Wehner Tibor – Mégsem épül vízierőmű a Varecza-versfolyón
WEHNER TIBOR
SZENT VARECZA ELVESZETT LEVELEI
.2
GYORSHÍR
Mégsem épül vízi erőmű a Varecza-versfolyón. A környezetvédők szívós tiltakozásainak és tüntetéseinek, felvonulásainak hatására – amelyek során világosan kinyilvánították, hogy a vízlépcsőn végzetesen összetörnének és beazonosíthatatlanokká válnának a szavak (és ugyan mit kezdhetnénk egy halom sérült, összekeveredett betűvel?) – végül csak-csak meghátráltak a civilizációs haladás gaz és álnok hívei; egyszersmind ismét manifesztáltatott a költészet fensége és legyőzhetetlensége. A Varecza-versfolyó tehát feltartóztathatatlanul tovább hömpölyöghet költészet-tengere felé.
Buda, 200100. február 2.
W.
.3
A VERS MINT PRÉDA VAGY CSALÉTEK
Az egyik legfontosabb – bár meglehetősen lazán kezelt – kérdés a költő számára a féktelen vagy fékevesztett diktatúrában az, hogy az elkobzott, majd a hatalom tévedésének szükségszerűen nagyvonalúnak tűnő belátása nyomán – mintegy társadalmi szintűvé emelt bűnbánása következményeként (HAZUGSÁG!) – visszaszolgáltatott versnek van-e valamilyen stich-je? Jelent-e a költő számára bármilyen – hátrányos vagy előnyös, de mindenképpen tragikus színezetű – megkülönböztetést – akárcsak az általánosságok lírai szintjén – az, hogy alkotása a hivatalos, aggodalmaskodó figyelem és ellenőrzés kitüntetésében részesült? Vagyis kizárólagosan a diktatúrák váltakozása – és hordaléka – jelöli ki egy költői mű világirodalmi helyét, vagy utasítja könnyedén a süllyesztőbe, a szemétbe? Ilyen látszólagos lenne az önérték? A belső törvény? Az autonomitás? Megírjuk, megírhatjuk-e ezután ezen felismeréseink biztos tudatában verseinket könnyű préda (vagy ravasz csalétek) gyanánt? Vagy csak abban reménykedhetünk, hogy pontosan ez a préda lesz tárgya és esszenciája majd az érinthetetlenségekbe emelkedő műveknek? Vagyis most már egészen egyszerűen nem kerülhető meg a kérdés: elérkezett-e az ideje
„Az ’elkobzási-lefoglalási-visszaszolgáltatási stich’ lappangó jelenléte és jelentősége a költői mű lehetséges értelmezésében (metaforák és megfoghatatlan kritériumok)”
című szakmai konferencia összehívásának? És bármilyen szintű szerepet kaphatnak-e ezen a tanácskozáson a társművészetek (BM Művészeti Ügyosztály – a magyar költészet leggazdagabb és legteljesebb tárháza) bizonyos körökben oly megbecsült képviselői és reprezentánsai?
Na de elég a kérdésekből. Nyissuk ki az ajtókat a versek előtt!
Budáról Szent Márton és Szent Varecza városába, 200100. március 3-dikán.
W.
.4
KÖLTŐSZENT!
Megrendítő szépségű, ha egy sakknagymester egy lépést költőnek ajánl: ez a látszólag jelentéktelen mozzanat is a költészet mindent elsöprő erejének tanúságaként vonul be a magyar irodalomtörténetbe. Ez az irodalomtörténet megannyi feltáratlan és regisztrálatlan történésből, eseményből, aktusból – súlyos konfrontációból – és a köznapok szennyéből kiemelkedő remekműből épül: jön majd egyszer egy irodalomtörténész, és meglepetten manifesztálni kényszerül olyan áramlatokat, amelyek addig a mélyben lappangottak. Az asztalra csap, és megpróbálja felfejteni ama 2l. lépés titkát, amely mögött példának okáért, adott esetben egy pályaedzőnek aposztrofált Szent rejtőzik. És akkor olyan költői képekkel kényszerül szembesülni, mint a „Versfolyóm döglött hala” – és kétségbeesetten a tiszai ciánszennyezés újsághírei után kezd kutatni, holott réges-régen el kellett volna emelkedni eme konkrétumoktól és aktualitásoktól az általánosságok szintézis-érvényű költői (szent) szintjére. De majd csak beletanul, majd csak kapiskálni kezdi a remekművet.
