Mítoszkeresés a szőlőhegy alatt – A 43. Tokaji Írótáborról

A gimnázium impozáns aulájának üvegfalán át a katonás rendben a meredek hegyoldalba kapaszkodó szőlősorokra látni. Egy férfi jár közöttük a tikkasztó napmelegben, munkáját végzi. Amint idebenn az ájult hőségben a magyar szellem szőlőmunkásai, költők és írók, a Tokajt nemzeti imába emelő reformkori poéta szépunokái.

Tokaj maga is magyar mítosz, s az 1972 óta (csak 1987 maradt el, politikai nyomás miatt) évente megrendezett írótábor emblematikus színhelye. Furcsa lehetett – bár akkoriban kényszerűen természetes – e kulisszák között egy pohár jó borral a kézben értekezni a munkásosztály ábrázolásáról az irodalomban (1973), vagy taglalni a szocialista demokrácia és közélet aspektusait (1978). Az idei téma – Nemzeti kultúra és mítosz a globális átalakulás korszakában – háromnapos megvitatásának megnyitójára viszont aligha kerülhetett volna sor illőbb helyen, mint a Mohács előtti Magyarország egyik műemléképületében, a Rákóczi-pince hatalmas boltíve alatt.

Írók, költők, irodalomtörténészek a Rákóczi-pincében

Szentmártoni János köszöntőjében hivatkozott az írótábor kezdetektől felvállalt, a rendszerváltás után pedig felerősödött identitásformáló szerepére. Az Írószövetség elnöke szerint ahhoz, hogy a hagyományos közösségek önazonosságát következetesen romboló, mítosztalanító globalizáció ne mérjen végső csapást a magyarság szellemi-lelki erejére, szakrális kapaszkodókra van szükségünk. S ezek feltérképezése meg is kezdődött a tanácskozások fő helyszínén, a Tokaji Ferenc Gimnázium aulájában. Előtte azonban Turczi István felavatta a 20 év Parnasszus című jubileumi kézirat-kiállítást az iskola előcsarnokában.

Jókai Anna első előadóként felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetek még nem teljesítették feladatukat, mint ahogy Európa sem képes eleget tenni szellemi hivatásának, vagyis közvetíteni egyfelől a gazdag, hideg észak és a túlnépesedett, nyomorgó dél, másfelől a nyugati tetterő és a keleti szemlélődés között.  Hoppál Mihály a magyar mitológia emlékeit, kapcsolódásait és kutatóinak tevékenységét villantotta fel tudósi alapossággal, mégis élvezetesen, Alexa Károly az újabb kori nemzeti mítoszteremtést illusztrálta szemléletes irodalmi, művészeti és hétköznapi példákkal, Szemadám György pedig egy alföldi parasztgazda 1935-ben írt önéletrajzi kéziratának szuggesztív ismertetésével világította meg az előző nemzedékek tudását és tartását. Az első plenáris ülés zárásaként az elnöklő Mezey Katalin felidézte a magyar irodalmi élet három kiválóságát, akik idén már nem lehettek jelen a Tokaji Írótáborban, a részvevők pedig egy perces néma felállással adóztak Antall István, a nagyváradi Barabás Zoltán és Prágai Tamás emlékének.

Az iskolaépülettel átellenben fekvő, a részvevők többségének szállásául szolgáló kollégium ebédlőjében és belső teraszán elköltött vacsora után a Paulay Ede Színház előcsarnokában nyitotta meg a Hoppál Mihály – tudományos dokumentumnak és művészi alkotásnak egyaránt kiváló – sámánfotóiból nyílt kiállítást Szemadám György. Majd a Nagy László születésének 90. évfordulója tiszteletére készült, Bicskám és szívem kinyitva című versszínházi műsorban idézte meg a költőt és Szécsi Margit költőnőt Lázár Balázs és Tallián Mariann színművészek varázslatos produkciója. Alig ült el a megérdemelt vastaps, és máris újra felcsendültek a pódiumon Nagy László mágikus szavai, ezúttal a Sebő együttes fület-lelket gyönyörködtető zenéjére rímelve.

Az első nap befejezésére ismét a Rákóczi-pincéhez vonultak a táborozók-borozók: de már nem a föld alá, hanem az udvarra, ahol a kellemes estében az R25 – a rendszerváltás után született generáció a magyar lírában című antológia szerkesztője, Áfra János beszélgetett a kötet négy szereplőjével. (Az idei könyvhétre megjelent JAK-füzet a Kulter.hu tavalyi projektjét fejlesztette tovább, címében a 25 egyszerre jelzi a rendszerváltás évfordulóját és a bemutatott alkotók számát.) Juhász Tibor, a felvidéki Nagy Hajnal Csilla, a vajdasági Oláh K. Tamás és Polák Péter meggyőző szövegeket olvasott fel, és a hatást fokozta a verseket remek zenei improvizációval aláfestő Kovács Zsolt és Rózsa Sándor.

