Szerzett angolságba oltott álbuddhizmus?

KRITIKA

Hanif Kureishit A kültelki Buddha című regénye alapján a The Times az 1945 óta élt legjobb ötven író közé sorolta. A nagy visszhangot kiváltó debütkötetet ajánljuk olvasásra.

Szerzett angolságba

oltott álbuddhizmus?

Mint írót kevésbé ismeri a magyar olvasóközönség. Az én szép kis mosodám című film hallatán már többen felkapják a fejüket, forgatókönyvének Hanif Kureishi a szerzője. Filmes tevékenységéért jelölték már Oscar-díjra is. Intimacy című mozija Arany Medve-díjat kapott 2001-ben Berlinben. A pakisztáni származású írót az angol királynő a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki fokozatával tüntette ki.

Kureishi szerint filmes munkássága csak kitérő volt ahhoz, hogy íróvá válhasson. Mint ahogy az is, hogy pályája kezdetén pornóírással kereste kenyerét. Bevallottan a pénzért csinálta, de állítja, közben jól szórakozott. Álneve, mily meglepő, Karim volt.

„Karim Amir a nevem, született és tősgyökeres angol vagyok… illetve majdnem” – így kezdi történetét a regény főszereplője, narrátora, a tizenhét éves, félig pakisztáni, félig angol fiú. Karim beceneve Tejszín, a tősgyökeres angolság csupán vágya a fiúnak, származása miatt rengeteg atrocitás éri, egy felbőszült apa például megfenyegeti: „Ha csak hozzáérsz azzal a fekete kezeddel a lányomhoz, kalapáccsal töröm össze!”

Az elbeszélés folyamán újabb és újabb szereplők sorsát ismerjük meg, akik mindannyian elvágyódnak a külvárosból Londonba. Eva, Karim apjának szeretője, a mellrák miatt megcsonkított asszony, nőiességét egy újabb férfi, Haroon meghódításával próbálja visszaszerezni. Charlie, Eva fia, minden eszközt megragad, hogy tehetségtelen énekesből valódi popsztárrá váljon.  Jamila, Karim gyermekkori barátnője, elutasítja az indiai hagyományokat, de az angol konzervatív értékrendet is. Hogy a történet még mókásabbá váljon, közéjük csöppen egy újabb bevándorló, Jamila Indiából érkező férje, Changez. Bár földrajzilag nem nagy a távolság a peremkerület és a belváros között, mégis sokuk számára a beilleszkedés, a beolvadás a londoni közegbe szinte lehetetlennek tűnik.

Karim apja, Haroon, a tulajdonképpeni Buddha, a felsőbbrendűséget sugárzó, elhatárolódó férfi, elhagyja családját, vele együtt a bajokat. Miközben Haroon saját problémáit sem tudja megoldani, a külváros egzotikumra, különlegesre vágyó, gazdag sznobjai előtt bölcs guru képében tetszeleg, pénzért meditációs kurzusokat tart nekik, életvezetési tanácsokat ad, a keleti filozófia tükrében. Karim gúnyosan maga nevezi Buddhának illetve Istennek apját, utalva ezzel Haroon követőinek képmutató imádatára: „Lehet, hogy a papa tényleg varázsló, és (ahogy ő mondja) a cipőfűzőjével változtatta át magát indiai származású köztisztviselőből azzá a bölcs tanácsadóvá, akinek most látszott.” Valójában Karim apja nem is buddhista, hanem muzulmán, semmilyen vallást sem gyakorol komolyan, csupán testedzésként végez jógagyakorlatokat.

A regényben gyorsan váltakoznak a karakterek és a helyszínek, Karim belekezd valamibe, aztán a következő fejezetben már máshol folytatja. Nincs lehetősége az olvasónak mélyebben megismerni a szereplők belső vívódásait, töprengéseit, Karim rohan tovább. A szöveg forgatókönyvszerű villanások füzére, érezhető rajta az író filmes múltja. Másrészt Kureishi kiválóan modellezi vele a korszakra jellemző hirtelen változásokat, a kamasz narrátor türelmetlen kapkodását.

A regény nyelvezete a hetvenes évek szlengjére épül, amely könnyen érthető, a párbeszédeket rendkívül egyszerű mondatszerkezetek alkotják. Fellelhetjük benne a korra jellemző irodalmi alkotások címeit (Eva rendszeresen ajánl vagy vásárol Karimnak könyveket), az aktuális zenei irányzatokat, és az éppen divatos ruházat pontos képét. Karim rendkívül realista, sőt naturalista módon írja le a történteket, a szexjeleneteket is. Kureishi bizonyára sokat profitált a korábban már említett pornóíró korszakából.

A fiú felvállalja, hogy mindkét nemhez vonzódik, ezért mind apja, mind a környezete elítéli. A szöveg hangneme végig cinikus, kegyetlenül őszinte, érzékeltetve ezzel Karim véleményét az angol társadalomról, az önirónián keresztül pedig saját magáról.

Hanif Kureishi (Forrás: http://blogs.guardian.co.uk)

Az identitás és a világban betöltött feladat keresése a hetvenes évek gazdasági válsággal küszködő, gyorsan változó Angliájában folyik, biztosítótűs punkok, füvet szívó hippik, rasszista neonácik, kommunisták, középszerű művészek, külvárosi sznobok között.  Ebben a fejlődésregényben valójában csak a tinédzser Karim Amir találja meg helyét, ő látja valósan Londont, amiről így nyilatkozik: „Ha az ember egy ilyen fényes, kavargó és ragyogó helyen van, beleszédül a lehetőségekbe: nem feltétlenül segít, ha megragadja őket.” Folyamatosan próbál alkalmazkodni, idomulni, mégis önmagát adja és a saját útját járja, őszintén, szókimondóan, sokszor szemtelenül megdöbbentően és megbotránkoztatóan. Eléri álmát, híres színész lesz belőle, de a sors iróniája, hogy mindezt két olyan szerep megformálásával, amelyektől életében szabadulna: az egyik Maugli, a másik pedig egy indiai bevándorló figurája.

A kültelki Buddhával Kureishi is megvalósította álmát, megkapta a legjobb első regénynek járó Whitbread-díjat, valamint 2008-ban a The Times az 1945-óta élt legjobb ötven író közé sorolta. Mi pedig a könyvet olvasva elgondolkodhatunk, hogy az elmúlt harmincöt-negyven évben mennyit változott Európa bevándorlókhoz való viszonya. Vajon változott-e egyáltalán? Emellett azon is: mit jelent számunkra a globalizáció, a multikulturalizmus, a másság, az elfogadás, a nemzetállam?

Hanif Kureishi: A kültelki Buddha. (Fordította: Greskovits Endre) Scolar Kiadó, 2012.

Szőcs Henriette

Kapcsolódó anyag: Májusban Budapestre látogatott Hanif Kureishi - Hay-fesztivál, beszámoló