A fekete bárány – Vasárnapi levelek 126.

Amikor felébredtem a busmanok között az afrikai faluban, még csak nem is sejtettem, hogy a főnök, aki egyébként rendkívül jóravaló fickó volt, és mondhatom igazi úriember, szóval ez az alacsony, kicsi figura, másféle faragott krisztusok fekete barátja, miféle személyes találkára hív. Belépett sátramba, teljes tollas harci díszben, és megkért, tartsak vele a közeli dombtetőre. Vele mentem. Ott aztán széttárta karjait és azt mondta, hogy nagy baj van kedves barátom, hatalmas probléma. Mielőtt érdeklődhettem volna, hogy milyen jellegű a baj, a hatalmas probléma, és mielőtt egyáltalán felkínálhattam volna segítségemet, a főnök, tőle váratlan gyorsasággal – ugyanis a busmanok a zupumapu levél évezredes rágcsálásától meglehetősen lassúak – szóval tőle szokatlan gyorsasággal közölte, hogy: itt, őseik szent dombján, amely amennyire csak vissza tud emlékezni, mindig is bőséggel teremte a zupumapu leveleket, most, nyomban kiontja az én véremet, oroszlánokon és efféle fenevadakon edzett dárdájával!

Mielőtt azonban torkom és a busman főnök szép fegyvere randevút adhatott volna egymásnak, térdre borultam és könyörögtem, mondja el, mi az oka annak, hogy oly sok év után, amíg a busman nyelvet tanulmányoztam körükben, különös tekintettel a busman és a hottentotta közötti kapcsolatokra, és megbarátkoztam vele és népével, ugyan, miért is akarja az én egyébként rendkívül szánalomra méltó, és valóban, a világ számára lényegtelen, ámde nekem annál fontosabb életecskémet, ezen szép reggelen, szent dombon kioltani?

A főnök fontolóra vette kérdésemet, és kisvártatva – mely nekem örökkévalóságnak tűnt – közölte, hogy a faluban, ma hajnalban fehér gyermek született.

Ó, mondtam, nos, ez valóban rendkívüli eset, és úgy érzem, teljes joggal ontja ki az én kis életemet, ám mielőtt megtenné, kértem, tekintsen le a dombról. A nemes busman fej körbetekintett a végtelen szavannán, ahogy az örökkévalóságon tekinthet végig a nagyságos atyaúristen, majd eltűnődött szavaimon, mikor azt mondtam neki, hogy: drága főnök, látod amottan azt a sok fehér bárányt? Látom, mondta különös orrhangján sípolva, mire én úgy folytattam, hogy ó, drága főnök, látod-e amottan a sok fehér bárány között azt az egy feketét? A főnök erre lehajtotta a fejét és így szólt, kössünk üzletet, én nem öllek meg, te meg hallgatsz itt is, és a túlvilágon is arról a fekete bárányról.