Az éjszakába nyúló, korántsem száraz beszélgetések utóhatásai, valamint a kint és bent változatlan erővel támadó kánikula ellenére a második nap reggelén lassan újra megtelt a gimnázium aulája, ahol a második plenáris ülés elnöke, Pomogáts Béla nyitotta meg a tanácskozást. Mezei Balázs filozófiaprofesszor lényegre törő, elegáns előadásában arról beszélt, hogy egész kultúrákat, nemzeti hagyományokat megjeleníthet egyetlen jellegzetes szó, például a zsidóságot a Tóra, a görögséget a Logosz – majd feltette fel a kérdést: van-e a magyarságnak ilyen sajátos kifejező szava? Nemzet? Szabadság? Vagy meg kell még találnunk? (Pomogáts Béla hozzászólásában úgy vélte, van, mégpedig a megmaradni.) Rácz Norbert Zsolt kolozsvári unitárius lelkész parabolája a pusztító ár – víz és globális áradat – elleni védekezésről a higgadt és okos közösségi munka mesteri példabeszéde volt. Az ugyancsak kolozsvári Cseke Péter irodalomtörténész és egyetemi tanár a média, Voigt Vilmos professzor a néprajz, Balázs Géza nyelvészprofesszor pedig a nyelvhasználat és nyelvoktatás szemszögéből elemezte a legújabb kor változásaiban rejlő veszélyeket és lehetőségeket.

A Tokaji Ferenc Gimnázium aulája, háttérben a tokaji szőlőhegy

Délután három munkacsoportra oszlott a tanácskozás: a Balázs Géza vezette nyelvészeti szekcióban Mezey Katalin, Parapatics Andrea és Szentgyörgyi Rudolf tartott előadást; a határon túli magyarság problémáiról Fazekas Márta, Pomogáts Béla, a vajdasági Tari István és a kárpátaljai Vári Fábián  László beszélt, Bertha Zoltán elnökletével; a filozófia munkacsoportban pedig, amelynek elnöke  Mezei Balázs volt, Béres Tamás, Fenyő Imre és Végh Attila adta elő gondolatait.

Esteledett már, amikor a városi gumikerekes kisvonat két turnusban a közeli Tiszaladányba szállította a találkozó részvevőit. A Győry Elek Faluházban a 40 éve elhunyt Németh Lászlóra emlékeztek a pogácsával és finom borral megvendégelt írók és költők. Monostori László remekbe szabott kiselőadásban méltatta a magyar sorskérdések egyik legnagyobb megfogalmazóját, Bezerédi Zoltán színművész pedig – aki veretes versmondásával végigkísérte a három nap programjait – felolvasta az író töprengéseinek egy megdöbbentő részletét.

Az írótábor második estjén két határon túli magyar folyóirat mutatkozott be a kollégium kertjében. A Bécsi Naplót Deák Ernő főszerkesztő és Schmidt János, a kolozsvári Helikont Karácsonyi Zsolt főszerkesztő és Horváth Előd Benjámin képviselte. Ismertették kiadványaikat és felolvastak. Az eseménydús nap végén jól esett az Ászok Borház celebrálta borkóstoló kitűnő, ismertetőkkel és versekkel fűszerezett nedűje. A hivatalos program után a borok és egyéb italok fogyasztása természetesen vígan folytatódott csoportos rendezvényeken, a legkülönbözőbb helyszíneken.

A harmadik, záró nap kezdetén a 43. Tokaji Írótábor közönsége emléktáblát avatott a Milleniumi Irodalmi Emlékparkban a 90. éve született Nagy László emlékére, majd Ködöböcz Gábor elnökletével kezdetét vette az utolsó plenáris ülés, amelyen Horkay Hörcher Ferenc, Karácsonyi Zsolt és Oláh János tartott előadást. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke szintén ekkor üdvözölte a tanácskozás részvevőit. Zárszóként Balog Zoltán miniszter mondott közhelymentes, írói tanácskozáshoz mind tartalmában, mind stílusában méltó beszédet. Finom iróniával reagált a távol maradók fanyalgására, és hangsúlyozta, hogy csak akkor számíthatunk a mások szemében, ha megbecsüljük saját magunkat. Az írószövetség elnöke külön megköszönte, hogy hosszú évek múltán újra megtisztelte az írótábort a magyar kultúráért felelős kormánytag.

Végezetül a II. Rákóczi Ferenc általános iskola aulájában rendezett ünnepélyes fogadáson adta át az idei év díjait Szentmártoni János. A Tokaji Írótábor nagydíját Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke nyerte el. Nagyhordó-díjat kapott Szörényi László irodalomtörténész, a Hordó-díj újdonsült birtokosai pedig Csontos János költő és publicista, Kiss Benedek költő és műfordító, Vári Fábián László költő és műfordító, a kárpátaljai magyar irodalom kimagasló alakja.

Nagyhordó-díjjal ismerték el az előző negyvenkét Tokaji Írótábort megszervező Sáray László tevékenységét is. Örökébe az Írószövetség titkára, Papp-Für János lépett, aki – amint azt az Irodalmi Jelen hasábjain is kifejtette – a hagyományok őrzése mellett újítani, fiatalítani is szeretne. Ennek a nyilván hosszabb távú munkának biztató jeleit már idén is tapasztalhattuk.

Majd a tábort bontók köszönetet mondtak a fogadtatásért, elbúcsúztak egymástól, és szétszéledtek a szélrózsa minden irányába. Tokaj maradt a turistáknak, és készülődhet a szüretre.

Hudy Árpád