A pszichiátriáról szabaduló történelem

Schein Gábor Svéd című regényét sokan a 2015-ös év legfontosabb könyveként emlegették. A szöveg segítségével mi is ellátogattunk az Országos Neurológiai és Pszichiátriai intézetbe, amely egy fontos nyomozás középpontjává válik. Közben feltárult előttünk a múlt. Kadlót Nikolett recenzióját olvashatják.

Komplex olvasmányélményben lesz része annak, aki Schein Gábor legújabb kötetét, a Svéd című regényt a kezébe veszi. A kiadvány karcsú megjelenése becsapós: könnyed olvasmányt ígér a Szőcs Petra fotóival kísért szöveg, pedig őrület és valóság keskeny határán lépkedve meséli el egy család történetét, váltott idősíkokban, felelevenítve fontos történelmi korszakokat, meghatározó eseményeket Közép-Kelet-Európa szívében.

A történet látszólag egyszerű szerkezetű, a szereplők személyiségvonásai, a részletek eleganciája ugyanis duzzadásig megtöltik a lapokat. Éppen ezért nehéz megtalálni a valódi fókuszpontot: talán Ervin, a múltját-jelenét kereső, megfejteni vágyó felnőtt férfi áll a középpontban, akit kisgyerekként fogadott örökbe egy svéd házaspár, kimentve őt a menekülttáborból? Vagy esetleg az egykori pszichiátriai intézet és hajdani lakói élveznek kiemelt szerzői figyelmet, különös tekintettel egy bizonyos Stiller Annára, aki kommunistaként és anyaként nem tud mit kezdeni magával 1956 után, s gyermekét ismeretlen körülmények között hátrahagyja? Vagy itt van Grönewald úr, a szenvedélyes gyűjtő, a történetek muzeológusa, akinek rejtélyes tárgygyűjteménye és katalógusa megérne egy önálló novellát.

A hét, nemcsak kronológiailag, hanem műfajilag is eltérő fejezet ritmusa, narrációja is különbözik. Van, amelyik gondosan jegyzetelt levél, a másik pedig sorsdöntő találkozást rögzít. Abban viszont mind rokon, hogy egytől egyig múltra nyíló ablakok különböző időkben. Beömlik rajtuk az eltérő erejű, hőmérsékletű és minőségű friss levegő, amely mindig kijózanítóan fejbe kólint.

Az első, A katalógus című rész erős kezdés, sokat ígérő, hangulatteremtő lendülettel szippantja be az olvasót. Kellemes, jól kidolgozott mondatok követik egymást, az olvasónak nem lehet hiányérzete: in medias res ott találjuk magunkat Grönewald úr betegágya mellett, pontosabban meghívást kapunk az életébe – Bíró doktornő közreműködésével és személyén keresztül. „Ezek a tárgyak, amelyeket itt lát, rám vannak bízva. Hogy megőrzöm-e a történetüket, vagy levakarom róluk, és másikat adok nekik, az egyre megy” – avatja be cinkostársát nem sokkal halála előtt Grönewald úr, hogy saját történetét rábízza, továbbadja a kiválasztott Bíró doktornőnek. Ezzel veszi kezdetét a nyomozás, amely több idősíkban, több szálon indul meg: nyomoz az örökbefogadásáról felnőttkoráig mit sem sejtő fiú; a kíváncsi édesapa, aki tudni szeretné, honnan, milyen közegből érkezett hozzájuk a fia – érdeklődése hasonló ahhoz, ahogyan a hozzá kerülő tárgyak történetét deríti fel vagy képzeli el. Vagy itt van a valóság és őrület összemosódott határán megrekedt anya, aki különös módon a politika és a korszellem áldozataként még arra is képes, hogy önmagát feljelentse. Többször visszatér a regény egyik fő gondolatköre, amely tulajdonképpen mottóul is szolgálhatna. Erre egy példa a kötet elejéről: „Olyan fontos azt tudnia, mi valóságos, és mi nem az? Olyan fontos különbséget tennie?”

A múlt mindvégig bizonytalan – nehezen vagy egyáltalán nem megismerhető, az alkalmazott történetmesélő nyelv analitikusan közelít tárgyához. A regény egészét áthatja ez a szemléletmód, amely nemcsak Grönewald úr nyomozási metodikájának sajátja, de a pszichiátriáé is. Nem beszélve a gyűjtögetésről, a részletek szenvedélyéről. Különös jelentőséget nyer a katalógus, szimbóluma az emberi ragaszkodásnak, amelynek köszönhetően dokumentumokra, nyilvántartásokra bízzuk a múltunkat. „Az idő önmagában nem létezik számunkra, elbeszélésekké kell változtatnunk, hogy megalkossuk benne magunkat.”

