A Jó Sándor Margarétái című kötet Moldva katolikus gyökereit, Bedőházi Drágos és Izakonyhai Bogdán kettős honfoglalását, valamint a két katolikus nagyasszony, Margareta Musata és Losonczi Margit esetleges azonosságát boncolgatja közérthető módon, könnyed stílusban. Olyan moldvai katolikus fejedelmekről ír a szerző, akikről keveset tud a világ. Musát Margit két erdélyi neveltetésű fiáról: Musát Péterről és Musát Románról, a workslai csata hőséről Musát Istvánról - mind mind olyan fejedelmekről, akiknek címerében végig ott maradt a Gyökér, azaz Anjou-Magyarország címere (lásd a mellékelt családfát és a sajátos Musát-pénzeket).

Szabó Csaba: Jó Sándor Margarétái

“Moldvai utamra a két katolikus nagyssszony – moldvai egyházalapítóink – sírjainak keresése vett rá. A könyv békés, az együttélés valós tükrében láttat - ezt jelzi az is, hogy román fordítását jelenleg a Jászvásári Egyetem professzora, a Margareta Musata és Losonczi Margit történetét évtizedek óta kutató Stefan Sorin Gorovei vállalta el” – vallja Szabó Csaba.

A kiadó, ahol ez a könyv megjelenik, bevételeit a Szórványtengelyek-mozgalom által alapított Őrhely-díj alapba utalja. Ezt a díjat a mozgalom azon
családoknak nyújtja át a szórványban, akik megszenvednek azért, hogy magyar tagozatra járathassák gyereküket. (A kiadónk második könyve, A képernyő jótékony homálya, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének, Mihály Istvánnak kis könyve: modern világunk tévézését, filmnézését – sőt még az erotikus filmek lélektanát is boncolgatja. Hasznos olvasnivaló annak, aki az új, piaccentrikus világban próbál pásztorkodni.

Könyveinket Kolozsváron Rösernél, A Phoenixben és a Bagolyban lehet kapni, Marosvásárhelyen a Bibliophilben és a TKK-ban, Nagyváradon a LIBRIben, Zilahon a Tulipánban.
 

Musát Péter nagyjelenete és a fordulópont
 

(Részlet)
 

A Magyar Katolikus Lexikon adatai szerint  “a kat. I. Petru Musat, a lengy. kir. hűbérese lett, udvarát a r.k. Szeretből (Siret) Szücsibe (Suceava) helyezte... – Alexandru cel Bun (ur. 1400–32) is kat. volt...” 

  Ezt a szeretvásári műemléktemplom küszöbén olvasom – jegyzeteimet rendezve. Úgy tudom, építésének ideje tisztázatlan.A hagyomány szerint Musát Margit fia, Péter építtette – görögkeletinek. Azt, hogy miért pont az édesanyja nagy katolikus központját választotta alapítása helyszínéül – nem tudni. A közhiedelem persze mindenre talál megoldást; vagy mítoszt teremt vagy visszavetítve újabb korok életérzéseit az adathiányos múltra újraszínezi a történelmet. (Az újraszínezés kifejezés itt, a felújítás előtt/után álló bukovinai kolostorok közelében igencsak találónak tűnik.)
 
  A homályos – vagy inkább kifakult – történelmi események újraszínezése a Musát Péternek tulajdonított szeretvásári műemléktemplom esetében igencsak tanulságos. A közhiedelem ugyanis azt tartja, hogy Péter tudatosan, azaz anyja bosszantására, amolyan görögkeleti revansként építteti ide a templomot, azzal a reménnyel, hogy – úgymond – ellensúlyozhatja ezzel a családját ért vádakat, miszerint katolikus érzelműek voltak, és – Vlahuţă-i meglátásban – idegenek.

  Állok a szeretvásári műemléktemplom előtt, és tűnődöm. Elolvastam ugyanis azt a dokumentumot, amelyet Musát Péter diktált tollba 1384. május elsején édesanyja egyik fejedelmi udvarában. Az okirat (románul: hrisov) – amely az édesanya által alapított szeretvásári domokosrendi kolostor jogait erősíti meg – végtelen szeretettel és tisztelettel említi az édesanyát, és ennek kolostoralapítását. Testvéreknek (fraţilor călugări) nevezi a domokosrendieket, és szinte gyermekes örömmel sorolja, hogy ezeknek a szerzeteseknek mit kell majd tenniük, hogy hálájukat kimutathassák Musát Péter udvara iránt: imádkozni édesanyjáért, hogy amikor az Úr elszólítja majd, nyugodt lélekkel temetkezhessék e kolostorba. A domokosoknak a nagyasszony lelki üdvén kívül magának a fejedelemnek a lelki üdvéért is szüntelenül kell imádkozniuk, sőt – és ez a legérdekesebb – az egész népért/nemzetségért (celorlalţi din neamul nostru).