Hát igen, a remekművek, a remekművek. A remekművek magyar pszeudoirodalmi életében az eddigi legnagyobb zűrzavarnak a BM Művészeti Ügyosztálya volt a színtere. Máig nem bizonyosodott be, hogy szándékos provokáció történt, vagy egy ostoba hivatalnok önszorgalmú és öntudatlan zavarkeltése húzódott meg a háttérben. (A hivatalnok azóta egy másik, kevésbé fontos ügyosztály vezetője, és ha kérdezik, a titoktartási kötelezettségre hivatkozik.) Történt, hogy az ügyosztály dolgozói és (külsős) ügynökei számára az ügyosztályvezető kiadta a remekmű-felismerési utasítást. Mindenki zavarodottan rohangálni kezdett, többen kétségbeesetten beiratkoztak a Szabó Ervin Könyvtárba, az elkobzott versekre új osztályozási rendszereket próbáltak alkalmazni. A nagy riadalom csitultával, de a feladat megoldhatatlanságát belátva a munkatársak kétségbeesetten maguk elé bámultak naphosszat, és az sem jelentett megoldást, hogy – korántsem váratlanul – érkezett egy olvasottabb (Csehov, Jeszenyin, Solohov) kolléga a KGB-től is. Az őrült felhajtásnak egy átszervezés vetett véget: felállítottak egy remekmű-felismerési osztályt egyetlen munkatárssal, aki szigorúan bizalmas jelentéseket fogalmazott havonta, de ezen jelentések zárlatát a rendszerváltás új szabályozásai is képtelenek voltak feloldani. Ezért van a napjainkban is érezhető oly nagy zűrzavar a kortárs irodalom megítélésében (kánonok).
Némi vigaszt csak a remény ad: bárcsak ily finom, a költészetéhez hasonló disztinkcióval lenne megvilágítható társadalmunk minden abszurditása.
E példázat-jellegű leírással kívánok versfolyamának további, feltartóztathatatlan áradást.
Budából Szent Márton és Varecza városába, 200100. március 12-dikén.
W.
.5
SZENT KÖLTŐ!
Levelem késésének egy köznapi esemény az oka, amelyről hirtelen nem tudtam dönteni, hogy metaforikus vagy riportszerű megfogalmazását tolmácsoljam: a két variáció közötti meditáció közben meg elrepült az idő. Történt, hogy egy, a közelmúltban Indiából hazatért kitűnő képzőművész megközelítve íróasztalomat, a könyvkupacok egyik felső rétegéből kiemelt egy Szent Varecza-kötetet, és annyit dünnyögött az orra alatt: No lám, az utolsó nagy dadaista költő! Csak tudnám, hogy lehetne megszerezni költeményeit? Zavartan csak annyit válaszoltam, hogy célszerű közvetlenül magához a Mesterhez fordulni, ki épp most lepett meg legújabb, súlyosan erotikus verseivel, melyek valószínűleg a Varecza-költészet mélyáramainak egyik újabb, vulkánszerűen felszínre törő folyamaként születtek meg. Az új művek idézet-technikájára szerénységem okán nem tértem ki.
Ez az epizód kissé megzavarta azon elmélkedésemet, amelynek termésével a legújabb budai szellemi kalandozások fejezeteként szerettem volna meglepni Önt, így most csak mintegy töredékes részleteket vethetek papírra, remélve, hogy szerényen kimeríthetetlen asszociációs készségének (költői kép!) prédájává válhatok.
Az első motívum a hullámverés: egy – akárcsak félreértésen vagy rosszhiszemű híresztelésen alapuló – esetlegesen felröppenő, transzvesztita felvonulást prognosztizáló hír izgalom-hullámveréséé az x-i rendőrség soraiban, ennek kihatása az ügyeleti rendszerre, az állomány szilárdságára, a fegyelmi és figyelmi rendre, és mindennek (törvényszerű, magától értetődő, mondhatni: ekvivalens) lecsapódása a Varecza-költészetben. És máris a költészet fantasztikus titkainál vagyunk: kiszámíthatatlanságainál, véletlen- és törvényszerűségeinél, lokalitásánál és totalitásánál.
A második motívum a pillanatnyi tanácstalanság. És ez a házkutatóé, ki szorgosan végezve immár hivatásának minősülő munkáját, alig észrevehetően megtorpan egy frigyláda előtt: megingását valószínűleg nem holmi megilletődöttség indukálja, hanem sokkal inkább a tudatlanság: a BM-iskolákban sajnos nem szerepel a tananyagban az ilyen jellegű tárgyak felnyitási metódus-oktatása. Csodálható-e, hogy hirtelen nem tudja a házkutató, hogy egy ilyen jellegű tárgyhoz nem úgy kell nyúlni, mint egy széfhez vagy egy robbanásveszélyes, ismeretlen tárgyhoz. Hajtja ám a kíváncsiság: hátha nyitva is van? És fél, csaknem remeg: ha kinyitja, kiszökik belőle valami szellem. Eszébe sem ötlik, hogy esetleg a bizalmát kéne belehelyeznie áruló jel gyanánt. No de tudjuk, hogy a házkutatók nem akadémikusok vagy sakknagymesterek, még akkor sem, ha váltig bizonygatják: tudom, hogy mi a következő lépés. (Rossz vicc-szint.)
A harmadik – kidolgozatlan – motívum: a költészeti rablógyilkosságszintmérőszerkezet-konstruálási kísérlet. (A gond elsősorban a maximális és minimális értékek determinációjával van.)
A negyedik motívum az első motívum.
Ezekkel a gondolattöredékekkel kívánok újabb költészet-lávaömléseket a fantasztikumok régiójába emelkedő Szent Varecza-költészet alanyának, állítmányának, tárgyának és külön minden jelzős szerkezetének,
Buda városából:
200100. március 25-dikén.
W.
