Szemérmetlen éj – Barna T. Attila versei
Szemérmetlen éj
Barna T. Attila versei
LEHUNYT SZEMMEL
Fekszem
Halott darázs repül szobámon át
Arcomhoz nyomja nedves arcát az ég
A hideg csípőjét tapogatom
Homlokom mögött esik az eső
Ziháló erdők zuhannak mellém
Meg nem született gyerekek futnak egy réten
Nevemet kiáltva
MARGITSZIGET
A Duna hideg
Combjai között lassan
Vonaglik a köd
ELKÓBOROLT
Köd-nyálát csorgató
Vén demenciás
Csoszog a fák alatt
Az ősz
SZEMÉRMETLEN ÉJ
A városra ül
a hosszú combú nyári éjszaka
és sikoltozik szégyentelenül
HAJNALI KÉTSOROS
virágok húsában a harmat kései remegnek
napsugarat tartanak maguk elé a vak őszi fák
HAJNALI KÖD
A téli tájon
oszladozó állattetem
hever a köd
Látszanak
csontjai
a fák
A kelő Nap
botjával
sugarával
belebök
undorodva
taszigálja
odább
EMBER
Hétköznapok prózájában
szenvedő szerkezet
