Teljesen összeroppantam, korházba kerültem és több, mint három hetet kezeltek. Utána összeszedtem magam, csak a munkára koncentráltam. El akartam menni Olaszországba és mindent itt hagyni, de már nem volt aktuális a munka. Máshol sem, ahová hívtak külföldre. Az embernek az életben csak egyszer adódik meg a lehetőség, ha elrontotta, nem lehet visszacsinálni többet.

La donna mobile

– Utálom ezt a várost, mondtam a barátnőmnek is, aki elkísért a klinikára. Az első nő volt, aki ilyenkor, is megfogta a kezem, nagyon tiszteltem ezért. De semmit sem értett az egészből, arról próbált meggyőzni, hogy milyen szép város ez, az ember fel tudja találni benne magát. A kultúra központja: színház, opera, filharmónia, galériák, irodalmi klubok, kávézók, ahol a sörnek manna íze van. No és ha az ember utál a hatos trolin tülekedni, lehet menni taxival is, nem olyan drága, vagy gyalog, csak fél óra séta. És ott van a természet is, egy kis erdő tisztással, ki lehet oda ruccanni hétvégeken, szabad délutánokon, csak fel kell pattanni a hatosra, a végállomástól már csak tíz perc a vadon. Én meg csak hallgattam búsan. Persze neki könnyű, még csak huszonegy éves, neki egyből olyan barátai lettek, amilyenek nekem soha sem voltak, becsöppent a nagy költők közé, persze hogy ott az ember jól érzi magát. Hiszen a költők mások, azok finom lelkű, érzékeny emberek.
De nálunk, az operában mindenki csak kineveti a másikat, áskálódik, pletykál, hátba szúrnak, mikor nem is számítasz rá. Én falusi paraszt gyerek vagyok, a vadonban érzem jól magam, utálom a nagy várost.
Most itt vagyok egy nálam sokkal fiatalabb és szebb nő kísért ide, de nem akartam, hogy itt maradjon. A saját nyomoromat tálalom ki önnek, egy orvosnak. De nincs mit csináljak, ez a lány számít rám, azt akarja, hogy meggyógyuljak, és én is azt akarom, terveim vannak vele, feleségül akarom venni, családot akarok, és új életet.
Soha többé nem akarom megfogni a poharat, soha, ha meg kell halnom kínomban, akkor sem!
Doktornő, könyörgöm, segítsen rajtam, hanem felkötöm magam, esküszöm.
– Foglaljon helyet kérem, és nyugodjon meg. Mesélje el, hogyan kezdődött.
– Egy féléves turnén voltam Olaszországban, az egyik legkedvesebb emlékem, soha nem kaptam annyi elismerést és szeretet, mint ott. Fel is kértek rá, hogy szerződjek le az egyik társulathoz, de nem tehettem, várt otthon a feleségem, ő nem akart külföldön élni. Akkoriban tudja, nagyon sok szerepet kaptam, csak főszerepeket, jóképű fiú voltam, és a hangom is….  Rengeteget játszottam, és sok pénzt kerestem, mindenem meg volt. A feleségem nem igazán illet hozzám, mint személyiség, nem egészítettük ki teljes mértékben egymást, de azért jól meg voltunk. Hazajöttem a turnéról, egy üres lakás és egy levél várt. Blanka elhagyott, elvitte a bútorokat, a tv-t, hűtőgépet, mosógépet, még ez edényeket is. A levélben közölte velem, hogy válni akar, szerzett magának egy gazdag férfit, vele akar élni ezentúl.
– Művész úr próbáljon lehiggadni kérem, természetes, hogy felkavarták az elmeséltek.
– Azt írta Blanka a levélben, hogy neki egy földön járó emberre van szüksége, ő nem bírja, hogy én mindig csak a színházban vagyok, nem foglalkozom eleget vele. Léha alak vagyok és csak a kocsmázáson jár az eszem. De ha a legtökéletesebb férfi lennék, se maradna velem, nem kell neki egy bohém énekes, azzal nem lehet élni.
