Egy folyóirat bemutatkozása, amelyet nem kell bemutatni

Személy szerint biztos vagyok benne, hogy a jövő irodalomtörténeteiben az Irodalmi Jelennek megkerülhetetlen és biztos helye lesz, ahogy főszerkesztőjének, a költő-író Böszörményi Zoltánnak is. A lap elmúlt közel negyedszázadát is összefoglalta az MMA Akadémiai Szalonjában 2025. április 9-én tartott „élőfolyóirat-est”, mely szalon Óbuda egyik zegzugos, hangulatos, macskaköves és Makovecz Imréről elnevezett utcájában található.

Juhász Judit házigazda elmondta, hogy a hely 1996 óta ad otthont szerdánként a művészetről folytatott eszmecseréknek, majd átadta a szót Szepesi Juditnak, aki a beszélgetést vezette. Vagy inkább csak vezette volna, de Böszörményi Zoltán nem tudta magában elaltatni a vérbeli főszerkesztőt, és némiképpen átvette tőle azt est „szerkesztését”, vezetését. Szepesi első körben arra volt kíváncsi, hogy mit csinál egy író, amikor nem ír.

Szepesi Judit, a műsor szerkesztője és vezetője nyitotta meg az estet

Böszörményi Zoltán erre dióhéjban és velősen azt felelte, hogy olyankor úgy érzi, mintha nem is gondolkozna. Ezután gyorsan elmondta, hogy Aradon született 1951-ben, jelenleg Monacóban és Barbadoson él, majd sietve áttért az Irodalmi Jelenre, mert nem magáról, hanem a lapról szeretett volna beszélni. Megtudhattuk tőle, hogy Trianon után Szántó György próbálkozott a Partiumban magyar nyelvű irodalmi lappal, ami sajnos kérészéletűnek bizonyult. Aradon ezt követően Franyó Zoltán kísérletezett lapalapítással, amely a szintén rövid pályafutású Genius és Új Genius lett. Ezután jött Böszörményi Zoltán, akinek az volt a célja, hogy Aradon létrehozzon egy olyan irodalmi lapot, amely legalább egy negyedszázadig fennmarad. Ennek 24 éve, tehát a nagy cél szinte már teljesült. Az Irodalmi Jelen nyomtatott változata mellett legalább olyan fontos szerepet tölt be online változata, – mint Böszörményi elmondta, a folyóiratnak már akkor volt volt honlapja ‒ 1995-ben ‒, amikor a többi folyóiratnak még csak elvétve.

Az Irodalmi Jelen kezdetben az Élet és Irodalom formátumára hasonlított, nagy példányszámban jelent meg, és szinte mindenki írt bele, még Esterházy Péter is. Faludy Györgyöt élete végéig szerzőjének tudhatta a lap. Böszörményi felidézte a köztük zajló tréfás párbeszédet, amikor Faludy azt kérte, euróban fizesse a honoráriumát, mert szereti a francia pezsgőt és a kaviárt. A főszerkesztő Szőcs Gézát emelte még ki a legfontosabb munkatársak közül, aki mindig megkérdezte Böszörményit, hányan olvasták a versét a lap internetes oldalán, és amikor a főszerkesztő megmondta neki, hogy harmincezren, nem akart hinni a fülének. A nagy öregek felsorolását Méhes György nevével zárta a főszerkesztő.

Böszörményi Zoltán bemutatta a lap múltját és jelenét; balra Orosz István, jobbra Mezey Katalin

Orosz István grafikus és költő vette át a szót, akinek annak idején Szőcs Géza és Tarján Tamás is azt tanácsolták, hogy a költői munkásságához változtassa meg a nevét, ám ő végül képzőművészként és költőként is maradt a a saját nevénél. Ezután Szőcs Géza egyik befejezetlen versének általa reprodukált változatát olvasta fel, melyet a halála előtt a költő mutatott meg neki a jegyzetfüzetében, és megengedte Orosznak, hogy lefotózza. A hallgatóságban egyébként Szőcs Géza özvegye, Gergely Zsuzsa is helyet foglalt.   

