A Boldog utca haván a lábnyomok

KRITIKA

Király Farkas A Boldog utca hava és egyéb történetek című novelláskötetének kisembereivel kisebb-nagyobb csodák esnek meg, igazságot szolgáltatva nekik. A történetek stílusa, tördelési technikája néhol visszautal a szerző korábbi képverseire.

A Boldog utca haván a lábnyomok

Király Farkas négy verseskötete után (Higanymadár, Kriteron Kiadó, 2002, Hosszú árnyékok földje, FISZ Kiadó, 2004, F. versek, Napkút Kiadó, 2005, Szósav, Napkút, 2007), amelyek leginkább Kassák és Majakovszkij stílusát idézik, prózával jelentkezett. A Boldog utca hava és egyéb történetek (Kriterion Kiadó, 2010) című novelláskötete egy huzamra olvasható, anélkül, hogy dühösen félredobnánk, vagy pihenni hagynánk az éjjeliszekrényen. A történetek visszatérnek „kísérteni”, a képek felidézhetők a csúcsforgalmi dugóban, a nyári kiránduláson és a téli, ropogós csöndben sétálva egyaránt, újraolvasásra késztetve. 

Király Farkas csákóverseit olvassa a 2012-es Tokaji Írótáborban

Király Farkas nem először kísérletezik a próza műfajával, lapszerkesztőként számos tárcanovellát írt a budapesti Szabad Föld című hetilapnak. Ennek hatása a kötetben is érezhető. Találkozhatunk itt korrupt adóellenőrrel, szerencsétlen sofőrrel, felháborodott gesztenyeárussal, asztalossal és egykori matektanárral, vájárral, halásszal és megszállott fényképésszel. A novellákat az erkölcsi kérdések felvetése, és helyenként valamiféle mágikus, isteni igazságszolgáltatás fűzi egybe. A szerző olyan természetesen építi be írásaiba a morális tartalmat, üzenetet, hogy alig érzékeljük jelenlétét, utólag döbbenünk rá fontosságára, szervezőerejére.  A címadó novella is ezt támasztja alá. Egy mentőállomásról olvashatunk, amely nem vesz tudomást a bajbajutottról. Aztán az épület eltűnik, örökre belepi a hó, hiába keresik, nem kerül elő többé. A történet mentes minden pátosztól, nem tanítómese, csak egyszerű helyzetjelentés, ahol az olvasónak kell leszűrni a következtetést. A hóhányók az állomás eltűnte után csendesen iddogálnak a helyi kocsmában. „Nem úgy néztek ki, mintha különösebb csodát láttak volna, ráadásul olyat, amelyik alkalmas arra, hogy megviselje kissé az átlagos embert” – jegyzi meg a narrátor.  Az apró csodák nem változtatják meg radikálisan az emberi sorsokat, mégis igazságot tesznek. Ez történik az Ölelés című írás kéményseprőjével, és ide sorolható Kocka erkölcsi elégtétele is a zsaroló adóellenőr felett, de a legbájosabb és egyben a leghumánusabb történet Gáspár, a gesztenyeárus esete.

A novellák másik izgalmas szervezőeleme a valóság és az elképzelt világ párhuzamba állítása. Az Apostol Barna találkozása című novella a tördelésében is különválasztja ezeket a „szférákat”, és ezzel a technikával korábbi képverseihez is kapcsolódik a szerző. A címszereplő, Apostol Barna a rendszerváltozás áldozata, kirúgják munkahelyéről. Új életbe, úgy is fogalmazhatnánk: életekbe kezd. Kamionsofőr és hajléktalan. Hogy melyik az elképzelt és melyik a valós én, csak maga a főszereplő, na meg a szerző tudja. De az is lehet, hogy Apostol Barna csak gondolatban éli meg a választás lehetőségét, vagy csak egyszerűen skizofrén lesz az életmódváltás következtében. A párhuzamos történetek szokatlan módon találkoznak össze: amikor a sofőr elüti a hajléktalant, vagyis saját magát. Majd a kórházi liftben a két tükörkép egymásra talál. „A világegyetem szemvillanás alatt helyrehozza saját hibáját” – vonja le a következtetést az elbeszélő.

Hasonló, kettőzött világgal találkozunk a Csoki című írásban is, amikor Poligon, a maszekoló, egykori matektanár egy rajzolt, tehát elképzelt lánynak ad ajándékot, aki aztán eltűnik a semmiben. A tragikusként is felfogható történet főszereplőjének egyetlen lehetősége pillanatokig kiszabadulni kilátástalan helyzetéből, ha egy elképzelt világot teremt magának. A rajzolt lány az Éjfél után című történetben újra feltűnik, ugyancsak egyfajta mentsvárként szolgálva a szereplőknek.

Kolozsvár télen (Forrás: topfoto.hu)

Király Farkas novelláit olvasva azt érezzük, mintha a szereplők egy még be nem fejezett festményről lépnének be a mindennapjainkba, ahol a művész nem rajzolta ki teljesen az alakokat, csupán egy-egy színfolttal, határozottabb ecsetvonással sejteti a figurát, és valamire vár, tán a befejezésre. A „festményhősök” jelleme az olvasóban íródik tovább.

A kilencvenes évek Kolozsvárja is megjelenik, hírhedt kocsmáival, utcáival és valós alakjaival, akik az alvilágban vagy másutt ma is folytatják saját történeteiket. Ezt olykor egy-egy budapesti látkép, ottani embertípus-ábrázolás is megszakítja. A szerző nemcsak hitelesen írja meg a boldogság csodáit, hanem arra következtethetünk, hogy meg is élte azokat alpinistaként, munkásként, kocsmákba járó, bohém egyetemistaként.

A Boldog utca hava akár kisregényként is olvasható. A történetek összekapcsolódnak, egybefűzi őket a csodavárás, a mindennapi emberek igazsága, a boldogság keresése és megtalálása, az igazságtalanság legyőzése, a gyakran fanyar iróniával társuló abszurd megjelenítése. A szereplők is vissza-visszatérnek, akárcsak Poligon, a rajzolt lány vagy Pistapista. Az izgalmas, szokatlanul pörgős mondatfordulatok, az argó kifejezései megkapóan színezik a tömör novellákat. Egyik-másik írás hangulata a balladákra emlékeztet, például a Bontás, a Vőlegény vagy a Mese habbal című.

Az egységre törekvés, a logikus szerkezet túlmutat a tehetséges novellistán, és nagyobb lélegzetű prózai mű megírását vetíti előre.

Király Farkas: A Boldog utca hava és egyéb történetek. Kriterion Kiadó, 2010.

A könyv néhány kattintással megrendelhető innen.

Varga Melinda