Ugrás a tartalomra

Pázmány és Kazinczy – Irodalmi zöldségek 2.

"Az rothadt, szemét, gazember kurvapecér mind, az ki nemes magyar literatúránknak ápolását és épülését szolgálni nem akarván, avagy rest lévén, mint az egyszeri parasztembernek menyecskéje, az kinek macskáját úgyan tanította ütlegekkel kemény móresra az ura az asszonya hátán, hogy az is megszabadulnék az restségnek bűnétől, nem tudván, még másoknak Istentől rendelt szent akaratját is az magok nyavalyás, gyalázatos, becstelen cselekedeteikkel, hamis híresztelésekkel, az idegen nemzeteknek bűzhödt szemét dombjainak tetejéről felcsippentgetett undorító, az pokolnak kénkőszagát árasztó mocsa­dékának sorozatlagosan való közre bocsájtásával akadályozni merészellik." – Pázmány és Kazinczy doktor Bárdos rendelőjében.

 

 

PÁZMÁNY PÉTER


(1570–1637)

 

 

 

    Nevét az általa alapított Pázmánaeumról, illetve a később Pestre költöztetett nagyszombati egyetemről kapta, amely Eötvös Lóránd nevét viseli. Ő a magyar barokk leghatalmasabb alkotója. Állva mintegy két fejjel magasodott szegény jó Magyari István prédikátor fölé (ha az ült), így persze könnyű volt gúnyosan lenéznie ellenfelét. Ezért volt olyan páratlan rálátása rendkívül bonyolult viszonyokkal terhes kora problémáira.
    Ars poeticája lényegét fogalmazta meg mintegy háromszáz évvel a halála után az „én nem bűvésznek, de mindennek jöttem” kezdetű Ady-versrészlet. Ennek szellemében sohasem bűvészkedett, ellenben volt pap, jezsuita szerzetes, egyetemi tanár, bíboros érsek, hitvitázó, prédikátor, író, egyházszervező, egyetemalapító, sőt a költő Zrínyi Miklósnak apja helyett anyja is volt. Munkásságára a rövid, tömör, csattanós formák jellemzők (fólió méretű prédikációs könyve akkorát csattan (ha leejtik), hogy csak na!
 

 

PREDICATIO


AZ MÍVES MAGYAR SAJTÓNAK
KÜLENB-KÜLENB FÉLE MEGÁTALKODOTT, GONOSZ ÉS PARÁZNA ELLENSÉGEIRŐL
ANNO DOMINI
2008

 

 

    Mastan, amidőn romló kősziklaként málló nemzetünknek siralmatos beteg voltát igen keserülvén oly sok igaz lélek buzgósággal eltöltekezvén neki látni folyamodék, hogy az nemes magyar sajtónak – tisztesség ne essék szólván – cudar, gonosz állapotját Isten segedelmével jobbra fordítandó, magam is nagy felbuzdulásokkal és neki fogadkozásokkal rég idő oltától fogva pihenni térett pennámat, amiképpen szarva közt az barna foltos baromnak tőgyit a szántáshoz nem szokott tar pór fürtös ifiú gazda asszonya, megragadván az fekete téntába bé-ütém, holott talám elébb az néminemű öszve-szerkesztőknek fejét kellett volna oda belé ütendeni.
    Mert köztudomás szerént valólag az Szent Lélek, az ki leszállott volt Istennek egyszülött fiára, majd peniglen az szent Apostoloknak is segedelmül jött vala, éppen a nyelveken való szólásnak csudállatos képességét adta azon nyomban nékijek, mivelhogy minden hitnek és bölcs tudománynak fundámentuma és oszlopa a nyelv. És amiképpen egykoron az külenb-külenb féle nyelveken való szólás elámította vala az hitetlen pogán népeket, azonképpen ámítják színes árny-képeket mutogatván és megfoghatlan légből kapott szózatokat szólván az hamis próféták a híveket, az kiknek szemük-szájuk tátva maradván bámésznak gyülevészen tele vízióval, és az gonosznak magvai bennek megfoganván a gyom bévül akkorára nevekedik, hogy még az égnek madarai is megtévesztetvén fészket rakni reá leszállani nem átallanak. Holott nyilván van, hogy az balhának csípésétől sem szabadulhatni meg annak nyakon csippentése és agyon nyomintása nélkül, ugyan úgy tálentum nélkül sem szabadulhatni az ördögi kísérteteknek ellent állni képtelen tudatlanságnak gaz mételyétől, csak ezen támaszték adhat vigasztalást, bizodalmat, hitet, reményt, és legfőképpen, amiképpen az szent Pál apostol mondja, szeretet.
    Az rothadt, szemét, gazember kurvapecér mind, az ki nemes magyar literatúránknak ápolását és épülését szolgálni nem akarván, avagy rest lévén, mint az egyszeri parasztembernek menyecskéje, az kinek macskáját úgyan tanította ütlegekkel kemény móresra az ura az asszonya hátán, hogy az is megszabadulnék az restségnek bűnétől, nem tudván, még másoknak Istentől rendelt szent akaratját is az magok nyavalyás, gyalázatos, becstelen cselekedeteikkel, hamis híresztelésekkel, az idegen nemzeteknek bűzhödt szemét dombjainak tetejéről felcsippentgetett undorító, az pokolnak kénkőszagát árasztó mocsa­dékának sorozatlagosan való közre bocsájtásával akadályozni merészellik.
    Az ilyen gyehennára való, tűzbe vettetendő átkozott himpellérekre pökök, mint az szántó-vető pór az maga tenyerének közepébe, mivel ígyen sem szeghetik kedvét az mi kegyes szívvel cultivált igyekezetünknek, hogy mastan, amidőn az Istentől teremtett világ órájának szerkezete az harmadik ezerre fordulván elüti a cselekvésre elhívó jelet, meghallanók az ég angyalainak hozsannás szárnya csapásait.

 

 

KAZINCZY FERENC


(1759 – 1831)

NYELV ÉS LÉLEK
(A „Rózsák és tüskék” című kötetből)

PC-n hardvere szoftverjével multi-projectet
gyárt a menedzser. Oké. Lelke aligha magyar!


Dr. Bárdos József

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.