A közönség soraiban Gergely Zsuzsa is helyet foglalt

Bene Zoltán, a lap prózarovatának szerkesztője, mint elmondta, úgy érzi, mintha mindig „jelenes” lett volna, bár szerkesztőként „csak” 2019 óta tevékenykedik ott. Bene szerint az Irodalmi Jelen a magyar irodalmi élet kuriózuma. Egyfelől mert nem tartozik egyetlen szekértáborhoz sem, s így sokszínű szerzőgárdát vonultathat fel. Másfelől azért, mert a támogatásoktól is független. Ez ugyanis az egyetlen olyan irodalmi orgánum, mely mindeddig magántőkéből tudott fennmaradni, s így nagyobb szabadságot élvezhet. A szerkesztőtől az Irodalmi Jelen olvasottsági adatairól is hallhattunk, ami átlagosan 32 000 olvasót jelent cikkenként, de előfordul a 60 000 kattintás is, amelyek nagy számok, még egy hírportálnak is becsületére válnának. Bene végül azzal zárta szavait, hogy a fiatalok gondozására is nagy hangsúlyt fektetnek, ezért hozták létre a Debüt-rovatot és -díjat.      

Bene Zoltán az Irodalmi Jelent mint az irodalmi élet kuriózumát mutatta be

Szepesi Judit elmondta, hogy az esttel egyben a költészet napját is ünneplik, és szavai megerősítéseképpen Mezey Katalin költő és akadémikus versei következtek a költőnő utánozhatatlan, szuggesztív előadásmódjában. Művei illettek a szakrális hangulatot árasztó, sokablakos szalonhoz, melynek a mennyezetét csillagjegyek díszítették.

Mezey Katalin versiből olvasott fel, az egyikben megidézte az esten többször is emlegetett Oláh János emlékét

Ezután Laik Esztert, az IJ esszé-, és műfordításszerkesztőjét mutatta be, aki már 16 éve a lap munkatársa, és Böszörményi szavaival a legmegbízhatóbb segítője. Laik arról beszélt, hogy a szerkesztői munka alapjait Mezey Katalinnál tanulta, és hogy az Irodalmi Jelenhez Weiner Sennyey Tibor révén került, akinek egyszer elmesélte, hogy látott egy slam-estet, mire Tibor felvetette, nem írná-e meg az élményt az oldalra. Ez lett Laik első tudósítása, melyet számos másik követett. A szerkesztőtől hallhattunk az évente odaítélt Irodalmi Jelen-díjakról, valamint a szintén évente kiírt pályázatokról, melyekkel a nem hivatásos szerzőket is megszólítják. Megemlékezett még a legendás, 2022-ben elhunyt Mányoki Endréről is, aki a lap vers- és prózarovatának gondozója volt, és a Verstörténés-csoport vezetője.

Laik Eszter a pályázatokról és az Irodalmi Jelen-díjakról is beszélt

Eszter szavaiból kiderült, hogy egy időben az Irodalmi Jelen szerkesztői rendszeresen írtak tárcanovellákat az oldalra, és ezeket a novellákat könyvalakban is megjelentették. Laik ebből a tárcakötetéből olvasott fel egy írást, mely az általa meglátogatott irodalmi eseteken elhangzott legjobb mondatokat gyűjtötte egybe, amikért, úgy érezte, máris érdemes volt jelen lenni. (Számomra ezen az esten az egyik ilyen mondat Böszörményi Zoltáné volt az írás és a gondolkodás viszonyáról.)

Bene Zoltán a 2024 című összegző írását olvasta fel a közönségnek, melyből többek között az is kiderült, hogy 2024-ben 2024 kilométert futott. Bene után Orosz István újabb verset olvasott fel, mely a nem túl vidám halál szóval fejeződött be. Böszörményi arra kérte, olvasson fel egy másikat is, hogy ne a halál legyen a végszó. Némi keresgélés után Orosz kiválasztott egy újabb opust, de amikor felolvasásában az utolsó sorhoz ért, meglepetten és jókora derültséggel vette észre, hogy az is a halál szóval végződik.

Ritka alkalom, hogy Orosz István költőként nyilvánul meg

A felolvasásokat és az estet Böszörményi Zoltán zárta, de mielőtt elhangzott volna a Mint, aki nem fut mindhiába című nagy, összefoglaló költeménye, még elmondta, hogy régebben sokat járták az országot számos neves szerzőjükkel, sok városba ellátogattak a lappal a Kárpát-medencében, s ha mára ezek az alkalmak megritkultak is, az Irodalmi Jelen, ahogy a neve is jelzi, még egyáltalán nem emlék, hanem egy nagyon is élő, jelen lévő és napról napra megújuló orgánum, amelyet érdemes olvasni.

Az est informális borozgatással, pogácsázással és beszélgetéssel zárult, de ezen már nem maradhattam, mert siettem haza, hogy megírjam a tudósítást. Amikor kiléptem az ajtón, odakint még világos volt.     

Fotók: MMA/Walter Péter

További képek az eseményről a lapozható galériában!