Szíve és szeme mindig nyitva volt – Bálint Tibor-emlékest

HELYSZÍNI

Az erdélyi irodalom egyik legszínesebb, legizgalmasabb alakjának emlékét felidézendő szervezett konferenciát a kolozsvári íróról elnevezett Bálint Tibor Baráti Társaság.

Szíve és szeme mindig nyitva volt

– Bálint Tibor-emlékest

A Petőfi Irodalmi Múzeumban az estet Szőcs Géza, kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg, a kerekasztal-beszélgetést Antall István, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője vezette. Bertha Zoltán irodalomtörténész, a Bálint Tiborról szóló monográfia írója derűs nosztalgiával és a szakember pontos ismereteivel emlékezett vissza az író elragadó személyiségére.

A Forrás-nemzedékhez tartozó Bálint a külváros autentikus realizmusát bájos, szürreális elemekkel ötvözte – fejtette ki Bertha, és munkásságát többek között Mándy Ivánéhoz hasonlította. Ahogyan Mándy felvillantotta Budapest sokarcú forgatagát, úgy Bálint Tibor is igyekezett megragadni Kolozsvár ízét, hangulatát. A hatvanas évek Kolozsvárjának életérzése, a kiskocsmák és munkástelepek világa elevenedik meg például a Bábel toronyháza és a Zokogó majom című regényeiben. Bertha szabatosan körülírta Bálint jellegzetes témáit: a kisemberek ábrázolójának, a kolozsvári magyarság groteszk, abszurd, mégis valós helyzetét rögzítő írónak nevezte.

(Fotó: www.balinttibor.com)

A megidézett író az urbánus erdélyi irodalomnak  ha nem is megteremtője,  de az egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Mindemellett a filozofikus magasságok sem hiányoztak nála. „Alulnézetből indul, s mintegy tölcsérként szélesednek ki a történetei, nem egyszer biblikus és mitologikus távlatokig.” Egyed Emese, a beszélgetésben részt vevő másik irodalomtörténész kiemelte Bálint Tibornak a Napsugár című gyereklapnál végzett munkásságát. Rámutatott rendkívül jó mesélőtehetségére, mellyel sokakat magával ragadott, gyerekeket, felnőtteket egyaránt. Egyed Emese Mikszáth és Krúdy prózavilágát érzi visszaköszönni az írásaiban. Szőcs Géza abban látja Bálint Tibor egyik titkát, hogy képes volt „hangyaméretű mikroeseményt” rögzíteni úgy, hogy a széles horizont távlata sem esett ki látószögéből. Hangsúlyozta, hogy ez a jó értelemben vett gyermeki lelkület elengedhetetlen volt ehhez a zseniális látásmódhoz. Antall István röviden, velősen összegezte Bálint egyik vitathatatlan érdemét, mégpedig azt, hogy a lumpenvilágot, a sokszor üresnek, sivárnak vélt külvárosi életet emelte fel az irodalomba.

Egyed Emese szerint nem csak a szituációk, hanem elsősorban az emberi történetek érdekelték Bálintot, leginkább az emberek arcát és lelkét kereste és rögzítette műveiben. Antropológiai gyűjtéseket végzett, szeretett emberek között időzni, beszélgetni velük, ezért ismerte úgy az emberi természetet, mint kevesen az írók közül. Soha sem zárkózott el írói magányba, szíve és szeme mindig nyitva volt, és figyelte a környezetében élőket.

Az est végén Antall István tette fel a játékos kérdést: ha betoppanna most ide Bálint Tibor, vajon mit mondana? Szőcs Géza frappánsan válaszolt: „Valószínűleg szétnézne, és csak annyit mondana: te jó ég, hova kerültem?”

Csepcsányi Éva

Kapcsolódó anyag: A Bálint Tibor Baráti Társaság honlapján számos fotó, dokumentum, interjú található az író életéből.