És még valami. "A nők többsége túlságosan hamar kiesik. A női kánon üres helyekkel van tele. Nehéz volna bárkibe is kapaszkodni, bárhol helyet foglalni. Vagyis: ott, ahol csak üres székek vannak, túl könnyű leülni. Nincs hagyomány, mert nincsenek elődök. Anyák pedig kellenek a gyerekek mellé. Akárhonnan nézzük: nőírónak lenni szopás Magyarországon." – írja Kiss Noémi a Magyar Narancsban Galgóczi kapcsán 2007 augusztusában. Ebben egyet kell értenünk.

A mai gyerek pofát vág. A mai gyerek nem kérdez. Unja. Rá van írva a képére, mi a szar ez már megint, mit akarnak lenyomni a torkán, egyáltalán mi köze hozzá? Őt ez nem érdekli, haladjunk. Na hát, ezek az ifjak, leesett állal hallgatták Hegedüs Gézát, aki mosolygott, akiből gomolygott a füst, talán egy percet bírt ki füstje nélkül.

Harmincévesen lép be az irodalomba. Tíz év hátra. Nincs negyven, amikor elméje elborul, negyvenhárom, amikor meghal egy elmegyógyintézetben. A tíz évig dolgozik, mint az megszállottak. Egy verseskötet után tizenkilenc novelláskönyv, hat regény, három kötetnyi útirajz, irodalmi elmélkedés, egy rövid Flaubert-életrajz, kötetnyi színjáték. Alig világos, hogyan csinálta, mert eközben: társaság, nők, szalonok, utazások szárazföldön és tengeren.

Kifejezetten jól vagyok a szövegirodalommal, fontos bekezdések, mondatok mégis a történet-, anekdota-, emberalapú irodalom felől maradnak meg a fejemben. Mint pl. a következő Szántó Piroskától való ötvenhatos idézet a Forradalmi szvit-ből: "A csizmák fölött dőlt el a szobor. Ha már fogta a daru, hát diadalmenetben hurcolták végig az Andrássy úton, s az Akácfa utca sarkán törték darabokra. Én is felvettem egy bronzdarabkát, nem tudom, emlékül vagy trófeául-e. Aztán mégis elhajítottam. Az üres talapzaton vigyázzban ott álltak az üres csizmák. A felkelt nép teleszarta őket." 

49 kötet. Kész életmű. Teljes életmű. A pedagógia dolgában megjelent tanulmányai másik ember, másik életmű. A hatalmas Veszprém-anyag egy harmadik életmű. És akkor nyugodtan számoljuk bele a teljes kultúratörténetet lefedő diadalmas Rózsa-gyűjtése (ami megjelente óta sincs meg a polcomon, és így marad. Lehet, nem is izgat a rózsa kulttörténete? Pedig izgathatna. A rózsa az élet).

Úgy mutatja be magát Lodovico Sforza hercegnek, mint háborús tanácsadót, az alagút- és csatornaépítés szakértőjét, puskák és ostromgépek feltalálóját. A levél végén mellékesen megemlíti, hogy békeidőben festészettel és szobrászattal foglalkozik, és tudja, hogyan kell bronz lovasszobrot önteni, amit a herceg apja, Francesco emlékére akar felállíttatni. Ügyes.

TOVÁBB: