Jelige: Trenderli – A trenderli

Jelige: Trenderli

A trenderli

Csak úgy aranylott a régi zsidó mozi portálja. Az ablakmosó gondterhelten még utoljára az égre pillantva, szétszerelt szerszámaival a kávézó gipszstukkó angyalai alá húzódott. A fel-feltámadó szél végigsöpört az utcán, bebújt az ingek alá.

Közel félórába telt, míg helyére került a gnóm. Egy kötélen függeszkedő bukósisakos férfi dolgozott rajta. Valami háború előtti cirkuszi plakátról lekopírozott kínai törpe mása leng a régi zsidó mozi fölötti tárhelyen. A figura elkészültéig figyelte Ká a fejleményeket. Félelemmel vegyes izgalom járta át mindig a légtornászok láttán. A plakát ragacsos leplei a szélben csapkodva várták sorukat, míg szemeregni kezdett az eső, s a kávézóba lépve a szemközti tükörből jól látszott, a plakátragasztó is alászállni készül a magasból.

 Hányszor leste nyáréjszakán a pókot, ahogy láthatatlan szálakon csüggve készíti telet túlélő szélfútta bárkáját, petéinek. 

 Mi lenne, ha a Csörsz utcai sírok helyett Prágából hívnám a történetet?

Emlékszik, a gondolat lázában - mely ide vezérelte - elbotlott egy a macskakövek közé szorult tűsarok csonkjában. Ahogy ott elterülve tápászkodok felfelé megadón, a szegélykő és a türemkedő aszfalt közé rekedt földecskén pár mindent túlélő gyom illata tolakszik orromba, oly erősen, hogy kétségeim értelmetlenné válnak. Ez volna az illat, mely nagyanyám tükrös toalett szekrényéből áradt, ha kulcsát a bonbonos szelence alól kilopva a zárba illeszthettem kutatószenvedélyemnek gátat nem szabva, hogy kincsei közt végül egy apró búgócsigára emlékeztető pörgettyűvel játsszak órákig

Otthonos volt a hely. A meanderek, reliefek, menórás díszítményeire jól emlékezett korábbi életéből, s arra is, hogy hazafelé a finánc csak az italokat kobozta el, a sátor, és a felfújható gumicsónak felett szemet hunyt. A csempészés izgalma vonzotta Kát, s a kalandorok iránti képtelen csodálat. Ilyenkor ócskapiacon guberált régiségeket is vitt magával, feltűnően, hagyva, hogy végeik kilógjanak a hátizsák szájából. Az orgazda ezekkel fedezte magát, közéjük rejtve hamisítványait, melyeket fáradtolajjal, rafinált tüzekkel öregbített.  

Miért itt az óriásplakát alatt kell találkoznunk - kérdezte gesztikulálva a lány a portál üvegén keresztül, mikor megtalált. Eltévedtem a labirintusban makogtam, bódultan szépségétől, ahogy a kávézó ajtaját feltépve elém toppant. Kövér esőcseppek hullottak a kövekre, majd leszakadt az ég.

A lány – akire egy idegenvezetőket toborzó cég hirdetését böngészve talált, annyira különbözött a levél fényképein látható nőalaktól, hogy zavarában a család dalmát és morva leágazásainak felgöngyölítésébe fogott egyre jobban összekuszálva a szálakat. A lány végighallgatta, majd a táskájából előhúzott térkép kanyargós utcáin ujjával haladva felvázolta tervét a város bevételéről.

Ez már az ő finom érzékenységét dicsérte, hogy fukar soraimból ábrándjaimra is ráérzett, s a kihajtogatott térképet fejünk fölé tartva először a gettóba kísért Baruch rabbihoz. Hogy miért tőle reméltem szecesszióért rajongó nagyapám titkai feloldását, ma sem tudom. Talán az Őszi Almanach foszlányai - amiket sokat forgattam nyári szünetekben a zuglói ház padlásán vulkánfíber kofferokban kutakodva - hordozhatták a nevet. A rabbi figyelmesen hallgatott, a legkevésbé sem vizsgálódva, teljességgel a szavaimnak adva át magát. Annyi derült ki szemérmes szóváltásunkból, hogy apjának apja valóban tudott a pesti aranyművesről.

Az íróasztal feletti apró fényképen, a két derűs fiatalember egyikében Ká nagyapjára ismert. A háború előtt kellett, hogy készüljön a kép. Bal karja a magasban, mintha valami égi kapaszkodó után nyúlna, még nincs könyökében az a Kamenyec-Podolszkban begyűjtött gránátszilánk, amitől oly furcsán, enyhe tompaszögben volt kénytelen tartania karját haláláig. 

A háborúról sose mesélt, hiába rángattam, hogy mutassa meg a könyökébe lőtt golyót. Ha ölébe vett, mindig a Gólemről s a csodarabbiról hallhattam, meg egy imakönyvvel a pólyájában a Duna melletti parkban, Mózeskosárban talált kisfiúról.

Az imakönyvet később meg is mutatta, furcsa, szépírás volt benne jobbról balra haladó ismeretlen betűk, olyanok, mint amilyet nagymama pörgettyűjének oldalán találtam.

A lányt, valami rögtönzött indokkal - a kialkudott bérét gyorsan kifizetve, útjára engedte. Ha sietsz, lemaradsz, mutogatta mosolyogva a lány jelbeszéddel a távolból a szavakat. Egyedül kell tovább mennem, intettem búcsút neki.

Az utca, ahova tévedt a nedves földszagú levegőben, s a hosszú, terméskövekből épült kőfal mögött búvó temető – ismerősnek tűnt.  Néhány kicsorbult sírkő lóg csak túl a peremén, emlékeztetve az idegent, a város szívében halottak nyugosznak. Ká gyermeki módon hitt a jelekben. A szemközti ház emeletén verdeső ablak fénysugara a kerítés közepe táján lánccal rögzített rozsdás vaskapura villan. S mert szemeit összeszorítva tartja még percekig, szaggatott képeket lát, ahogy a dülöngélő sírok közé mászik. De van, hogy inkább a kőfal végébe helyezi a rendező a bejáratot, egy sok csapás nyomait őrző vasajtóval. Lötyögő kilincs, fejmagasságban apró kémlelőnyílása kínálja magát.

Egy páva is előtűnhet a lombok alatt, súgja egy kedveskedő hang. S ahogy forgok a hang forrását kutatva, kopott tábla kandikál elő a fűcsomók alól. Itt volt valaha a Sirokkó utca 36. Egy Prágába címzett, s fel nem adott levelezőlap hátoldalán olvasható ugyanez a cím, fekete tintával, gót betűkkel rótt sorok F. Kaffka úrnak címezve. A padláson talált intarziás doboz alján, egy évszám szerint sorba rendezett, selyemszalaggal gondosan átkötött paksamétából került elő. Pontosabban mellőle, mert dédanyáim egyike -, az összefűzött levélköteg és a levelezőlap felületét borító por hasonló finomságából ítélve – kiemelte a többi közül. 

A trenderli - kiáltott fel Ká a félálomból. Nagyanya kincses dobozából, hímzett bársonyzacskóban a kúpos végű filigrán ezüstforgó. A kincsek kincse, oldalán a négy titkos betűvel. Avval játszottak télvíz idején csak úgy magukban, halkan nevetgélve a sarokba bújva a kis kártyaasztalon. Te jössz Sándor, mondta olykor hátradőlve, ha nyert, s a maréknyi babot maga elé húzva, finom ujjaival pergő ritmusokat dobolt az asztallapon.  

Ká nyugodt szívvel fogadta, hogy álom az egész, a felejtés ajándéka, vagy régi háborús filmek egymásra torlódott emléknyomai. De nagyapa meséi nem eresztettek, s elővillant egy számsor. Egy őszi erdőjáráskor rózsabokor töviseibe gabalyodva. Ahogy próbált kiszabadítani a tüskés ágak közül az ingujja felhasadt egész a golyót rejtő könyökéig, ahogy szivárgott a vér a vörhenyes szőrök között kiviláglott egy tetoválás, a bal karján, hat lila számjegy. Látta döbbent arcomat, de nem volt erre idő, csupa vér volt mindenünk. Csak a nyáron jutott újból eszembe, börtönből szabadultak karján láttam hasonlót, a strandon, neveket, sasokat, pálmafát. A nagyi azt mondta, egy fekete angyal véste a karjába álmában. Egy gonosz fekete angyal.

Anyám a halála előtt egy délutáni sziesztán -, oda hevertem mellé, apám helyére, s csak hallgattunk sokáig – a csendben egyszer azt mondja, a dédapádat Kohennek hívták.

Áron gyermekei vagyunk, Jézus rokona. Nem szóltam, csak hallgattam a legyek zümmögését, a nagy üdvözülésben.