Városi dzsungel a kolozsvári színpadon

Minden új környezet veszélyes dzsungel, ahol idegennek, védtelennek érezzük magunkat. Belső útkeresés, felnőtté válás, rebelis álmok és kijózanító valóság – a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb bemutatója, A dzsungel könyve.

Városi dzsungel a kolozsvári színpadon

„A kitaszítottság és kirekesztettség megélése mindig aktuális” – foglalta össze Puskás Zoltán újvidéki rendező a Kolozsvári Állami Magyar Színház A dzsungel könyve című bemutatójának üzenetét, amelyre nem meglepő módon teltházas közönség gyűlt be.

A felnőtté válás dilemmái, a veszélyekkel teli alvilág, az ismeretlen és helyzetidegen urbánus lét, életünk fordulópontjai, különféle traumák megélése, a kisebbségi lét szimbolikus dzsungelek, amelyben könnyen eltévedünk, és akár oda is veszhetünk. A kolozsvári nagyérdemű nemrég olyan színházi bemutató előadást láthatott, amely egyaránt szól gyerekeknek, fiatal felnőtteknek és idősebbeknek. Több interpretációs csatornát rejt magában, úgy könnyed és szórakoztató, hogy közben elgondolkodtat.

A Rudyard Kipling nagysikerű regénye, A dzsungel könyve alapján készült rajzfilm minden idők egyik legbájosabb gyerekfilmje, mindannyian emlékszünk a kedves állatszereplőkre. A Kipling-mű alapján írt Dés László–Geszti Péter–Békés Pál-musical pedig félezer nézőt vonzott a Vígszínház nézőterére. A kolozsvári bemutató ennek elemeit felhasználva, szépen felépített koreográfiával, humorral fűszerezett jelenetekkel köti le a legkisebbeket. De a rebellis, önmagukat kereső fiatalok is könnyen megtalálják a kulcsot a darabhoz, hiszen a szereplők nem állatok, hanem emberek, akik rockereknek, rappereknek öltözve mutatják be a nagyvárosi létet, embertípusokat és helyzeteket, amelyekkel bármikor találkozhatnak a családban, az iskolában, az utcán.

Az elsősorban ifjúsági darabnak azonban politikai, társadalmi értelmezése is lehet, bár fontos megjegyezni, hogy a rendezői szándék távol állt attól, hogy ilyen irányba terelje az előadás interpretációját. De a kirekesztettség, az idegenségérzet akár a kisebbségi létre is utalhat.

A felnőttkor kezdetén, amikor valaki más városba, új környezetbe kerül, óhatatlanul szembesül azzal az érzéssel, hogy idegen. Különböző dzsungel-törvényeket kell megtanulnia, akárcsak a Mauglit alakító Vatány Zsoltnak, akit a farkasok vezére, Akela Sinkó Ferenc szerepében befogad, de a többi farkas mindig idegennek érez. Balu, a jóságos medve szigorú apaszerepet jelenít meg, Farkas Loránd kiváló alakításában. Kató Emőke viszi színre a védelmező, minden bajtól óvó Bagirát, akinek szerepében nemcsak az anyaságot, hanem a nőiséget, a mulandó és törékeny szépséget is megcsodálhatjuk.

A tigris, Sir Kán Szűcs Ervin alakításában az alvilág megtestesítője, alig várja, hogy elkaphassa a fiatal emberkölyköt, mindig bajt kever, a dzsungel többi lakója retteg tőle. Nagyon izgalmas szereplő a kígyó, a narcisztikus, önmaga bájaitól eltelt Ká Balla Szabolcs remek megformálásában. Laczkó Vass Róbert jeleníti meg a Majomkirályt, Csutak Réka, Albert Csilla és Kántor Melinda hármasa pedig Csil alakját; ez a két szerep külön pikantériát ad az előadásnak. A majmokon és dögevő madarakon nevetünk a legtöbbet. Azonban csak addig, amíg el nem gondolkodunk az élet és halál kettősén: amikor a már felnőtté vált Maugli, akit Marosán Csaba alakít, megtanulja elengedni tanítóját, fogadott apját, Balut a másvilágra, s amikor hiába győzi le a gonoszt, a farkas testvéreknek és vezérüknek már nem tudja megmutatni a tigris kiterített bőrét.

Az előadás második fele nagyon drámai, a fiatal felnőttkor minden dilemmája, az elengedés, a búcsú, a tanulás, a döntés, az első szerelem helyet kap benne. Maugli végül elbúcsúzik a dzsungeltől, szerelmes lesz Túnába (Sigmond Rita), boldogságra lel, legyőzi az emberek vezérét, Buldeót (Deák Zoltán). Az emberek között, az idegen környezetben sikerül megtalálnia önmagát, elég erőssé válik ahhoz, hogy felvegye a harcot immár egy másik dzsungellel.

A díszlet – Szabó Attila munkája – a nagyvárost idézi, a fákat villanypóznák jelenítik meg, a neon, a szemeteszsákok arra emlékeztetnek, hogy nem állatok, hanem emberek dzsungelében járunk. Ezt a benyomást Ledenyák Andrea szürkés-feketés, utcai viseletre emlékeztető jelmezei erősítik. A koreográfia Gyenes Ildikó munkáját dicséri, aki a premiert megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy a táncjeleneteket nem volt könnyű színre vinni, hiszen a fiatal színészhallgatóknak nincs külön társulata, ahol mindezt begyakorolhatnák.

A Puskás Zoltán rendezte darab remélhetőleg legalább olyan sikeres lesz, mint a vígszínházbeli párja, vagy mint a korábbi, szintén fiatalokat megcélzó munkája, az Óz a nagy varázsló, amely mintegy nyolcezer nézőt szólított meg, olyanokat is, akik addig nem jártak a kolozsvári színház előadásaira. Az intézmény egyébként június 4-e és 7-e között a Harag György-emléknapokkal tiszteleg a kilencven éve született, 30 éve elhunyt rendező, színházigazgató emléke előtt.

Varga Melinda

Fotók: Bíró István