Hogy a világ neked milyen utat szánt, és sorsot, legtisztábban az emberek szeméből tudod kiolvasni. Hogy kit, és általa mit küld eléd. Mi az, ami ismétlődik, ami visszatér? Kit és mit kell észrevenned, kire és mire kell odafigyelned, kénytelen. Kinek a tekintetét kapod el az úton, ha akarod, ha nem. Tarot-találkozások, élőben. Képzeletem ott kezdődik, ahol a tied végződik. Egymás szeme láttára válunk azzá, akik valójában vagyunk. Enjoy the ride, apa vagy.

 

Sütő Zsolt:

Gyökerek – a tátus vonal

 

Mikor a napnak adok,
a hold jön kérni.
Ha a holdnak adnék,
a nap haragszik.
Felhők jönnek.

(jegyzetek, 2009. július-augusztus)

 

„Száz arcom van a leplezésre, s mindenki más-más maszkomat ismeri. Jogom van fellázadni annak a nevében, aki vagyok, az ellen, amire a körülmények kényszerítenek.” (Brassai)

(-)

Minden kép lángban áll. Minden kép időutazás. “All things are the function of time.” (Bill Viola) Különösképp a portré, ahol magával a múlttal nézel farkasszemet (le nem veszi rólad a tekintetét), vagyis ahol a jövő néz vissza a múltra. A kapu, a féreglyuk (a tekintet) tűzben áll. Tátus-pillanat. Minden pillanat lángban áll. A B. mondja: minden lángban áll. Minden lángban áll, s ha úgy táncolsz, hát minden meg is éget, tűztánc lesz az életed, tűzből a hús, tűzből a tekintet, tűzből a zaj és tűzből az ének, tüzet iszol és tüzet nyelsz, minden lélekzeted tűz és tűz és tűz, tűzre lépsz és tűzbe zuhansz, tűzlét, tűzben áll minden. Minden.

(-)

A (belül) normális embernek azért kell meggazdagodnia, mert a (külső) normalitás (pl. a csend) luxuscikké vált. A tér is.

(-)

Van egy fiam. Szeret. Minden (kép) önarckép. Nézem a fiamat, hetek óta nem láttam, egymást bámuljuk, digitális fotó, monitor. Ott van a múltam a szemében, apám, nagyapám, anyám, nagyanyám, s még sokan mások, jobbján, jobbomon a férfiak, balra az asszonyok és a lányok. De ott a jövőm is, azzal is szembenézek, az ő jövője az én jövőm, ami pedig az enyém lesz, azt most mind-mind neki adom. Mindent, aki és ami voltam és leszek, azt most odaadom, előlegként a jövőért, miből múlt lesz mikor majd ő bámulja az én képemet egy jövőbeli monitoron, jövőbeli utazáson.

Mi lehetne az én ajándékom neki? Ő létével ajándékozott meg (engem meg az anyját, nagyanyját, stb.) – én cserébe milyen jövőt rajzolok neki? (Subwooferworld.) Egyik lehetne, lenne a Karnevál, talán fiatal felnőtt korában. Nem túl korán; ahhoz a könyvhöz fel kell nőni, s ha fiatal még, akkor meg akar majd felelni – ezt pedig én el akarom kerülni. Megtudhatja mi (mercurius) hozta össze az anyját s az apját, meg, hogy honnét a név.

(-)

Van egy fiam. Gyűlöl. Apám előtt ő volt. Ott tart hát, ahol ki kell mondania, hogy nem én vagyok az ő apja. Ahogy mindenkinek ki kell mondania, hogy az apja nem az apja, s az anyja nem az anyja, különben a rabságnak az egyes számú országában reked. (Az embernek ezt fordított előjellel is ki kell azonban mondani, a názáreti sztori ilyen szempontból 0.5-ös verzió: ott nem született gyermek.)

(-)

Apám hosszú útra vitt magával, Erdély-körútnak hívta.

(-)

Menedék kell. Menedéket építeni és fenntartani és felajánlani. Menedék-házat. Zen-airport. Zen-kikötő. Ott kikötni, onnét felszállni sokkal otthonabb, mint másutt vagy másunnét. Kinek hová nőnek a gyökerei.

