Interjú Jász Attilával - filmfelvétel

JászAttila nyerte az Irodalmi Jelen esszé-díját. Tízperces interjúkban, olyan kérdésekre válaszol, mint például, hogy szégyelleni való-e a jóságra, a szeretetre, az irodalom szeretetére való törekvés, vagy sem? Az aradi Jelen-házban tartott gálaesten készült felvételen beszélt Márai öngyilkosságáról, Mészöly szerelemeszményéről, és az esszéírás fontosságáról. Az interjút Veres Rudolf és Weiner Sennyey Tibor készítette.

Fürdőkádban a tenger

– tárcakísérlet Jász Attila Irodalmi Jelen-díjjal jutalmazott, Fürdőkádból a tenger című esszékötete nyomán

Jász Attila a fürdőkádban olvas, tengervizet hozatott az Adriáról és a Balti-tengerről, két kamionnyit, talán elég lesz télire. Összeönti őket, dél és észak kiegyenlíti egymást: az egyik pezsgést visz a téli mindennapokba, a másik pedig visszatereli a fürdőzőt a rideg valóságba. Közben tenger gyümölcsei pizzát majszol Gombrowicz-hoz, Máraihoz, Pilinszkyhez és Petrihez, akik a tengerről írnak. A laikus azt mondhatná, hogy különös kötődése a sós vízhez már-már aggodalomra ad okot, de aki jobban ismeri a szerzőt, tudhatja: saját tenger nélkül egy valódi értekezés nehezen születik.
A sós víz megtette hatását. Jász Attila keze alól peregnek ki az esszék, akár a homokszemek. Éppoly áhítattal ír Weöres Sándor levelezéséről, nem túl hosszan Szijj Ferenc hosszúverseiről, mint arról, hogy miért nem ír regényt. Pedig tudna: regényes esszék helyett egy esszéregényt, saját tengereiről és utazásairól. Csak a kezdő mondatot nem találja. Ír helyette arról, hogy miként nem találja a kezdőmondatot. És arról, hogy nem is keresi.
A Kaukázus tájékáról érkezett alánok leszármazottja nemcsak a könnycseppekhez hasonló sós oldatban érzi jól magát, hanem az édes forrásvízben is, leginkább az Új Forráséban, ahol gyakran ő határozza meg a hullámok irányát. De olykor Bárkába száll egy-egy tárca erejéig, és irodalmi lapok közt ingázva behajózza az egész Kárpát-medencét
Néha megkockáztat egy-egy verset a napsütésben, mert tudja: a tengerétől megfosztott magyarnak a líra csak nosztalgia egy aranykorból, amikor még értették a nyugalmat, a megpihenést és a metaforát, mert volt hol megpihenni. A nyughatatlan, tenger nélküli, kongó medencéjébe zárt magyar csak az esszét értené, ha olvasni vágyna. De nincs tengerpartja, ideje és nyugalma, így csak elvétve olvas. Ám Jász Attila rendületlenül ír, remélve, hogy mások is rájönnek: egy fürdőkádban megtalálható a tenger, ha nagyon akarják. Egy fürdőkádban megtalálható a nyugalom, és ugyanabban a fémöbölben akár Jász Attila is, aki talán nem foglalta le magának az összes tengervizet, melyet kamionok szállítanak a Baltikumról és az Adriáról.
Gyakorlott úszómesterként azt is tudja, hogy a tengert olykor csak messziről szemlélő olvasóval finoman kell bánni, legyen az a tenger bármely földrajzi térségben vagy éppen a fürdőkádban. Csalogatni kell a vízbe, megmutatni neki a lábtempót és a karmozgatásokat, de az apró útbaigazítások után hagyni kell: hadd ússzon magától. Mert az olvasó szereti magabiztosan felmérni a tempót, az áramlatot és a víz hőmérsékletét. Ha pedig segítségre van szüksége, ismét Jász Attilához fordul, aki néhány finoman exponált mondattal irányt mutat neki. Kilóg a WS-lóláb, fogd meg gyorsan! Kacsints rá Kosztolányi húgára! Lesd meg Borbély Szilárdot, hogy ünnep legyen kicsit az élet! A kritikus olvasó pedig hagyja magát, és nem fél már a tengertől, mint József Attila, aki majdnem belefulladt, vagy Shelley, aki tényleg. Így lassan annyian lesznek az ország fürdőkádjaiban, hogy újra szükség lesz egy valódi tengerre.

Boldog Zoltán

Jász Attila: Tíz tétova tanács - Egy Szerkesztőtől