William Butler Yeats versei – M. Pálfy Erika fordításában
150 éve, 1865. június 13-án született William Butler Yeats irodalmi Nobel-díjas ír költő, drámaíró, elbeszélő.
William Butler Yeats versei
M. Pálfy Erika fordításában
Egy ír pilóta a halálra készül
Tudom, itt a felhők között
Ér az életem egyszer véget:
Harag belém nem költözött,
Nem vetem meg az ellenséget:
Szülőhazám Kiltartan Cross,
A lakói az én népem.
Ha győznénk: nekik se jó, se rossz,
Életük nem alakul szépen.
A harcba nem hívott ukáz,
Sem vezető, sem víg tömeg,
De vonzott a kaland, a láz,
A végtelen, szabad közeg.
Előttem értelmetlen évek,
Mögöttem elcsépelt dalok,
Ahhoz képest, ahogy élek,
Ahhoz képest, ahogy meghalok.
An Irish Airman Foresees His Death
I know that I shall meet my fate
Somewhere among the clouds above:
Those that I fight I do not hate,
Those that I guard I do not love:
My country is Kiltartan Cross,
My countrymen Kiltartan's poor,
No likely end could bring them loss
Or leave them happier than before.
Nor law, nor duty bade me fight,
Nor public men, nor cheering crowds,
A lonely impulse of delight
Drove to this tumult in the clouds;
I balanced all, brought all to mind,
The years to come seemed waste of breath,
A waste of breath the years behind
In balance with this life, this death.
Az ember négy korszaka
A testtel ő csatába szállt,
Alulmaradt, a test felállt.
Utána a szívnek esett,
A béke, tisztaság elveszett.
Majd az elmét vette sorra;
A szívet vetve a porba.
Most Isten ellen gyürkőzik;
Mire éjfélt üt, legyőzik.
The Four Ages of Man
He with body waged a fight,
But body won; it walks upright.
Then he struggled with the heart;
Innocence and peace depart.
Then he struggled with the mind;
His proud heart he left behind.
Now his wars on God begin;
At stroke of midnight God shall win
Lenn, a fűzfaliget alján
Hol a fűzfaliget susog, szerelmem elém szaladt.
Üde, hófehér alakja, egyenest felém haladt.
A szerelmet, arra kért, ne siessük el ma még,
De én, a bolond legény nem értettem, hogy elég.
A mezőn, a folyóparton, kicsi hófehér kezét
Felemelte elém, amint kezem testéhez ért.
Az életet, arra kért, vegyem türelemmel én,
De én nem értettem meg, bánhatom életem telén.
Hol a fűzfaliget pihen, szerelmem elém szaladt.
Üde, hófehér alakja, egyenest felém haladt.
A szerelmet, arra kért, ne siessük el ma még,
De én, a bolond legény nem értettem, hogy elég.
Down by the Sally Gardens
It was down by the Sally Gardens, my love and I did meet.
She crossed the Sally Gardens with little snow-white feet.
She bid me take love easy, as the leaves grow on the tree,
But I was young and foolish, and with her did not agree.
In a field down by the river, my love and I did stand
And on my leaning shoulder, she laid her snow-white hand.
She bid me take life easy , as the grass grows on the weirs
But I was young and foolish, and now am full of tears.
Down by the Sally Gardens, my love and I did meet.
She crossed the Sally Gardens with little snow-white feet.
She bid me take love easy, as the leaves grow on the tree,
But I was young and foolish, and with her did not agree.
Péter atya balladája
Péter atya, az öreg pap
Nappal, éjjel fáradt egyre,
Mert fele nyája ágynak esett,
Vagy eltemették már a hegyre.
Egyszer, hogy elbóbiskolva
Egy széken ült este tétlen,
Panaszba kezdett, mert megint
Hívta egy új szerencsétlen.
„Nincs nyugtom, se öröm, béke,
Mert sorra halnak a népek.”
Aztán: „Isten bocsássa meg!
A test beszélt, nem a lélek!”
Le is térdelt imádkozni,
Támaszkodva ott a székre,
És elaludt; és az idő
Haladt, csillag jött az égre.
Lassan több és több feljött még,
És szél rezgette a fákat;
És árnyék lepte a tájat,
És Isten súgott csodákat.
Verébdalra virradóan,
Mikor éledt a kert vádlón,
Péter atya, az öreg pap
Riadtan állt fel a padlón.
„Jaj, uram! az ember meghalt
Míg én aludtam a széken”;
Felköltötte gyorsan lovát,
Szinte röpült a vidéken.
Úgy vágtatott, mint még soha,
Lápon, sziklás ösvényen át;
A feleség nyitott ajtót:
„Atyám! Ismét idejött hát!”
