap teljesen kiszívta a pác színét, a fa több helyen töredezett, nagyon ráfér a felújítás. Cseresznyeszínű lesz, frissen kenve majdnem piros. Nem nehéz munka, le kell ragasztani az üveg szélét, gyorsan átkenni és kész. Van időm gondolkodni, jönnek a képek egymás után. Eszembe jutnak a lány történetei. Ahol vége van az övéinek, ott kezdődnek az enyémek. Az előszobát és a lépcsőházat is kifestjük, amikor beköltöztünk, minden fal fehér volt. Most kő színűt választottunk, de inkább világos barack lett, így is tetszik, sokkal jobb, mint fehéren.

Van egy lány, a félelmeiről és a vágyairól mesél. Látjuk őt, mint unoka, bárban felszolgáló pultos lány, szerető, anya, az apja és az anyja lánya. Ízig-vérig nőként figyeli a férfit, elfogadja, hogy a férfi a gyengébb, szereti, hogy izzad, nem tiltakozik a férfi-női szerepek ellen.

A Café Dívában beszélt a falakról, hogy nem akarja kijavítani a hibákat, egy-két repedés belefér, csak színes legyen. Tejeskávét kér a pincértől, a szemébe néz, rámosolyog, abból baj nem lehet. Valamilyen nőies cigarettára gyújt, lassan szívja, amíg a kávé érkezik, így képzelem. Mesélni kezd. Először nem hallom, mit mond, csak a dús, fekete sörényét, a hangsúlyos szemét, piros rúzsát és körömlakkját látom. A nők megnézik egymást, a másikhoz mérik magukat. Ő is megnézi a nőket, át is alakítja őket egy kicsit, ha nem tetszik, amit lát, szoknya helyett farmert, kék inget ad, másik cipőt választ, kifesti kékre a szemhéjat, engem is változtat.

A férfiakra vonatkozó tanácsokat a nagyanyjától kapja. A gyakorlatias, lényegre törő iránymutatást nem érzi az olvasó elavultnak, megkopottnak, inkább biztonságot ad. A nő legyen készséges, legyenek titkai, tartsa tisztán az ágyneműt és magát, de csak vízzel mosakodjon, hogy az íze és az illata megmaradjon. A lány megfogadja őket, nem vágatja le a lánya haját, hogy vigye a szél az illatát.

Az emberek az asztalnál keresztbe beszélgetnek, csak rövid részeket kapok el a beszédéből, aztán egyre többen elhallgatnak, engem is érdekel, mit mond a lány. Nyugodtan mesél, nem siet, egyik történet jön a másik után, néha egy-egy közbevetett mondat. Mennem kéne, de nem tudom ott hagyni, várom a következő történetet, legszívesebben kérdeznék is, de érzem, nem lehet, nem válaszolna az én kérdéseimre, a sajátjait akarja megválaszolni.

A szerelmeinek nincs neve, van az egyik és a másik, összemosódnak a szereplők, nincsenek pontosan körülhatárolva. A szerelme arra használja, hogy whiskyt szerezzen neki egy partin. A szerelme elhagyja egy másik miatt, aki kiszámítható jövőt ígér és tervez. A szerelme elmegy hozzá, mielőtt megölné magát. Az egyik szerelme talán a gyerekei apja, ennek eldöntése az olvasóra van bízva.

Türelmetlen és feszült leszek, ha nem beszélhetek. Néha elhatározom, hogy nem szólok, csak amikor nagyon muszáj, ezzel szoktam büntetni magam. Ha most megszólalnék, kérdeznék, lehet, hogy okoskodnék, még erőszakosnak is tűnnék, félek, nem beszélne tovább. Inkább magamba szívom a mondatait, később majd újra előveszem. Hallgatom őt, a nagyanyja tanácsait, az apja szabadkozását, miért nem kereste 26 éven át, az anyja férjének durva mondatait, a szerelmét, hogy miért vesz mindig hervadt csokrot neki, vagy a fiát, amikor érte harcol és a lányát, aki képzeletbeli barátaival beszélget. Feltörnek a saját történeteim, torlódnak a torkomban, nagyot nyelek, nem beszélek, nem akarom elmondani, nem most. Élvezem a szavait, hogy őszinte hozzám, nem hozzám, mindenkihez.

Megjelenik az apa figura, aki az anyjától való elválás után vasárnaponként süteményezni viszi, egészen addig, amíg egyszer nem jön, aztán kimarad 26 év. Az újratalálkozás véletlen, de mielőtt elkezdődne valami, véget is ér. Ez a hiány végigkíséri a történeteket, a főszereplő sokáig keresi az apját, amíg meg nem találja. A nevelő apát az anyja férjeként említi.

Egy váratlan pillanatban készülődni kezd, eddig húzta az időt, most gyorsan elpakolja a táskájába a doboz cigarettát, fekete sörényét begyakorolt mozdulattal dobja át a másik vállára, és elrohan. Nem szeret elköszönni, búcsúzkodni a legrosszabb, ezt mondta. Elment, a mondatait itt hagyta, én meg újra és újra meghallgatom őket.

A keresztapja és a nagyapja halálának feldolgozása attól drámai, hogy egyszerűen meséli el, tények hangzanak el mély érzésekről. Az ukrán kurva és az őt kihasználó szerelmének története erősíti ezt a vonalat. Indulatok nélkül közli az olvasóval, hogy két nyomorék gyereke várja otthon az anyjukat, aki a szerb szerelme farkára még csak említést sem hagy tenni. Ettől az egyszerűségtől és letisztult elbeszéléstől válnak ezek a történetek emészthetővé.

Ha bemegyek egy kávézóba, körülnézek, tudom, hogy hallom majd még ezt a lányt mesélni. Nehéz lesz megtalálni, türelmesnek kell lennem, és nagyon figyelni. Legközelebb biztosan más lesz a sminkje, akármit ki lehet hozni belőle, más lesz a hangja, a külseje, a történetei, mindegy nekem, csak beszéljen.

A történetek összevisszaságában semmi sem véletlen, pontosan a helyére kerül minden. A vér is tudja, hol a helye, amikor az anyja a hajáról lemossa. A lány is tudja, hol a helye, hiába beszél neki az anyja férje vagy valamelyik szerelme. A végén helyére kerülnek a dolgok, az olvasónak nem lehet oka panaszra, mégis hiányérzete lehet a könyv végén, mert nem derül ki, hogy a lányt merre sodorja tovább az élet. Talán Tallér Edina következő könyvéből megtudjuk ezt is.

Rossz szokásommá vált, hogy mindenre rákeresek a neten, megnézem, mit nem tudok a pácolásról. Az első találaton meglepődöm: a pácolás célja, hogy puhítsuk, szaftosítsuk és ízesítsük a sütésre váró húsokat. Magamtól nem jutott eszembe, a húst is lehet pácolni, a történetek mindig összeérnek. Reggeltől kora délutánig a bejárati ajtó kerete és az ajtó egyik fele lett kész, szép érett cseresznye színű lett.