Kendővel kirakott táj – Czapáry Veronika versei
Fotó: Dala Gábor
Kendővel kirakott táj
Czapáry Veronika versei
Gondolkozol
Lezuhanyozol és még egy perc hátra van.
Aztán a fejedre tekered a törölközőt,
mintha szíved helyén lenne,
hallgatod dobbanását.
Az arc leereszkedik a köveken. Nem tudod.
Hogy ez a harmadik lesz-e vagy az ötödik, esetleg a hatodik,
vagy sokkal több, a tizenharmadik.
A szerelem az, hogy akarod-e, és
el akarsz-e menni vele nagyon messzire.
Gondolkozol.
A gondolkozáson is gondolkozol.
A kieső ütemeken, amikor nincs meg az érverés,
a gondolatain gondolkozol, a testén, az idegenségén,
a jelzésein, az érverésén, a hangján, a haján,
a telefonon, az smsen, e-maileken és facebook-üzenetein,
a skype lágyságán, amikor hangjával megsimogatott,
és nem áll össze a kép,
a csókjai ütemén, az érverésén,
és nem áll össze a kép.
Gondolkozol. A gondolkozáson is gondolkozol. Közben elmegy az idő.
Nem fáj
Holnap, talán holnap, amikor elindul alattad a föld,
és a gyerekek, akár a páncélos csecsemők, kirepülnek a napvilágra.
Ez a lekerekített kitüremkedés egy játék, ahol mindig összegyűlnek, hogy
történeteket meséljenek egymásnak.
A halottak mindig eljönnek ugyanarra az órára,
mintha mindig megterítve lenne,
a félelem is, mely a lelkünkben él.
Már régóta sejtjük, tudod, annyiszor szakadt szét,
annyiszor hagytad. Túlságosan régen álmodunk
ezekkel
a hangokkal,
alattomos nyarakon kúszik belénk.
Még ezeket a könnyeket is kimossa a föld a hosszúra nyúló szent sóvárgásban.
Ha van egyáltalán kiszolgáltatottság,
a lassú életmód rezisztenciája, eljön a pillanat,
belém mar, magával visz minden éjjel,
a falak közé,
már évtizedek óta itt lakom, és Te észre sem veszed.
Éjjel talállak meg, mielőtt elhagysz, csak menni akarsz,
a halálodért is minden jár,
amit el akarsz hitetni velünk, a kendőkkel kirakott tájon elérhetőek a gondolatai,
az élő beszéd rabja, nem adja át a lelkeket.
Már évtizedek óta itt lakom,
észre sem veszed, olyankor félek tőle, egy ostoba séta.
Az utolsó hang jogán még megvan, senki sem hallja,
nem hallja meg a történetet, nem fáj,
fut tovább a levegőben,
a kertek házában éjjel
a végtelen.
