Háry János a huszonegyedik században

Humorral, burleszk elemekkel és lírai jelenetekkel átszőtt, feszes, dinamikus előadás az életigenlésről, egy meséről, amely annyira élethű, hogy akár valóság is lehetne – a Kolozsvári Magyar Opera legújabb bemutatója egy modern Háry Jánost állít a közönség elé.

Háry János a huszonegyedik században

Kodály Zoltán közismert daljátékát, a Háry Jánost először 1926-ban mutatták be a Magyar Állami Operaházban. A népzenei elemeket klasszikus muzsikával ötvöző darabot számos feldolgozásban vitték már színre, a Kolozsvári Magyar Opera májusi premierje azonban több szempontból is újdonság. Szabó Emese fiatal rendező elképzelésének köszönhetően  ezúttal ugyanis modern, 21. századi Háry Jánossal találkozhatunk.

Az előjáték színtere egy falusi kiskocsma vagy egy külvárosi talponálló, ahová a munkából hazatérő férfiak rendszeresen betérnek. A kocsmáros jól ismeri őket, kérdezés nélkül viszi ki nekik a sört, majd a férfiak beszélgetni kezdnek. Aztán megérkezik – Sándor Árpád alakításában – Háry János, a nagy mesélő őstípusa, akiknek nem minden szavát kell elhinni, mégis szívesen hallgatjuk. 

Az előadás a  kocsmai jelenetből történelmi időutazásba csap át.  Az első kalandban az országhatár két oldalán találjuk magunkat, az osztrákoknál hideg van, a magyar oldalon kellemes meleg idő, annyira, hogy még a bor is felmelegszik az árnyékban. Háry és a többi katona a galíciai határt őrzik. Mária Lujza kíséretével hazafelé igyekszik édesapjához, a császárhoz, ám az osztrák őr sehogy sem akarja átengedni a határon. Háry erre áttolja a határőr-bódét, amelyben a hercegnő, udvarhölgyei és Ebelasztin lovag tartózkodnak, a másik oldalra. Mária Lujza jutalomként felajánlja, hogy a daliás termetű huszár menjen vele Bécsbe császári testőrnek. Háryt mátkája, Örzse is követi.

A második kaland Bécsben játszódik. Mária Lujza rajongása jeléül violát tűz Háry János kalapjába, ami miatt francia udvarlója megorrol, ráadásul a magyar huszárt időközben előléptetik, őrmester lesz belőle. Ebelasztint a sárga irigység öli, amikor a szilaj Lucifert, amelyet senki sem tudott megülni, Hárynak sikerül megszelídítenie. Ezt már nem bírja tovább, és átadja Napóleon hadüzenetét a császárnak. Háryt a császár kapitányként küldi a csatába.

A harmadik kalandban kerül sor a majlandi csatajelenetre, amely egyébként az előadás legviccesebb, már-már burleszkbe illő jelenete, ahogyan a kalandot záró asszonyverekedés is Mária Lujza és Örzse között. Az időközben óbesterré előléptetett Háry, mint valami népmesei figura csak egyet suhint a kardjával, s Napóleon az egész francia sereggel együtt megijed tőle. Krucifix generálistól átveszi a vezetést, s könnyűszerrel legyőzi a franciákat. Mária Lujza eldönti, hogy nem lesz Napóleon felesége, inkább a magyar parasztgyerekhez menne nőül, s ha ez nem történik meg, öngyilkos lesz, leugrik a nixbe. Hárynak meg kell ígérnie, hogy feleségül veszi a császárlányt, de amikor a negyedik kalandban megérkeznek a bécsi várba, hiába ajánlja fel Ferenc császár a lánya kezét s fele királyságát, a derék Hárynak csak Örzse kell.

Az utójátékban a szerelmesek visszatérnek falujukba, s egymáséi lesznek. Azonban a boldog népmesei befejezés elmarad, hiszen Örzse meghal. Háryt újból ott találjuk a kocsmában története végéhez érve. A rendezői szándék a keretes szerkezettel, a jelmezekkel, a díszlettel arra kívánja rávezetni a nézőt, hogy mesékre, álmokra minden embernek szüksége van. A hétköznapok sivárságát egy kis álmodozással elviselhetőbbé tehetjük, s akárcsak a darab groteszk jelenetein, saját nyomorúságunkon, esetlenségünkön is nevetünk olykor.

Az előadást megelőző sajtótájékoztatón Szabó Emese elmondta: a darab az életigenlésről szól. Ez hatja át a jeleneteket, amelyek természetesen, könnyedén simulnak a kodályi zenéhez. A társulat énekművészei pedig nemcsak kiváló hangjukkal, hanem prózai színészeknek is becsületére váló játékkal adták vissza a Kodály-mű karaktereit.

Az Örzsét alakító Egyed Apollónia már sokszor bizonyította kiváló színészi képességeit, ebben az alakításban viszont új arcát mutatta meg. A fiatal szopránt eddig inkább csak operaszerepekben láthattuk, most egy új műfajban bontakozott ki, hitelesen, rendkívüli empátiával alakította az egyszerű és őszinte parasztlányt. Sándor Árpádot sem kell különösebben bemutatni az operába járóknak, ebben az előadásban is, amely mind hangilag, mind színpadi játék szempontjából nagyon összetett, magas művészi teljesítményt nyújt. A császárlányt, Mária Lujzát alakító Molnár Mária szintén jól sikerült színpadi karakter, de Szilágyi János, Ádám János Pataki Enikő, Madarász Lóránt, Szilágyi János, Gergely Elek, Rétyi Zsombor, Ádám Éva, Fülöp Tímea színpadi munkája dicséretre méltó. A Háryt egyébként kettős szereposztásban játsszák, többek között Sándor Csaba, Veress Orsolya, Székely Zsejke, Marosán Csaba, Hary Judit alakításában.

Az előadás jelmezei hol a jelent idézik (például a záró- és nyitójelenetben), hol pedig a korabeli viselet köszön vissza. A magyar népi motívumok érdekes módon csak a huszárok ruházatán fedezhetők fel, a jelmezek és a díszletek – Ralph Zeger, illetve Szabó Emese munkája – inkább meseszerűek. A koreográfus Jakab Melinda, a zeneművet Kulcsár Szabolcs vezényelte.

Az előadást legközelebb a 2015–2016-os évadban láthatja a közönség.

Varga Melinda