Teljesen összeroppantam, korházba kerültem és több, mint három hetet kezeltek. Utána összeszedtem magam, csak a munkára koncentráltam. El akartam menni Olaszországba és mindent itt hagyni, de már nem volt aktuális a munka. Máshol sem, ahová hívtak külföldre. Az embernek az életben csak egyszer adódik meg a lehetőség, ha elrontotta, nem lehet visszacsinálni többet.
Úgy érzem, nem tudtam feldolgozni a válást, egy ideig ugyan jól voltam, más nők is kerültek, de csak nem mozogtam a magam vizein.
Egyre gyakrabban nyúltam a pohárhoz, éjszakákat ültem kocsmákban, klubokban. Akkor még nem volt semmi baj, bírtam az alkoholt, másnap, ha próbám volt, tisztán mentem be.
Nem tudom hol, de valahol kicsúszott a talaj  a lábam alól, és most doktornő, ha megkóstolom az italt, négy öt napig nem bírok leállni.
– Mióta érzi ezt?
– Így megy ez már négy – öt éve. Sehol sem érzem jól magam, nem szeretem a várost, egy tömbházlakásba vagyok beszorítva, én a falut szoktam meg. Tudja az én gyerekkorom a szabadságról szólt, napestig a természetben voltam, ismertem minden bogarat, madarat, állatot. Biológus akartam lenni, de a hangom is szép volt, így lettem énekes. Azóta már bánom, de szeretem is ezt a szakmát, nincs szebb annál, mint a taps, mikor az a drága közönség ujjong, és virágot dob a színpadra, és a lányok körberajongnak. . .
Én csak a közönségemért élek most, nehogy azt higgye, hogy bármelyik kollégám ezt megérti. Nem, ők csak isznak a büfében, nagyokat szórakoznak rajtam, nem értik az én finom világomat. És tudja, ez nekem nagyon fáj. Valamikor felnéztek rám, most már csak le büdös alkoholistáznak.
Nem bírom tovább, nem élet ez így, de nem tudok megálljt parancsolni.
– És a hölgy tudja mindezt, amit nekem elmesélt?
– Igen, csak tudja fiatal, most szeret, de ki tudja, talál magának fiatalabbat, elhagy. Engem minden nő elhagyott, nekem nem volt szerencsém a nőkkel. De ez a lány jó lélek, csak nem tudom meddig doktornő, nem tudom, meddig marad meg nekem. Feleségül akarom venni, gyerekeket akarok. Azt mondta, hozzám jön, segít nekem, mellettem lesz, de nem akarja abba hagyni a fogamzásgátlót, még nem akar gyereket, el akar hagyni, biztos.
– Felírok magának gyógyszereket, és jövő héten várom vissza, akkor kibontjuk jobban a problémáját, most zaklatott, pihenésre van szüksége, ez a gyógyszer segíteni fog. Higgye el, nem ön ez egyetlen, aki ilyen problémával fordul hozzám, neveket nem mondhatok, de a társulatból mások is, és legalább olyan nagy nevek mint ön. Ez a színpad átka, sajnos.
A barátnőjének magyarázza el, hogy ebben a periódusban nem biztos, hogy működik a szexuális élet, feszültebb, ingerlékenyebb lesz a gyógyszerek miatt.
Nehéz lesz művész úr, legjobb, ha egy ideig nem látják egymást a lánnyal.
Jövő héten találkozunk.
– Viszont látásra doktornő.

– Öngyilkos leszek, ha elhagysz, megölöm magam, gyere hozzám kérlek, kezdjük újra – sírt a telefon üzenetrögzítőjébe  a megtört férfi. A lány pedig összeszorított foggal hallgatta, és ordított az üres lakásban. Tudta, hogy nem szabad visszamennie. Soha többé.