Aztán, akinek sikerült megnősült, most pedig az asszony szájától vagy terebélyes lankáinak vágydallamaitól rettegve űzi itt az időt. Legtöbbjük azonban, mint amilyen a tisztelt Rúzsajak úr is, nem nősült meg soha, gyereke sincs. Ennek ellenére számára az Ihlet mélyvize a Nőben rejlik, így minden rossz élményét feledve Múzsát keres, új betevő falatot az ecsetnek.

Az éterajak íze

Meleg, virágpompás május van, a hangulat azt a pillanatot idézi, amikor Vivaldi az évszak jellemzőinek megkomponálására adta fejét.  Úgy-e kedves olvasó, hallod azokat a csodálatos dallamokat, melyek selyemérintésükkel simogatják fülcimpádat, csiklandozzák fülkagylód kacskaringóit, majd dobhártyádba ütközve, isteni hanggá sűrűsödnek?!
A tökéletes tavasz, az érett, feszültséggel teli, illat-, szín- és forma kavalkád gigászi sziesztája beborítja a tájat, friss forrás tör elő, melyből az ember mindennap inni vágyik, azt remélvén, hogy a mesék örök ifjúságát hordozó életelixír csúszik le pórias garatján.
Történetünk Hőse, Rúzsajak úr szerencsés lénynek mondható, a pompa, a szerelem, a szépség, az ifjúság hónapjának kegyeltje, a felsőbb erők ennek a hónapnak a derekán szánták a földi világ útvesztőibe, s tették mindezt azzal a nemes céllal, hogy létét e rokokós szépség kibontakoztatásában kamatoztassa. Nem kapott könnyű feladatot, azokhoz a földi levegőt pusztítókhoz képest, akiknek a november sötét rombolását, az augusztus lomha lustaságát vagy a december gügye ünnepiességét kell gyümölcsöztetniük. A május más, olyan csoda, melyet csak olyanok tudnak szebben leírni, mint ahogy maga valóságában létezik, mint Vivaldi, ám mondanom sem kell, hogy ilyen alakok csak egy évszázadban egyszer születnek.  Rúzsajak úr egy kisváros szülötte, a művészek családjának nemes sarja, aki nem tehet arról, hogy a fránya sors épp egy ilyen kis elhagyatott lyukba pottyantotta be, s kénytelen vállán viselni terhét mindannak, amit e létforma jelent. Hiszen  sokkal szívesebben úszna hajnalonta  Rémo pazar fényeiben, az elfogyasztott  konyakoktól kótyagosan botladozva, néha  orra bukva, az anyaföldet csókolgatva, bűnbakot keresve. Csakhogy a kisvárosiasság rákfenéje itt sem hagyja békén, mert a tejcsarnokba induló szomszéd, a rorátéra araszoló dédnagymama, a gyárba igyekvő asszonyok gyanakvó és utálkozó sandításai nem hagyják csónakázni a mámoros ihletfolyón. Pedig Rúzsajak úr ilyenkor nagyon termékeny, csak úgy patakzanak a mókusszőr ecsetről a színek és formák. Bezzeg Rémóban  ripp-ropp taxiba száll az ember, s a sofőrnek legkisebb gondja kérdezősködni, kíváncsian sandítani, vagy rosszallóan nézni. Egyszerűen csak hazaviszi az utast, miközben az úszhat az éjszaka hajnalba torkoló finom csodáiban. Nos, ettől főhősünket piszok módon megfosztották, így méla önsajnálatba burkolózva kullog haza hajnali öt és hat óra között napi rendszerességgel a lokálból, ahová a hozzá hasonló meg nem értett művészek járnak, sorsuk azonos, ezért gyakran alakulnak ki mély barátságok.  Mindennapos keserű konyakdalok, öblös sörszeánszok és boldogító borrepeták hű társaságában osszák meg egymással gyerekkori élményeiket, a katonaságot, ahol magyarságuk s az ezzel párban járó sekélyes román nyelvismeretük  végett kitúrták, és megalázták őket, s onnan visszatérvén ugyancsak nemzeti hovatartozásukból kifolyólag nem jutottak be egyetemre, így itt ragadtak, s még néhány jó bulit összehoztak az AC/ DC, Metalica, Judas Priest legendás zenéjének kíséretében.
Aztán, akinek sikerült megnősült, most pedig az asszony szájától vagy terebélyes lankáinak vágydallamaitól rettegve űzi itt az időt. Legtöbbjük azonban, mint amilyen a tisztelt Rúzsajak úr is, nem nősült meg soha, gyereke sincs. Ennek ellenére számára az Ihlet mélyvize a Nőben rejlik, így minden rossz élményét feledve Múzsát keres, új betevő falatot az ecsetnek. A jó vágású, negyvenes éveiben járó fiatalembernek hosszú göndör haj omlik a vállára, sötétkék szemek világítanak pofacsontjai fölött, és mindezen bájakat kiegészíti egy kaján mosoly, mely minden nőt levesz a lábáról, úgy is mondhatnánk, ez a szexepilje. Mikor hősünkkel találkoztunk akkor is éppen Múzsakeresőben volt. Rúzsajak úr azonban igencsak furcsa tulajdonsággal bírt, ami a szebbik nem csodálatát illeti: a fétisizmus rabja volt, a női ajkak imádója. Festményeinek nagy része is ebből állt, vékony, szigorú női ajkak, húsos, tűzpiros csókbarlangok, picike, csacska szájak millió változatban kerültek vásznaira. Csakhogy a fetisizmusától a múzsák általában megijedtek és az első intimebb találkozás után leléceltek a csodabogár művész mellől. Az udvarlást természetesen azzal kezdte, hogy le szeretné festeni a mélyen tisztelt hölgyet, s melyik hölgy hiúságát ne kecsegtetné az ilyesmi. A hölgyek általában aktra gondoltak és pirulva egyeztek bele, remélvén titkon valami mást is ettől a mélykék szemű hódítótól. Rúzsajak úr a modelljelöltet felcsábította műtermébe, megkínálta valami finom, édes kontyalávalóval, elbeszélgetett vele, majd munkához látott és levetkőztette a Múzsát, aki önelégülten pózba vágta magát a festődíványon és várt türelmesen, kéjtől nedves szemekkel.  Rúzsajak úr azonban makacsul ragaszkodott a női ajak lefestéséhez, amivel órákon át elbabrált, s mikor befejezte a művet órákon át csókolózott volna a modellel, de csakis ezt és semmi többet, nem volt hajlandó választani a szerelem dús kosarából. A hölgyek ezt megunván, elhagyták Rúzsajak urat, mély bánatba és letargiába kergetve ez által az érzékeny művészt.
Azonban egy délután segített rajta a sors. Épp letargiájából készült kigyógyulni, s új nő után nézni, amikor egyszer csak a modelldíványon egy pucér ajak jelent meg. Halványpiros, arányos, érzéki és dús női ék, s megszólalván a festőt arra bíztatva, hogy örökítse meg, s ennek utána, ha megcsókolja, dívává változik át, beköltözik a festőszobába, s mindig rendelkezésére áll.
A művész mit sem habozva teljesítette az ajak kérését. A Múzsa pedig betartotta ígéretét. Rúzsajak úr boldog volt, és többé nem érzékelte a poshadt kisváros viszontagságait, teljesítette a felsőbb erők kívánalmait: megfestette a májust, úgy, ahogy ő képzelte el, éterajak színekben.