„Nyugodtnak és biztosnak érzem az egész mindenséget.” (Bartók)

Nincsen eredendő bűn. Nincs bűn. Nincsen jó és nincsen rossz. Tűz van. És sors és szabadság. Meg a rabság különféle formái.

“The age of computers is a very dangerous time for us because computers work on 'yes or no', '1 or 0'. There's no maybe, perhaps or both, it's only yes or no. It is affecting our consciousness, because nature doesn't work that way. Nature works on maybe and poetry comes from maybe, not from a hard fixed order.” (Bill Viola – http://www.bilviola.com)

(-)

Mozgó képeket látok. Egyre többet. „A mű láthatatlan, de nem kevésbé létező.” (Brassai)

(-)

Szerzetespap voltam egy déli kolostorban. Ablakom a tengerre nézett, mély sziklahasadék. Legfőbb feladatom, Isten szolgálatában, a lélekzet. Belégzés, kilégzés. Lassú belégzés, hosszú kilégzés. Semmi többet nem tehetsz a világért. Mindig vissza a lélekzethez. Ez az első és az utolsó. Második feladatom a folyamatos kivonás művelete. Mindent az egyig egyszerűsíteni. (Egy = egy az Isten; minden Egy, stb.) Semmi tulajdon, semmi vágy, semmi Én. Simplify. Harmadik, hogy a belső gazdagságot, mint egy nyíló virágot, kifelé fordítsam, és a világnak odaadjam (turn the flower outwards). Annak, aki és ami és ahogyan és amikor elém kerül. Semmit és senkitől sem visszatartani, ez a barátság (értsd: társadalom, együttélés, közösség, stb.) alapja. Barátságban lenni a világgal. (Otthonodban otthon légy, a jelenben jelen légy. Családodnak mindig ott légy. Munkádnak, vagyis életsorsodnak mindig készen légy.) Már képek és egyéb hullámok nélkül (nincs vizualizáció). Csak az kell és van, ami van. Reggel az első: hála, harmatlepte paradicsomok. Meghitt nyári reggelek, mindig egyedül. Jaj, a kevesebb annyival, de annyival több. Dúskedvű asszonyok járnak fel a szirtre, főztjüket kell megkóstolnom, aztán ennem is belőlük, rendesen, gyakorta még a férjek előtt, akik másnap a borral jönnek, azt is kóstolni, rendesen, sokszor még a rokonok-barátok előtt. Hosszú nyári esték, sosem egyedül. („A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni.” Kós Károly)

„Az ember a bordájában hordozza szerelmeit, maga teremti meg a nőket, hibáikkal és minden szeszélyükkel együtt, s a viszonzásban nem kaphat mást, mint amit maga adott.” (Brassai)

(-)

Zen szerzetes voltam, az Egyesült Államok nyugati partvidékén. A tenzo mellett szolgáltam. Csendben volt részem, hét éven át. Friss petrezselyem illata.

Párhuzamba venni: „A szem megmarad, de a kéz hiányzik; semmihez sem lehet hozzányúlni. Az ember visszavonul a fényképészetbe, mint egy kolostorba.” (Brassai)

(-)

Kolozsváron dolgoztam, amíg a szakmát kitanultam, és az egyetemet valahogy befejeztem. Közben egy kereskedő mellé szegődtem el. Papíron és a gyakorlatban: dolgozni. De igazándiból: tanulni. Azt, hogy ki és mi a mester, meg, hogy mi és ki az a bizonyos nevezetes névtelen. Ez bizonyult a legfontosabbnak, végül.

(-)

Mindennapi veszedelmünk: a veszteségre épülő társadalmi forma. Van valami ijesztően azonos alapséma az ideológián alapuló és az autópálya-építésre irányuló falurombolásban. Nem sokan látják már. „Micsoda harc a kenyérért, kegyetlenebb, mint az őserdőben, ahol a gyönge elpusztul – itt rabszolgamunkákkal élni hagyják.” (Brassai) (Ahogy az ütvefúró és a géppisztoly hangjában is.)

