Viola Szandra az Irodalmi Jelen állandó szerzője, költészet díjas alkotója nem ismeretlen az irodalmat kedvelők körében, versei, prózái, esszéi mellett rendhagyó performanszaira, irodalmat népszerűsítő művészeti projektjeire is sokan felfigyeltek.

Öt és fél éve szerkeszti a Poétikon című irodalmi műsort a Karc FM-en, az adás vendége volt többek között Szőcs Géza, Ács Margit, Ágh István, Térey János és számos határon túli szerző és elsőkötetes alkotó. Nagy álma, hogy egyszer Irene Vallejo spanyol írónővel bebarangolja a görög tájakat, az Odüsszeia és az Iliász nyomába eredjen.

Villáminterjúnkra ezúttal csak női szerzőket kértünk fel, hogy egyik legkimagaslóbb költőnkkel kapcsolatosan beszéljenek irodalomtörténeti kuriózumokról, anekdotákról, a nőiség és a szépirodalom viszonyáról, és hogy mit kérdeznének NNÁ-tól, ha erre lehetőségük lenne.

Az Irodalmi Jelen néhány szerzőjét arra kértük fel, hogy írjanak az Angyalnak, a kis Jézusnak levelet, amelyben visszaemlékeznek régi, gyermekkori karácsonyokra. Néhány költő versben fogalmazta meg a mondanivalóját, de volt olyan prózaírói is, aki humoros fiktív levelet írt (Gáspár Ferenc).

„fölemelte szemét: látta nagy meredek varjú viszi fenn

mint saját koporsóját fekete testét tudta

felrepül ő is s ezt gondolta magában:

tájfun sátra takar majd el megőrli testem –

ám tegye: mégis a szó CSAK FENNMARAD így is amúgy is

AZUTÁN is”
(Szőcs Géza: De a szó a szó)

Esik, novemberködösek az utcák, méregzöld a táj, csupán a fák élénk színjátéka emlékeztet arra, hogy tavasz vége van, lassan nyárba hajlik a május, amikor ezeket a sorokat gépelem. Sétálni indulok, mohazöld esőkabátomon átüt a víz, nyirkos, székelyes az időjárás, de valamiért mégis megfeledkezem a hidegről. Viola Szandra szóképein, színes jelzőin gondolkodom, amelyek elvisznek a tengerhez, és rávezetnek arra, hogy a tenger bennünk lakik.

Kikerekíti a pirkadatot
szelídítő lassúsággal,
jól látszik most,
a fény komplementer színe
a hazugság,
felsötétlik, elsápad,
holdalma.

Beszélhetünk fizikai értelemben vett világosságról, a sötétség és világosság isteni szétválasztásáról vagy szellemi megvilágosodásról – mindegyikhez teremtő szándék és eszköz kell. Még akkor is, ha bibliai értelemben Isten maga a világosság. Talán ez motiválta Viola Szandrát, amikor legújabb verseskötetében használt (de nem elhasznált) fényforrásaink nyomába eredt.

Viola Szandra kortárs irodalmunk egyik legszínesebb egyénisége, nemcsak versei révén hívta fel magára a figyelmét, irodalomnépszerűsítő akciói, szenzuális művészeti performanszai, riporteri munkássága is jelentékeny. Annak apropóján, hogy a hónap alkotója az Irodalmi Jelenen a pályakezdés éveiről, a legújabb és készülő kötetéről készített portéinterjút a költővel Varga Melinda.

A kagylók, mint mélyvízi virágok, kinyílnak a lábas alján, egészben maradt bors és galaxis.

Ott ült anyánk hajának illatában a szobánkból hozott bűvös bergamott, mikor elszikrázott a láng, mint az áram, s nagypapa szíve végleg megfagyott.

Ha elfogynak majd a földi határok, Csak a kegyelem, csupán az marad.

Előadódhat olyan helyzet, amikor valaki korábban ér valahova, mint ahogy megérkeznék oda. Viola Szandra története ilyen. Előbb ismerték meg a nevét, mint a munkáit. Igazi névjegyét azonban ezzel a harmadik kötettel teszi le. Költői eszköztára számos szellemi és érzelmi kalandot, nyelvi megmerítkezést tesz lehetővé a számára. Jelenlegi költészeti státusza: nem visszatérő, hanem hazaért. Leheletfinom érzelmek, törékeny felismerések és kemény szembenézések egy különös lélek női hullámvasútján – filozófia és esendőség sor(s)vezetői mentén. A megélt világ, emlék, élmény és szerelem gondolódik szét és rakódik össze ezekben a versekben: minden részlet máshova kerül. Mindegyik a maga helyére.

Már a semmiben is fák álltak,
mert egy semmibe is kell erdő,
de ebben az erdőben nincs madárfütty,
csak síri csönd,
néha felhősuhogás,

Mától napkövekkel tájékozódom, akár a vikingek.

Ezer este múlik ezer estre,
a vérem csak hull, hull, egyre hull,
különös fantommal csatázom,
orvul gyilkol és kegyetlenül:
a láthatatlan Nagyúr.

Viola Szandra irodalmi újításairól, szokatlan ötleteiről ismert, legyen szó testverselésről, irodalmi fashion show-ról vagy lemosható verstetoválásokról, és az első verskarácsonyfa ötlete, megvalósítása is az ő nevéhez fűződik. A költő idén úgy döntött, hogy a még mindig rendhagyónak számító kezdeményezéssel egyúttal egy jó ügyet is támogat.

a dzsungelben nincsenek tükrök,
csak nálunk, de azt borotválkozásra használják,
nem szembenézésre.

A tenger beköltözött két kortárs költő verseibe – Varga Melinda és Viola Szandra nemrég a tengerhez kapcsolódó költeményeiket olvasta fel a Bercsényi Kollégiumban az Előretolt Helyőrség Íróakadémia(KMTG) szervezésében. A felolvasást beszélgetés követte, Noszlopi Botond kérdezte a fellépőket. – Videónk a rendhagyó lírai produkcióról.

nyári feneketlen a hőség,
kétszárnyú szemvillanás,
épp elkapni a fecskék cikázását,
nincs történés, mindent én gondolok,
kinyitom a szemem,
a jövő ősképe tekintetemben.

Két fiatal költő, akik tudatosan kerülik a költőnő megnevezést – hogy miért, arra is választ kaptunk az estükön, amelynek vezérfonala az erotikus költészet volt. Varga Melinda és Viola Szandra felolvasása után őszinte és felszabadult beszélgetés bonatkozott ki líráról, testiségről, női- és férfimúzsákról.