Irodalmi Jelen

Részletek az Űrbe! című kötetből

2013. január. 21. - 08:36

FŰALATT

Székelyhidi Zsolt kötete 2012-ben jelent meg a Spanyolnátha Könyvek sorozatban. Összeállításunkban beleolvashatnak a szövegvers-könyvbe.

Részletek az Űrbe! című kötetből

„Ladik Katalin

Fülvezető

Ha Székelyhidi Zsolt könyvének füle volna, befelé hallgatózna, önmaga csöndjét figyelné, a csöndben ülő sötétséget. Ahol a szöveg beleoldódik a feketeségbe, és kitölti a teret.

De miféle tér ez? Rituális időperformanszok, mumus- és ritmusistenek, istenizátorok és gravitátorok tere, egy szövegköltő világálmodás-tere, mely végtelen időutazás is egyszersmind. A szövegköltő ujjai a szavak ritmikus energia-kötegében matatnak, az idő hasadékait fürkészik, hogyan lehetne átjutni rajtuk az időanarchiába vagy az üres, fekete űrbe, ahol a téridő kontinuum kifeslik, és ahol tele van holddal a holdi ember, ruhája meg a füle is. Önnön szövegpurgatóriumában perzselődik a szerző, és zuhan, emelkedik talpig madárban, esernyőszárnyait kitárva – mert a versnovellákban a mennyei résből eső csorog. A mulandóságtól való félelem harminc éve fosztja, tépdesi Székelyhidi újra és újra kinövő szárnytollait.

Ebben a szövegvers-könyvben, amit most az olvasó a kezében tart, három világ lenyomata préselődik egymásra: a Benn, a Fenn és a Lenn világáé.

A szerző szerint a Benn világában legvacogtatóbb az a félelem, hogy kifutunk az időből, és nem fogjuk tudni nemzeti nyelvünkből lopott szószörnyetegekkel kitölteni a szabad-ötletek Vakszöveg blogját.

A Fenn világában szavakból építünk űrhajót, amely budiból tákolt gondolat, büdös vagy illatos – attól függ, hogy fentről vagy lentről szagoljuk – a lényeg az, hogy mégis belülről, fulladás-mélyből kell levegőt vennünk, mert belepett bennünket az időutazás szmogja.

A Lenn világában ott találjuk Vass Tibort, akit a szerző meg-, ki- és beismerni szeretne, valamint a bringázó, kocsmalócán heverő és söröző, körtepálinkázó, csajozó József Attilát, Erdély Miklóst és a Spanyolnátha Miskolc és Budapest között ingázó csapatát. A Lenn világában halljuk az utolsó vonat csattogását a síneken, az űrből megérkezik a büfékocsi, ahova JA-n kívül bepréseli magát Zsírsátán, a pultoslány, Jega Jade, Philip Glass, a fészbuk, a jutyúb, a magyar metál, SoundZcapa, a Sepoq zenekar, a szerelem, a tudás, valamint Dante, az öregedés és a szócsonkítások vakmerő istene.

Lássa és hallja, kinek van füle hozzá.”

Forrás: Spanyolnátha, 2012/6.

Hű

„Most felsugározzuk az űrhajónkra.”

Csillagkapu: Univerzum (2009). Rendezte: Robert C. Cooper, Brad Wright

Százszázalékos űrhajócsend vesz körül. Filmnek képzelem magam. Fekete-fehérnek, amit nagyon magasra vetítenek ki. Mindenki bámul a távcsövében, a popkornszag ilyen mennyiségben károsíthatja az ózonpajzsot. Engem nem a néző érdekel, hanem a nézet. Nézetem magam.

Űrlék

A kerti budin ülő ember hallgatja az eső susmusát. Meghatározatlan szag van. Ahogy a fadeszkákat lassan átáztatja a víz, megszívják magukat a naptárlapok, amiket régebben akasztott valaki oda. A melltartós nő mellképén amőba alakú nyomok, nem ez az első ázása. A kerti budin ülő kezében a papír is nedves. Hallgatja az eső dallamtalan egyszerűségét, gondolatában a vécédeszka bőrüléssé alakul, négypontos biztonsági öv csapódik keresztbe a vállain és a hasán, zúgni-remegni kezd a szar a mélyben, beleremeg az egész budikabin. Az ülő ember egy űrrakétában találja magát, ami éppen ezerötszázzal nyomul az égbolt felé.

Ácsűr

Ácsolom az űrhajót, mindent felhasználok az építéshez, régi mosógépdobot (abban lesz majd a váltóruha), kiüresedett hűtőszekrényt (teletöltöm), csapszeget, kétoldalú ragasztót, lyukas atlétát tömítésnek. Modern időket élünk, negyvenkét év telt el a holdraszállás óta, folyton azt hajtogatják, hogy drága, de mi benne a drága? A régi mosógépdob? Vagy az üzemanyag?

Rendesen meg kell csinálni, az igaz, nehogy kilyukadjon, és elszökjön a levegő, vagy a huzat kivigye a kormányt. Ezekre oda kell figyelni.

Székelyhidi Zsolt

Évforduló

Júli 21-re elkészül a gép. A holdraszállás évfordulója. Úgy tervezem, hogy nagyon gyors lesz, két-három perc alatt bárhová elérjen. Az előkészületek egyelőre tovább tartanak, mint maga az út. Teszem azt, leugrok Debrecenbe két perc alatt, nem sietek, komótosan kilövöm magam, egy kellemes patkó alakot írok az égen, és hopsz!, már ott is vagyok. A hajó jó esetben nem sérül, de az üzemanyag jelentős részének annyi, és vannak alkatrészek, amik nem bírnak ki két utazást. Ha július 21-én 13 órakor pontban elindulok, akkor a belvárosba érhetek mondjuk 13.40-re, ha elkapom a 9-es buszt a landolási helytől nem messze, ami bevisz a központba. Onnan gyalog a Bika Szállóig, találkozom papával, akinek elég lesz 11 körül szólnom. Másfél óra alatt elkészül. Borral beszélgetünk majd.

Száll

Szállok az égbe, változnak a szagok, a szférák más és más illatúak. A legalsó – visszagondolva – a legbüdösebb, ahol az ember is él. A rakétám nem ám valami ócska szar, hanem a legpöpecebb, legpöcébb deszkabevonatú, budiátalakítású, ammónia- és szerveshulladék-meghajtású, atomgyors, légbefúvásos. Az ajtón u-alakú központi zár és szív formára fűrészelt ablak.

Szállok az égbe, a ház nem látszik a fáktól, az erdő zsugorodik a kékesen áttetsző levegőn át, a Kékesnél a felhők beletakarnak. Most már nagyon jó illat van, kikapcsolom a hasi biztonsági övet, kitörlöm az adatokat és felhúzom a gatyámat.