A második fejezetben az Országos Neurológiai és Pszichiátriai Intézet 2006-os bezárásának pillanatait ismerhetjük meg. A történet szálai is ebben az intézményben érnek össze: itt kezelték egykoron Ervin édesanyját. Az ő nyomába szegődik Grönewald úr, hogy megismerje fogadott fia történetét azzal a szándékkal, hogy a kellő pillanatban visszaadhassa neki a múltját. „Ervin nem belőlem lett és nem Teresa szülte, mégis a mi fiúnk. A mi történetünket folytatta.”

Bíró doktornő lesz a nyom gazdája, aki kutatásaival és szaktudásával megvilágítja Ervin anyjának, Stiller Annának az állapotát, s megérteti azt a helyzetet, amelyben fiát elhagyta. „Grönewald úr a határ túloldaláról visszanézve az időben nem volt képes értelmes megfontolásokkal felruházni Ervin anyját. Abban viszont biztos volt, és ezt nem győzte hangsúlyozni, hogy az ő történetét semmiképpen nem akarja a képzeletével feltölteni.”

Stiller Anna története valódi eseten alapul. A szerzővel való beszélgetésekből és a kötet végén olvasható köszönetnyilvánításból is kiderül: a Svéd című regényt Kovai Melinda egy korábbi kutatása, valamint az OPNI egykori jegyzőkönyvei, dokumentumai alapozták meg. Ezek rejtették a történetmagvakat, amelyek végül önálló életre keltek, s a sztori elkezdte megírni önmagát.

A gép szándékai című fejezet éppen ezeknek rövid összefoglalója, történet a történetben, amely Bíró doktornő nyomozásaként tárul elénk, ahogyan felfejti, s az olvasónak valódi pszichológusok okfejtését idéző stílusban megmagyarázza azt az elképesztő lelkiállapotot, amelybe ez a szerencsétlen sorsú nő jutott. „Bíró doktornő olyan embernek látta Stiller Annát, aki kivételes erővel élte meg korának ellentmondásait, és ezeket tévképzetekben jelenítette meg a maga számára. Ervin anyja viszont meggyőződéssel hitte, hogy összeesküvés áldozata lett.” (…) „A Gép 1956 óta működött, de ezek szerint a korábbi emlékekhez is volt hozzáférése. És nem csupán az emlékekhez. Utasításokat adott neki, elaltatta és átvette az uralmat az álmai fölött. Önálló emlékezettel rendelkezett, és a parancsára olyan embereket ismert föl, és emlékezett korábbi kijelentéseikre, akiket azelőtt soha nem látott. „Ennek”, mondta, „nem lenne szabad megtörténnie…”

A múlt csapdájának igazi áldozata, Ervin műfordítóként maga is valaki másnak a történetét fejti meg szóról szóra. Félresikerült házassága, hiányzó önbizalma feleségének, Karinnak írt levelében csúcsosodik ki. Ez a fejezet sok szempontból kilóg a kötet szerkezetéből: a levél lábjegyzetekkel kommentált, ami zavaró ugyan az olvasásban, ereje és tartalma azonban dramaturgiailag fontossá teszi ezt a dokumentumot. E lábjegyzetek közt bújik meg a kötet egyik tételmondata is. „Az ember nem múzeum és nem is az ószeres zsákja. Nem gyűjtögeti az emlékeket, mint különleges tárgyakat. Egyszerűen nem tehet mást. Van egy képessége, amely ha akarja, ha nem, működik. Azt kellene kérdeznie tehát, mire jó nekünk a hosszú távú emlékezés. És erre van válasz. Sokféle válasz van. Például azért, mert ha azt kérdezik, kik vagyunk, történeteket kezdünk mesélni. Az idő önmagában nem létezik számunkra, elbeszélésekké kell változtatnunk, hogy megalkossuk benne magunkat. Úgy látszik, soha nem vagyunk készen. (…) Márpedig nekem tárgyakra van szükségem, hogy elképzeljek bármit, hogy emlékezzek.”

A tárgyak, emlékek, helyek Szőcs Petra képein is visszaköszönnek, a fotók azonban nem fogódzót nyújtanak az olvasónak az értelmezésben, hanem éppen ellenkezőleg: egy párhuzamos befogadói síkot teremtenek. A fényképek felidézik, ébren tartják az elmegyógyintézet atmoszféráját.

Schein Gábor könyve többszöri olvasásra ajánlott, minden alkalommal újabb történet lesz domináns a sok közül. Ezek ugyanis mind építőkockák, a személyes és egyetemes történelem apró mozaikdarabjai is. A végén pedig maradnak a kérdések, amelyeket önmagunknak feltenni jogos és időszerű. Vajon hány élete van egy embernek? Mit árulnak el rólunk tárgyaink? Milyen történetek szegélyezik életünket, amelyeket eddig nem vettünk észre vagy nem értettünk meg igazán? Milyen a múlt természete: változékony, amint a különféle emlékeket őrző emberek elmesélik, vagy állandó, amelynek hitelességét dokumentumok őrzik? Melyik múltunk az igazi: a valóságos vagy az elképzelt?

Kadlót Nikolett

Schein Gábor: Svéd, Kalligram, Budapest, 2015.