  Kétségtelen: Musát Péternek 1384-ben esze ágában sem volt nem-katolikus közeljövőt látni a moldvai kristálygömbben. Ha nem így látta volna, bizony nem parancsolja meg az adománylevélben azt, hogy ez a kolostor a világ végezetéig működjék. Mondják viszont sokan: színészkedés volt az egész, mint minden más, ami a katolizálások körül akkoriban történt. Érdekes meglátás – csak hát nehezen bizonyítható.

  Abban viszont valóban egyetérthetünk, hogy Musát Péter szerette a jól megrendezett jeleneteket. Amikor fejet hajt Nagy Lajos előtt, és visszatér Magyarország érdekszférájába, tesz arról, hogy a magyar király öröme ne tartson sokáig. Pénzein még ott vannak az Anjou-liliomok – sőt a sávok is a magyar címerből. Külsőségekben sem szűkölködik hűsége kimutatásában, de a valóságban már a “nagyjelenetére” készül. A “nagyjelenetre” 1387 őszén kerül sor, amikor is Musát Péter Jagelló Ulászló lengyel királynak vazallusi esküt tesz, éspedig – itt tessék figyelni, íme a rendezői véna – görögkeleti rituálé szerint! Musát Péter tehát két legyet üt egy csapásra 1387 őszén: lecsatlakozik vazallusként a lengyel királysághoz – reménytelenül távolra kergetve Magyarország azon törekvéseit, hogy újra Drágos-típusú államként tekintsen Moldvára –, ezen kívül pedig hivatalosan is közhírré téteti visszatérését a görögkeleti hitre. Bizony, filmezésre való jelenet – előkészítés, kulmináció – suspense ...

  A nagyjeleneten természetesen ott volt a frissen megkeresztelkedett Jagello Ulászló felesége, a 13 éves magyar Hedvig is. Biztosak lehetünk abban, hogy érdeklődve figyelte az 1350-ben született 37 esztendős moldvai fejedelmet. Természetesen nem a férfit látta benne most, hanem inkább azt a máramarosi fiút, akinek nagyapja, Bogdán, annyi álmatlan éjszakát okozott édesapjának.

  Lajos király már öt éve halott volt (1382), és bizony nehéz örökséget hagyott lányaira: nem kincseket meg udvarházakat, hanem egész országokat, birodalmakat. Mária Magyarországon, Hedvig Lengyelországban fogadta népe hódolatát. Persze nemcsak ezen tűnődött most el a gyermekkirályné/királynő, hanem azon is, milyen gyorsan nyélbeütődött az új Közép-Európa nagy vására, amelynek éppen ő volt a felséges áruja.

  Hedvig gyermek még, de tisztában van ezzel. Ilyen szemmel nézi most Musát Pétert, amint férje előtt hajlong.

  Elnézi férjét is, a néhány évvel ezelőtt még pogány isteneknek áldozó királyt, aki a vele kötött házasság által nyerte el a keresztséget. Ahhoz képest, hogy egy éve keresztelkedett csak meg (1386-ban), rutinosan térdepelteti a fiatal Moldva fejedelmét, sőt, mai szóhasználattal élve: tovább is képzi az egyháziak terén, hiszen nem a katolikus, hanem a görögkeleti rítus szerint esketi fel.

  Aztán Hedvignek – aki a litván nemzet keresztanyja lett – a megvalósítandó tervek is ott kavarognak fejében. Gyermek még, mégis nemzetek sorsát igazgatja.
 – Jövő évben, 1388-ban meg kell alapítsuk Ulászlóval a vilnai litván püspökséget, aztán meg kollégiumot kell szervezni a prágai egyetemen a litván papság képzése érdekében. Templomokat kell építeni, liturgikus könyveket kell beszerezni… – tervezget a lány.
 
  Amikor Musát Péter esküre emelt kezét látja, hirtelen eszébe jut: ennek a Péternek a nagyapja, Izakonyhai Bogdán, akit Szent István templomában kereszteltek az Iza partján, mennyi borsot tört apja, Nagy Lajos orra alá. Persze, kellemesebb dolgokra is lehet gondolni, például arra, hogy milyen jó édesapja nevét lengyelül hallani ebben a hatalmassá nőtt országban: Ludwik Wegierski…
 
  A térdeplő Musát Péternek is – immár lengyel vazallusként –  volt min tűnődnie. Nem tudni, hogy milyen térképeket nézhetett a vazallusi esküre készülődő Musát-fi, de az biztos, hogy ha valamelyik lengyel-litván tanácsos megmutatja neki az akkori Közép Európa térképét (pontos léptékkel és arányokkal), bizony beleremeghetett a látványba. Az 1387-es térképen Lengyelország nyugati határa a Poznan – Krakkó – Keleti Kárpátok – Duna-Delta vonal volt, keleti – észak-dél irányú – limese pedig Kurszk és Moszkva városa előtt húzódott. Irgalmatlanul nagy ország volt az, amelynek vazallusává vált.

  Az 1387-es térképen parányi színfolt a vazallusok között a Musátok kis Moldvája. Istenem, milyen kicsinek tűnik... A szomszédban a Litván Nagyfejedelemség lassan hatalma csúcsára ér. Nemsokára – egymillió km2-nyi területével – a korabeli Európa legnagyobb állama lesz...