(-)

Akusztikus klausztrofóbia. Kívül sosem volt és sosem lesz változás. Amit annak hiszel (forradalmak, rendszerváltások, stb.), az csalóka és csak nyalóka. Úgyhogy semmi mankó: motorizáció-meditáció. Mind-mind csak egy csepp a kárhozatból, nem több. Nem ellenállni, nem visszaütni. Nem zajjal válaszolni – csak átengedni. Még csak tükör sem. S végül már fátyol sem. Minden lélekzetvétellel visszatérek a nemlétbe. Nem én írok, és te nem engem olvasol, nem én vagyok, aki révül. Belégzés – összeáll a világ, kilégzés – széthullik minden darabokra. Összeáll-széthullik, összeáll-széthullik; a lélekzet tartja kézben az egészet. Az egészet.

Csak egy tünete valami kezelhetőnek? A kezelhetőség, mint mirázs. (Semmi kívülről jövő nem fertőzheti meg az embert, csak, ami belőle jön ki. - Názáreti J.) Zajhozta autisztikus és allergikus hajlamok.

Véremben a vas (Fe) is a csillagokból származik. Mi kellhet ennél nagyobb és meggyőzőbb bizonyíték arról, hogy minden Egy? Én és a Nap, egy.

(-)

Erdélyország, Dharmaország. Tündérkert. És népdalterápia.

(-)

Önarckép székelyruhában. És székelybajusszal. Úgy teszek mintha. Székely lennék. Kalapomat vacsora előtt szög nélkül felakasztom. Viaskodásra kihívlak, te fekete, én fehér, te a barna, én a szőke, fordítsunk-lódítsunk egyet a kereken. Megáll a világ egy éjszakára. Telihold. Tücsök cirpel a konyhában. Vakmerő rókakölyök, a farka okozza a bajt.

(-)

Neked melyik a nótád?

(-)

Kiveszőben vagyok? Átalakulóban. Vagy csak egyszerűen: alakulóban. Változóban. Búvópatak vagyok a saját életemben. Búvópatak vagyok a történetben (fellegajtót nyitogató).

Az őrült bölcsesség (Trungpa): a nevezetes névtelen (Hamvas). De a tátus utazásának praxisa is. Oda és akkor, ahol és amikor és ahogy az Egész egyszerre lüktet. Lüktetnek a bötűk és a szavak, ahogy húzom a vonalakat, képpé állnak össze végül, átadom hát, most már téged táncoltatnak. Olyan gazdagságra lelt odabenn, hogy kívül a világ mindent eléhelyez, kénytelen, azt is, mire sosem lenne szüksége, ő meg még csak meg sem rezdül. Amihez hozzáér, az arannyá változik. Bármi és minden, ami pedig őt megérinti, arannyá változtatja. (A világfa- és a mandala-princípium.) Egy teljesen más időélmény. „A tegnap eseményeitől sosem emlékszem a tegnapelőtti napra.” (Brassai)

(-)

Fellini meséli, milyen az, amikor nem te éled a munkádat, hanem ő téged. Átadod, felajánlod magad. Éppen mint utazni: készülődsz, pakolsz, tervezel, stb., de amikor felülsz a vonatra, és az elindul – onnét kezdve már az utazás él téged, és nem fordítva.

Fellini és Paparazzo (vagy: Brassai) idejében micsoda élmény lehetett fotográfusnak állni. Mára, ebben az értelemben, a fotográfia már meghalt.

(-)

Eltűnt a háztól, elvitték a táltosok, először hétéves korában. (Jobb lehunyt szemmel beszélgetni. Folyton elfelejtem, mennyivel igazabb és izgalmasabb ahogy mondjuk, azt amit mondunk.) „Az a művészet rendeltetése, hogy avatatlanokat beavat, s a művész szemével láttatva a világot, akinek minden ösztönösen nyilatkozik meg, lehetővé tesz egy magasabb életnívót, mindazokat beleemelve, akik önmaguktól nem képesek erre.” (Brassai) Tudatszintemelés. Bódhiszattva-gyak. “All activity should be done with the intention to help, not hurt others. (-) You meditate and fast, you realign the senses to whatever you do to get clear vision back, which has been clouded in the mental world of confusion and ignorance.” (Bill Viola)

