Ki is valójában Su La Ce?

 

 

 

 

 

 

 

 

Csalás vagy hamisítás? Irodalmi játék vagy orientalista kísérlet? Az bizonyos, hogy egy remek könyvvel bővült trilógiává a Su La Ce sorozat. Tarján Tamás szerényen és kiváló érzékkel kérdezve vezette végig az estet, s azzal kezdte: hogy ő most itt lehet, az kizárólag annak köszönhető, hogy Sári Lacival jó barátságban van, ugyanakkor garantáltan nem ért ahhoz, amiről szó van. Ezt egyébként hamar megcáfolta kérdéseinek pontosságával. Rögtön a közepébe vágott, elmondván, Sári László még az SMS-eit is úgy írja alá, hogy “slc”. Ami nem csak Sári Laci, hanem – minő véletlen! – Su La Ce monogramja is. Vajon mennyire szándékos ez? – vetette fel Tarján, megpiszkálva szerző és közreadó azonosságának kérdését. Korábban, az Irodalmi Jelenen közölt beszélgetésben Sári László már finoman utalt erre: “Tökéletesen képes vagyok azonosulni Su-la-ce-vel és Lin-Csivel is, bevallom.(…) Talán ezek azok a legfontosabb gondolatok, amiket Keletről el lehet és érdemes hozni.” (lásd Sári-legendárium – Beszélgetés Sári Lászlóval). De teljesen nyíltan, nagy nyilvánosság előtt – hiszen teltház volt a könyvbemutatón – tudomásom szerint most mondta el először mindazt, ami ezután következik.

Sári Miklós Pállal, a kiváló sinológussal vitatta meg egy alkalommal, hogy mi a csudát csinálhat egy orientológus, ha szeretne áthozni valamit a keleti irodalomból, de az vagy túl hosszú, és méltatlanul rövidíteni kellene, vagy túl rövid, nem értené a nyugati olvasó, tehát tele kéne zsúfolni lábjegyzetekkel. Hogyan lehet nemcsak a tudomány meglehetősen szűk és zárt körének, hanem a kortárs olvasóknak is élvezhető, jó könyvet adni a kezébe? Mire Miklós Pál azt mondta Sári Lászlónak, hogy ilyenkor kell csalni. Egy nyugati ízlésnek megfelelő keleti szöveget alkotni az általad áthozhatatlannak vélt művek tartalmából. Magyarán: az irodalomban nemcsak lehet, néha kell is kicsit csalni. Sári példaként hozta fel az Ossziánt, vagy Francis Bain tizenkét hindu meséjét, amelyet Baktay Ervin fordított. (Sokáig azt hitték, hogy Bain tulajdonképpen Baktay.)
Tarján Tamás azonban, kötve az ebet a karóhoz, rákérdezett újra, hogy akkor most tulajdonképpen ki is Su La Ce? Mire Sári folytatta, hogy Miklós Pál erre elkezdte dörzsölni a kezeit, mondván: „Figyelj csak, a SU kínaiul írás, ami, ugye, fordítva Sári. A LA azt jelenti, hogy rajzolni, vonalat húzni ecsettel, míg a CE a mestert jelenti, vagy pontosabban az írástudót. SU LA CE – vagyis »Írás Laci«” – nevetett fel a régi titkot elárulva a szerző. Mert most már, a harmadik SU LA CE könyv megjelenésekor leírhatjuk, hogy Su La Ce nem más, mint Sári László.

A Kelet sok ezeréves tapasztalata, tudása nem mellőzhető, de hogy lehet ezt a mi életünkbe áthozni? „Úgy, hogy akkor kerül, amibe kerül, mondjanak, amit akarnak, szidjanak, de én most hozzálátok a hamisításhoz” – vallotta be Sári László. Mindezt szerzetesi néven, a IX. századi Kínában valóban létező Lin-csi apát képzelt tanítványaként tette. Tarján Tamás kérdésére, hogy akkor tulajdonképpen hány éves is most Su La Ce, a szerző azt válaszolta, hogy mivel az időseket jobban becsüljük, mint a fiatalokat, jobban elfogadjuk tőlük a tanítást, az első kötetben azt állította, hogy már “várja a halált” és hogy “utálja az embereket”, de a semmi kapujában még visszatekint és felidézi tündöklő szellemű mesterének tanításait és életét. Ám a második kötetben sem jön még el a halál, és bármilyen nevetséges és pitiáner dolog is, de az embernek tennie-vennie kell, célokat kitűznie maga elé, különben elvész. “Nem lehet leülni és feladni…” – mondta mosolyogva, de hangjában bujkáló mély megrendüléssel Sári László, hogy aztán derülten így folytassa: „Az emberélet oly sivár, hogy olykor még serénykedni is jó, míg várjuk a halált. És, a fene egye meg, ez igaz!”
Tarján ezután a szerző előbeszédéből idézve azt a mondatot emelte ki, hogy “Nem kedvelem az irodalmi nyelv cifraságait, és nem kedvellek benneteket sem.” Meglepő kijelentés olyasvalakitől, aki az irodalom felkent szószólója a Magyar Rádióban. A szerző – kissé megkerülve a választ – derűsen utalt arra, hogyha olvas valamit, akkor néha felébreszti az egész családot, mindenkinek el akarja mondani, mert utána talán jobban fognak aludni, ha megértik, miért jó és szép egy-egy gondolat. Sőt, hasznos is. Ezért fontos szerinte a rádió, ahol el lehet, sőt kell is mondani, hogy vannak értékes gondolatok.
Az esten érintették még a számmisztikát, a 81 (9x9), pontosabban a 9 mint misztikus szám fontosságát, illetve a Tao Te Kinget, amelyben – akárcsak Su La Ce legújabb könyvében – , ez kiemelkedő szerepet játszik. Majd arról beszélgettek, hogy ki volt valójában Lin-csi apát, és meglepetésként felhívták a színpadra Szloboda Róbertet, az előző kötetek cseh fordítóját. Ő elmondta, hogy mennyire jól fogadta a prágai közönség Su La Ce könyvét, és milyen is “keleti irodalmat” magyarról csehre fordítani. A Su La Ce kötetek bizonyára ott sem véletlenül népszerűek, hiszen irodalmi értékük mellett segítenek is. Miben? Élni.