A beteges szerelem példatára

Aki valamennyire ismeri Csobánka Zsuzsa korábbi prózai műveit (Belém az ujját, Majdnem Auschwitz), aligha lepődik meg azon, hogy a férfi-nő viszony, a szexualitás és a rajta átvillanó, rejtőzködő érzelemvilág új regényében, A hiányzó testben is központi szerepet kap. Csobánka a karakterek helyett a viszonyokra, a párhuzamokra és az összefüggésekre, az ezeket változatos formában megjelenítő motívumokra helyezi a hangsúlyt. A szereplők szinte nem is rendelkeznek jellemmel; csupán egy-egy jelzésszerű modorosság, testrész vagy mozdulat marad belőlük, továbbá a lecsupaszított emberi kapcsolatok.

A hiányzó test mintha a szerelem torzulásainak példatárát kívánná nyújtani, a lehető legkülönbözőbb formákban. A középpontban a narrátor-nyomozó, az ikonfestőnek készülő Joanna Maya és tanítómestere, az őt Pygmalionként alakító Goran kapcsolata áll. Történetük jelzésszerű, kiindulópont a többi szálhoz, amelynek szereplői Hannah és a felesége halálába belenyugodni nem tudó apa, Izaak; Danilo és a túláradóan érzéki Marmunka, akire a falu minden férfija vágyik; Nebbo, a fényképész, aki a felesége szemében égő fényt szeretné megörökíteni. Az egymást szerető testvérek, Ábel és Lujza történetei mintegy örvényszerűen csavarodnak elő Joanna és Goran szerelméből. A harmónia mindegyikük esetében lehetetlen, a tiltott és veszedelmes viszonyok fölébük kerekednek.

A háborúban megcsonkított katonák, az üres tekintetű asszonyok, akik hiába várják haza szeretteiket, a tükörből visszanéző idegenek, az elhagyott szeretők egytől egyig a beteljesülés lehetetlenségére utalnak. Valami mindig félresiklik. Goran és saját mestere, Gács zaklatják a tanítványaikat, Izaak a saját lányával kezd viszonyt, Joannát bántalmazza nevelőapja, Danilo képtelen úrrá lenni érzékiségtől kicsattanó feleségén, Ábel és Lujza kénytelenek hazudni gyermeküknek. A tiltott aktusok büntetése nem marad el. Goran keze megbénul, így képtelen lesz festeni, azaz arra a tevékenységre, ami saját elmondása szerint az ő életében a legközelebb áll a szeretkezéshez. Izaak és Ábel elveszítik szeretteiket, végül az életüket is. Velük szemben a nőalakok többnyire passzív szerepet töltenek be; döntéseik, ha vannak, a férfiaktól függnek. Hannah-t a saját választása viszi a halálba: a lány előbb személyiségét, majd életét áldozza apjáért, aki hagyja őt meghalni. Joanna Maya magára vállalja Goran feladatát, hogy kinyomozza elődeik történetét, és rajta keresztül megértse, miért nem lehetnek ők sem egymáséi. „Mária tekintete üres volt, és üres volt a Kisjézus arca is, mintha elfelejtették volna, van megbocsátás” – mondja ki még a regény elején, hogy azután minden erre az ürességre rezonáljon.

Az utazás képei úgy húzódnak végig a szövegen, mint a gyakran fölbukkanó sínek. Joanna Maya városról városra menekül, képtelen arra, hogy elszakadjon Gorantól, és ezzel saját otthonra találjon. Gyalog, vonattal, biciklivel, macskaköveken vagy országúton: az elbeszélő mindig valahova máshova tart. A vasút megidézi az erőszakos halált is. A holokauszt során meggyilkolt Hannah éppúgy az áldozatok között van, mint a névtelen öngyilkosok, akiknek a nyoma fehérre festi a síneket. A szerelem így vagy halállal, vagy meneküléssel végződik.

A beteges és romboló kapcsolatok romantizálása rizikós és erősen vitatható lépés. Egyfelől lehetőséget ad a vérfertőzés vagy a pedofília pszichológiai hátterének vizsgálatára (Izaak és Hannah esetében ilyen például az anya elvesztése), másfelől viszont azt kockáztatja, hogy az elbeszélő álláspontja átveszi az uralmat a szövegen (mint amikor „a legszebb és legtisztább dolog”-ként mutatja be kapcsolatukat). Hogy A hiányzó testnek sikerült-e elkerülnie ezt a csapdát, kérdéses.

A végső értelmezési keret Goran és Joanna tiltott, megvalósulhatatlan viszonya, amely vonzáskörében tartja a többi kapcsolatot is. A nézőpontok elkülönítése nehézségekbe ütközik, így bizonytalanná válik, egyáltalán lehet-e az egyes történetek igazságtartalmáról érdemben beszélni.

Olvasás közben olyasféle lebegő érzés lehet rajtunk úrrá, mintha magunk is vízben mozognánk, nem tudván, merre van lefelé és merre fölfelé. Goran, Hannah, Izaak, Jurek, Marmunka, Danilo, Branca mind egy anyagból vannak gyúrva: Joanna Maya anyagából, aki részben Goran teremtménye.

Csobánka nem ad az olvasó kezébe semmilyen vezérfonalat. A végeredmény egy meglehetősen monoton szöveg, közepén egy alakkal, aki alig több üres hüvelynél, amely jelképeket és motívumokat közvetít az olvasó számára.

Ez pedig nem jó jel. A regény rendkívül zsúfolt, már-már a kuszaságig. A szöveget nem az események egymásutánja, hanem Joanna Maya képzettársításai és emlékei viszik előre, amelyek időről időre visszatérnek az egyes történetekhez, párhuzamokkal, hasonlatokkal. A megalapozatlanul egybeolvadó perspektívák azonban éppen ezt a szövevényességet kérdőjelezik meg egyhangúságukkal. A túlburjánzó motívumrendszer összeomlik a saját súlya alatt, és elnehezíti a szöveget. Az olvasó egy idő után úgy érezheti, hogy az regény nem önmagától mozog, hanem valamiféle különös szimmetriát szeretne teljesíteni, kipipálja a még hiányzó pontokat, és bezsúfol még valahová egy galambrajt vagy egy folyót. Tetszetős játék, de nem elég ahhoz, hogy elvigyen a hátán egy közel ötszáz oldalas regényt.

Ennek következményeként A hiányzó testnek jószerével nincs is ívelése. Masszaként hat, amely tetszés szerint kezdődik és ér véget. A regény végén lévő csattanó ugyan kulcsot ad ahhoz, hogy átértelmezzük az addig olvasottakat, de nem viszi tovább Joanna Maya történetét, és nem is zárja le. Az utolsó oldalakon bevezetett új szereplők (Ábel és Lujza) mintha véletlenszerűen kerülnének a szövegbe. Az elbeszélői hang nem változik sem a szereplőkkel, sem az idő múlásával, a végeredmény pedig az alkalmankénti költői megfogalmazások ellenére kissé egyhangú.

Felemás mű a A hiányzó test: mintha hol az emberi alaptermészetről mondana lényeges és legitim megfigyeléseket, hol pedig a posztmodern testelméletek betanult leckéjét mondaná föl. A közhelyek elhagyásával és a személyes történetek kiemelésével jóval erősebb regény lehetett volna. Így megmarad helyenként érdekesebb, máshol unalmasabb, összességében kissé lagymatag bölcselkedésnek.

Csobánka Zsuzsa: A hiányzó test. Kalligram, 2014.

Evellei Kata