(-)

Az vagyok, amire gondolok. Azt vonzom magamhoz, és az vagyok/leszek, amiről a legtisztább képet dédelgetem magamban. Mostani gondolataim: a jövőm. Jelenem a múltam. Ez a karma törvénye. Így teremtem meg a jövőmet és a jelent. A múltból hozott dolgokat pedig csak a tér (üresség) tudja kiszorítani az itt és mostból. Maradj itt a földön. A mai magokból mi csirázik ki holnap? A hétköznapok szent ideje. Most ülteted el jövőd csiráit. Most. Most. Most. (“Images live in you, all these things you’ve seen, these presences, are living in you and continuing to affect you.” – Bill Viola)

Ugyan ki hinné el, hogy a tiszta tér mindent előre megmutat. Bizonyíték kell. Így törik meg a gyerek (gyökerek) is, mikor a szeretetért és figyelemért cserébe létét folyton bizonygatnia kell. („Nincs jobb rejtekhely, mint a korai dicsőség.” - Nietzsche) Gyermek, ki nem más, mint anyjának rossz lelkiismerete, apjának meg annak a terhe. Első perctől kellett volna az egészet elengednem – de hát arra ugyan ki képes? A kettő így most párhuzamosan halad (az elengedés és az elismerés), s mire mindkettő beérik, ott fog a két vonal találkozni. Azt hiszem ez így van rendjén. „A képességen felül még erő is kell, hogy meg tudjuk védeni.” (Matisse)

Tisztán emlékszem a váltásra. Fogyasztóból termelővé. „Mert nem fértek már el bennem a képek.” (Brassai) Eleget kaptam, most már adni akarok.

(-)

Nemzetisége: szabad (tharpa). Az apparátus és a realitás aktuálshow-ja nem ér el az ember valójához, azt meg nem ingatja, meg nem karcolhatja. A lényegét mindennek megtalálni, kifacsarni, és izoláltságából, ha csak egy pillanatra is, de kimozdítani.

(-)

Azzal, hogy előbb húsz, majd harmincévesen átadtam magam Hamvas írás-jógájának, főbelőttem magam. A gyökereket, ha kiszáradtak, el kell vágni. (Az írás és az írás-jóga közötti különbség.)

(-)

S mondom ezt, mert a csendnél sosem volt fontosabb semmi. Ma, az idillel való kapcsolatomat, a szerelem után (és a bor előtt), érdekes módon, csak a népdallal, azon keresztül tudom fenntartani, mivel a csend, mint olyan, és mint a legfontosabb, kiesik a képből (mindennapi élmény lett a kiterítése – annyira, hogy már én is unom). Minden egyes alkalommal, amikor a gázpedálba taposol, igent mondasz az apparátusra, annak újbóli, következő megnyilvánulására. Idehívod - hogy zúzza szét az idillt. Az ember, mint olyan, nem tudja elviselni a tökéletességet (Istent, a szépséget, az igazt, az idillt, stb.) – ezért inkább elpusztítja azt. Ez és csakis ez (lenne/lehetne) az eredendő bűn, ha már mindenképpen kell valami. Az eredendő tudatlanság.

Nincsenek gyökereim. Vannak népdalok, s ha hallom őket, kívül (valaki énekli) vagy belülről (felfakad), bárhol legyek, Himalájában, Párizsban, Bp-n vagy Vásárhelyen – ott a jelenbe gyökereket eresztek.

(-)

Minden kornak megvan az alapritmusa. Ez az alapritmus a zenei divatban nyilvánul meg. A kali yuga ritmusa a house. Ez azt jelenti, hogy ha nagyobb tömegekhez akarsz szólni, akkor érdemes a house nyelvén beszélned. Gyakorlatilag. És azt is, hogy ha mondjuk a népdal nyelvén szólsz, akkor el vagy veszve. Gyakorlatilag, és néhány kivételtől eltekintve. Mifelénk minden autóból house ömlik. Sosem Berecz András, sosem Bukem. Semmi, semmi minőség – mindig és mindig, néhány ezer éve, csak a mennyiség: 4/4. A minőség halála (apoka). 