„És meghalt szegény?” – fakadt ki.
„Meghalt, már vagy egy órája.”
Péter atya, az öreg pap
Meginogva gondolt rája.
„Mikor Ön már elment, meghalt,
Boldogan tért nyugovóra.”
Péter atya, az öreg pap
Térdre esett e jó szóra.
Ő, Ki az estét teremté
Gyarló lelkünknek, az égben,
Leküldte egyik angyalát
Hogy segítsen a szükségben.
Ő, Kit bíbor palást takar,
S bolygókat irányít szépen,
Megszánt egy elesett szolgát,
Ki elszunnyadt a széken.
The Ballad of Father Gilligan
The old priest Peter Gilligan
Was weary night and day;
For half his flock were in their beds,
Or under green sods lay.
Once, while he nodded on a chair,
At the moth-hour of eve,
Another poor man sent for him,
And he began to grieve.
'I have no rest, nor joy, nor peace,
For people die and die';
And after cried he, 'God forgive!
My body spake, not I!'
He knelt, and leaning on the chair
He prayed and fell asleep;
And the moth-hour went from the fields,
And stars began to peep.
They slowly into millions grew,
And leaves shook in the wind;
And God covered the world with shade,
And whispered to mankind.
Upon the time of sparrow-chirp
When the moths came once more.
The old priest Peter Gilligan
Stood upright on the floor.
'Mavrone, mavrone! the man has died
While I slept on the chair';
He roused his horse out of its sleep,
And rode with little care.
He rode now as he never rode,
By rocky lane and fen;
The sick man's wife opened the door:
'Father! you come again!'
'And is the poor man dead?' he cried.
'He died an hour ago.'
The old priest Peter Gilligan
In grief swayed to and fro.
'When you were gone, he turned and died
As merry as a bird.'
The old priest Peter Gilligan
He knelt him at that word.
'He Who hath made the night of stars
For souls who tire and bleed,
Sent one of His great angels down
To help me in my need.
'He Who is wrapped in purple robes,
With planets in His care,
Had pity on the least of things
Asleep upon a chair.'
Szavak
Agyaltam egyre én ezen,
„Kedvesem meg nem értheti:
Mit alkot, alkotott kezem,
Papírra azt miért veti.”
Erősen igyekeztem én,
Mire átjárta lényemet,
Rájöttem életem telén:
Csak mondd a puszta lényeget!;
Évről-évre bőgtem: „Végül
Megérti majd az egészet,
Bennem a szó szóra épül,
El nem nyelhet az enyészet”;
Így volt-e; tudja Isten tán
Mire juthat egy halandó?
Van aki tollon és tintán
Túllépve élni is hajlandó.
Words
I had this thought a while ago,
‘My darling cannot understand
What I have done, or what would do
In this blind bitter land.'
And I grew weary of the sun
Until my thoughts cleared up again,
Remembering that the best I have done
Was done to make it plain;
That every year I have cried, ‘At length
My darling understands it all,
Because I have come into my strength,
And words obey my call';
That had she done so who can say
What would have shaken from the sieve?
I might have thrown poor words away
And been content to live.
Ha már öreg leszel
Ha már öreg leszel, álmatag, ősz,
A tűzre téve, vedd könyvem elő,
Merengj a lágy tekinteten, kelő
Sötét igézeten szemedben időzz;
Milyen sokan szerettek, az üde bájt,
A küllemed, hazug vagy igaz szívű,
De egy szerette lelked, nagy ívű,
Zarándok éned, azt mi belül fájt.
No nézd, a parázs meglelte helyét,
Motyogd: a szenvedély, lásd hogy elillant,
A hegy fölé szökött, vissza se pillant,
A csillagok közé rejtve bús fejét.
When You are Old
When you are old and gray and full of sleep
And nodding by the fire, take down this book,
And slowly read, and dream of the soft look
Your eyes had once, and of their shadows deep;
How many loved your moments of glad grace,
And loved your beauty with love false or true;
But one man loved the pilgrim soul in you,
And loved the sorrows of your changing face.
And bending down beside the glowing bars,
Murmur, a little sadly, how love fled
And paced upon the mountains overhead,
And hid his face amid a crown of stars.
Egy sellő
A sellő egy legényt talált,
Vele szerelembe esett,
Az is átölelte a lányt,
A pár útja a mélybe vezet.
De nem győzte le a halált,
A kedves a vízbe veszett.
A mermaid
A mermaid found a swimming lad,
Picked him for her own,
Pressed her body to his body,
Laughed; and plunging down
Forgot in cruel happiness
That even lovers drown.
