Regős Mátyás

Fedon és a tavasz

2019. június. 15. - 13:56

Részlet a Patyik Fedon élete című kötetből

„Regős Mátyás világa a kompozíció tengelyében álló gondolat értelmében kezdi ki a szentimentalizmust, a szűkebb és tágabb közösségekre jellemző önmitizálási hajlamot.Az életrajzi fikció a történeti tanúságtételek részeként is jelentkezhet (bizonyítja ő), ilyenkor hitelesítő, dokumentáló rendeltetésű. A hagyományos megformálásmód nem jellemző rá, mivel nála a fejlődéstörténeti keretet szétfeszíti a fantasztikus és mitologikus imagináció.Ahogyan Arisztotelész a Poétika IX. fejezetében mondja: „A költészet azért áll közelebb a filozófiához és magasabb rendű, mint a történetírás, mert a költészet inkább az általánosat, a történetírás meg az egyedit mondja.”

— Bereményi Géza

„Bevalljuk vagy sem, legtöbbünknek igenis volt egy képzeletbeli társa gyermekkorában, egy semmitőlsefélni alak, örökké nyitott kabáttal. Regős Mátyás és barátja, Patyik Fedon közös világa felrúgja a formális logika szabályait, bizarr történések esnek meg velük egy szédítően másfajta törvény mentén.A 20. század elejének nagy mestere, Urmuz kel életre e művekben, egy kacagtató, a fát önmaga alatt vágó érzelmesség köntösében.”

— Sántha Attila

Karácsony

A templomtól sétáltam haza, részegen, mint a disznó,

és mivel hó esett, nagy, tömény pelyhekben, úgy

éreztem, mint hogyha szenteste volna.

Ilyenkor világít

az utca, és az ember nem néz a háta mögé, hogy

követik-e, hiszen ki gyilkolna Jézus születésén?

Csoszogtam az olvadásnak indult hórétegen, és

rádöbbentem, hogy egyedül vagyok, hogy

anyám, apám, a testvéreim sehol. Sietni

kezdtem, mire a Petrőczy utcába értem, már

rohantam, nyitott kabáttal hazafelé.

Égő cigarettámat sziszegni hóba dobtam, a tüdőm

szúrni kezdett, csak akkor nyugodtam meg kissé, mikor

már otthon hallgattam a horkolást, a szuszogásokat,

és kihűlt arcomat

a falak testmelegéhez szorítva dudorásztam,

hogy nincs fenn más, csak a

drága szent pár.

Fedon és a tavasz

Patyik Fedonnal az első napsütésben ültünk március tizenkettedikén, lelkesen kérdeztem tőle, hogy Fedon, ez már a tavasz-e, és hogyan lehetne ezt elmesélni.

Fedon hátradobott fejjel ült egy padon, állával az égre mutatott, szipogott, hogy ez bizony tavasz, cimbora, elmesélni nem lehet, az emberek semmit nem tudnak erről.

A többség kishitű, képzelőerejük hitvány, azt mondják, forog a föld, meg évszakok jönnek-mennek, bár élvezik a napot, de lényegét nem értik.

Ez esetben kizárólag az időzítés fontos, öregem, a történések egymásutánsága, valójában másodperceken áll vagy bukik az egész, ha valami hibádzik, nincs tavasz.

Ahogy ez akkoriban gyakran előfordult, bambán néztem Fedont, égre mutató állával valami olyasmiről beszélt, amit úgysem érhetek meg, és ha én nem, senki más.

Na, ide figyelj, mondta Fedon, rám nézett és vállamra tette kezét, ide figyelj, mert a tavasz és az első napsütés az egyik legnagyobb titok, amit elárulhatok.

Ha nálad lenne a stopperórád, amivel sprinteket szoktunk mérni, talán lett volna esélyed, hogy észrevedd a pillanatot, mikor a hó elolvad, a nap pedig kisüt.

Ugyanis ez a dolog nyitja, két tizeddel előbb vetettem hátra a fejem, előbb szegeztem államat az égnek, minthogy a nap kisütött és az egészet észrevetted.

Ismered a trükköt te is, meg minden ember, ha jó napod van, pénzt találsz az utcán és van hely a villamoson, ha pedig rossz, elhagyod a sapkád.

Hülyeség várni a tavaszt angyalom, megkívánni elég, aztán keresni egy padot mellékesen és tétován, nadrágszárad felhúzni kissé, és álladat égnek szegezni.

Regős Mátyás 1994-ben született a Ferencvárosban. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar–hittan szakos hallgatója. Jelenleg Budapesten él. Ez az első kötete.