                                                          *

  Közben a szertartás medrébe talál – megérkeznek a meghívottak, akik tanúskodnak majd ország-világ előtt, hogy Péter lengyel hűbéres lett országával együtt, és hogy a keleti kereszténység mellett teszi le a voksát. Azaz, lemond katolikus vallásáról – talán az utolsó kapocsról, ami édesanyja világához kötötte. Zászlók suhognak, nehéz léptek hozzák a mindig páncélban járó Sandomierz <http://hu.wikipedia.org/wiki/Sandomierz&gt; küldöttségét – a maguk világoskékbe rajzolt fekete bástyáival; aztán jönnek a lubliniak – pajzsukon a vörös mezőben kapaszkodó kecske; nagy hangon érkezik Kujávia, akkora lobogóval, hogy az már illetlenség: a félig oroszlán-félig sas kihívóan okád lángot a sárga mezőben. Utolsónak érkezik Podólia küldöttsége: a piros mezőben lángoló bajuszos nap mintha megnyugtatná a főszereplőket – mert olyan az egész, mint egy jól megrendezett színdarab. Péter vágyott erre a színdarabra – a jelenetek vázlatait ő dolgozta ki –, de most, amikor morajként érkezik meg a szertartást zavaró mazóviai delegáció a pirosba fekvő fehér griffel, egy kicsit zavarban van. Persze tudja, hogy mekkora színjáték ez az egész. Az ő küldöttei is ott voltak 1386-ban a Wavelben, amikor a pogány Jagelló nagy ügyetlenül elmondta a saját megkeresztelkedésére betanult szöveget. Mennyit derültek akkor a diplomaták! Amikor először vetett keresztet a marcona király, és amikor a harcokban felnőtt nemessége sorbaállt a keresztelőmedence előtt… Mennyit derültek Musát Péter küldöttei ezen! De hát ilyen ez a világ – most ő, a régi keresztény fejedelem térdel a friss keresztény előtt. Musát Péter egyszerre csak érzi, hogy valaki mereven figyeli. Odanéz – és elpirul. Igen, Hedvig az. Jadwiga Andegawenska...

  A királynő nem rosszindulattal figyeli a trón előtt térdeplőt, hanem inkább nosztalgiázva. Édesapja jut eszébe: Nagy Lajos, akinek országából oly galádul kiszökött ennek a Péternek a nagypja, Izakonyhai Bogdán. Hogy mennyit panaszkodott apja erre a Bogdánra, hány álmatlan éjszakáját töltötte ki a térképek részletekbe menő tanulmányozása. És most itt térdepel az unoka.

  Hedvig most azon gondolkodik, hogy megkérdi: miért hagyta ott anyja hitét? És azt is: kedves édesanyja, Margarita di Cereth, domina Valachiae Minoris, hogy érzi magát? Sokat gondolok rá, hiszen nekünk, katolikus nagyasszonyoknak nincs könnyű dolgunk, amikor a hitet terjesztjük. Ő Szeretvásáron meg a többi moldvai városban, én pedig Litvániában, ahol úgy emlegetnek, mint a litván nép megkeresztelője.

Nem kockáztatta meg, hogy rossz magyar kiejtését megmosolyogják a minden szépre és jóra oly irigy magyar küldöttek.

                                                                *

  Musát Péter élettörténetéhez az is hozzátartozik, hogy sírját sokáig nem találták. A már említett újraszínezés jegyében jónéhány “történet” ajánlkozik erre magyarázatképpen, az egyik még – horribile dictu – plauzibilisnak is tűnik. Ezek szerint – úgymond – nagy tanakodás folyt Péter halála után, hogy ugyanbiza hova temessék őt, aki katolikusként élt, de végülis görögkeletiként halt meg. Azt nem lehet pontosan tudni, hogy kik voltak azok, akik “tanakodtak”, de a népmesehangulatú történetnek érdekes a vége. A “tanakodók” azt sütötték ki, hogy Musát Péter legyen is ott, meg ne is legyen ott Bogdán meg Laczko mellett. Ennek az lett az eredménye, hogy alacsonyabbra helyezték sírkövét, mint a többiekét, és egy kicsit beljebb hantolták el a kolostorban.

  Mielőtt somolyogna a kedves olvasó ezen a meseszerű történeten, elmondom, hogy Musát Péter sírját nemrégiben “azonosították” azzal a szerényebb, alacsonyabb és beljebb elhelyezett sírkővel, amelyről eddig azt hitték, hogy a Bogdán család valamelyik nőtagjáé volt. (Azért írtam idézőjelben, hogy “azonosították”, mert azóta már genetikai vizsgálatok is folynak). Ez olyannyira újszerűen hat a kolostor jámbor lakóira, hogy sokan nemigen mernek nyilatkozni, ha a látogató erre a szerény kőlapra mutat. Hm. Ott is van, meg nem is...

  Azt már én teszem hozzá: a többi fejedelemmel ellentétben, az ő sírkövén nincsen virág...