Ömlik az autókból, a telefonokból, a buszból, rádióból-tévéből, szomszédoktól, fentről-lentről, nappal és éjjel – mindenünnen. Non-stop és kéretlen soundtrack kozmoproli mindennapjaidhoz. Himalájában és a Maros-mentén egyaránt. Vannak percek-pillanatok, amikor mindent ellep, elborít – csak állsz az autópálya közepén, a végtelen autófolyó és ritmikusan hullámzó subwoofer-tenger kellős közepén, lelassul a kép, szél éri arcod, majd egy kis napfény, aztán megáll az egész, egy pillanatra teljesen kimerevedik a kép. Tökéletes csend. Átlódul az inga, lassan újraindul minden – végül csak ugyanott állsz, az ömlő-hömpölygő kali yuga kellős közepén, az óperenciás tengeren innen és túl. Nincsen nyári eső autóriasztó nélkül. „Kétségbeesésemben igazán nem mondhatok mást, mint hogy szeretném, ha nem szeretnének, s nem lennék senkié.” (Brassai)

(-)

A magasba repítő fehér ló. Bűbájt kell gyakorolnod. Az itt és most gyönyörűsége. Az vagy aki és ami. Se kantár, se dísz rajta. Aminek nem most van itt az ideje, arra most nem térek ki. Maradj itt a földön.

(-)

Csak az igazi kurvák nyelvén értek. Hasonló csak hasonlóval. Kurvának lenni annyi, mint mindenedet odaadni azért cserébe, amire szükséged van. Szerzetes, ellentétes előjellel.

(-)

„Csöppet sem közömbös, adott korban milyen kifejezőeszközt választ a művész.” (Brassai) Fotósként az (lenne) a feladatom, hogy nemcsak a látszat és az illúziók rabja legyek, hanem, hogy a többieket ebbe a csapdába alkotóként élvezettel belevezessem. Mikor igaz a szép, amit képeimre fénnyel felfestettem? Új válogatás-szempont a képekhez, novemberre: igaz-ság szerint. (Mostanában, az elmúlt 1 évben, az első eladott print óta volt: eladhatóság szerint volt.) Ráadásul fotósként/fotóművészként (alkotóként) blogba dolgozom (és nem galériákba, -nak). Annak minden előnyével és hátrányával. (Ez is egyfajta rabság.) E tekintetben is szeretnék most már váltani. Ezt csak egy blogger értheti. (-) „Az ember legyen elég bátor, hogy vállalja a hivatását, s hogy a hivatásából éljen.” (Picasso)A mindennapokban végzett munka és a hivatásod (amire ide lettél híva) között teljes átfedésnek kell létrejönnie.

(-)

Hogy a világ neked milyen utat szánt, és sorsot, legtisztábban az emberek szeméből tudod kiolvasni. Hogy kit, és általa mit küld eléd. Mi az, ami ismétlődik, ami visszatér? Kit és mit kell észrevenned, kire és mire kell odafigyelned, kénytelen. Kinek a tekintetét kapod el az úton, ha akarod, ha nem. Tarot-találkozások, élőben. Képzeletem ott kezdődik, ahol a tied végződik. Egymás szeme láttára válunk azzá, akik valójában vagyunk. Enjoy the ride, apa vagy.

(-)

A diszkurzivitásnak diszkurzivitással véget vetni nem lehet. Írás jógával sem – igaz, a jóga nem arra való, és így nem oda tart.

(-)

A gyökereket nem kívül kell keresni. Sem Tibetben, sem Párizsban, sem Erdélyben. Elég, ha (nép)dalra fakadok – ott vannak a gyökereim. „Ha törik, ha szakad, meg kell szabadulnom a fotográfiától. (-) A tárgyak tiszta szemlélete kinyitotta a szememet – ma a dolgok veséjébe látok. Ezzel a kis kerítőhálóval, ami a fotográfia, hogyan ejtsem el a királyi vadakat?” (Brassai)