„Minden nagy mű létezéskalauz”
INTERJÚ
Kukorelly Endrét és az életművéről könyvet író Harkai Vass Évát kérdeztük „macsósságról”, líra és próza közti ingázásról és egymásra ható szövegeikről.
„Minden nagy mű létezéskalauz”
Miért éppen Kukorelly Endre eddigi életművét választotta egy irodalomtörténeti monográfia tárgyául?
Harkai Vass Éva: A Szív és nők, igen és nem című kötetem alcíme: Írások Kukorelly Endréről – ilyen egyszerűen. Kukorelly több műfajú szerző, de a műveiről írott kötetem is több műfajba sorolható írásokat (kritikákat, tanulmányokat, vers- és prózainterpretációt) tartalmaz, tehát semmiképpen sem tekinthető monográfiának a szó hagyományos értelmében. Már amiatt sem, mert végigpásztáz ugyan az eddigi életművön, részben Kukorelly köteteinek műfajait/műnemeit (versek és rövidprózák, regények), ezen belül pedig a kötetek megjelenésének időrendjét követve, ám kihagyásokkal. Irodalomtörténeti íve van tehát, de nem hagyományos monográfia.
Egy hagyományos monográfiának az egész életművet kell felölelnie, a szerző minden kötetére, alkotói pályájának minden szakaszára ki kell térnie. Valamiféle rendet raknia az életmű káoszában. Kukorellyről Farkas Zsolt írt ilyen hagyományos értelemben is felfogható monográfiát (Farkas Zsolt: Kukorelly Endre. Kalligram, Pozsony, 1996), a monográfia létrejöttének idejéből következően, természetesen, csupán az írói-költői pálya 1995-ig terjedő szakaszát követve. Tavaly még egy tanulmánykötet jelent meg a szerzőről, ez András Sándornak Az otthonos idegen című könyve (Kalligram, 2011), amely szintén nem hagyományos monográfia. Néhány nagy tanulmányt tartalmaz Kukorelly költészetéről, valamint a TündérVölgy és az Ezer és 3, avagy a nőkben rejlő szív című regényeiről. E tanulmánykötet megjelenésének éve jelzi, hogy a szerző 60. születésnapja alkalmából állt egybe és látott napvilágot.
Előtérben: a könyv, háttérben a szerző: Harkai Vass Éva
Kukorelly 1986-ban megjelent, második, Manière című verseskötetétől kezdődően kísérem figyelemmel ezt az életművet: verseit, kisprózáját, regényeit. Az említett kötetéről 1987-ben jelent meg kritikám a Hídban, ez volt az első írásom Kukorellyről. Ettől kezdődően kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de folyamatosan publikáltam kritikákat, tanulmányokat frissen megjelent köteteiről, többnyire a Hídban, de a Jelenkorban, a Kalligramban, a Parnasszusban is. Ezen kívül pedig tudományos tanácskozásokon is foglalkoztam olyan kérdésekkel, amelyek a szerző eddigi életművének hangsúlyos vonásait, sarkalatos pontjait világítják meg. Ebből a folyamatos olvasói-kritikusi figyelemből következett az ötlet, hogy egy kötetbe gyűjtsem a róla szóló írásaimat.
Ösztönzik-e a Harkai Vass Éva-olvasatok az alkotásmódjára jellemző ön-átírás, variálás folytatására?
Kukorelly Endre: Ösztönöz mindenféle visszajelzés, kritika. Hát igen, mondjuk az ad hominem, a személyeskedés kikészít. Föl is készít, volt benne részem, főleg az Ezer és 3 című regénnyel kapcsolatban. Vagyis bonyolult, nem biztos, hogy ami nem öl meg, az megerősít, van az, hogy látszólag túléled, noha megölt. Éva mindenesetre végigzongorázta a könyveimet, szinte mindegyikről írt, ez nagyon megtisztelő, zavarba hoz, és komolyan hat rám. Nagy érzés, hogy egy szakember, aki lát a pályán, veled foglalkozik, odafigyel rád, komolyan vesz, és szereti, amit csinálsz, noha végtelen sok minden van a létezésben, amit mind-mind komolyan lehetne venni. Ami az átírást-variálást illeti, az baromira nem szórakoztat, kifejezetten fáraszt és dühít, nem passzióból csinálom, csupán abból a belátásból, hogy újra meg újra rá kell jönnöm, a szövegeim nem elég jók, csomó minden nincs bennük a helyén, nincsenek befejezve, és így tovább. Amikor javítok rajtuk, lehet, hogy tovább rontom ráadásul. Ha valaki a variációkat elemzi-hasonlítgatja, azt persze megértem, és kívülről nézve érdekesnek is tartanám, de nem érint jól, mert a gyenge verziókat legszívesebben eltüntetném.
Milyen jelentősége van annak egy írói életpályán, amikor irodalomtörténeti-kritikai kötet születik a szerző addigi tevékenységéről?
Kukorelly Endre: Kicsit túl nagy is. Gondolom, olyasmi enyhe, de kellemes halálközeli érzés, mindenesetre mementó. Zavarba jössz tőle, beindul nálad egyfajta hárítási processzus – például nem esel neki, és nem olvasod el álltó helyedben –, elpirulsz magadban, érzékelve hiúságodat, melyet ilyenkor ellenszenvesnek tartasz, és így tovább. Szembe kell nézned magaddal, például hogy vajon te mennyire figyelsz oda másokra. Ráadásul ez már a harmadik ilyen könyv. Szóval, túlzás. És persze ki ne vágyna ilyesmi túlzásokra.
Mi a különlegessége Kukorelly Endre írásainak? Miért jelentősek a magyar irodalmi kánonban?
Harkai Vass Éva: Ennek az életműnek egyik érdekessége a műnemi-műfaji képlékenység: hogy szabad átjárást biztosít líra és próza között. A verseknek gyakran van epikuma, a rövidprózák elhajlanak a líra felé, olykor nehéz megállapítani, hogy prózát vagy prózaverset olvasunk-e, esetleg szabálytalan sorokból épült költeményt. Ez a jelenség a neoavantgárd tradíciójával is összefüggésbe hozható, mely tradícióra Kukorelly írásművészete nem kis mértékben hagyatkozik. Rövidprózái is többnyire nélkülözik a hagyományos értelemben vett történetet, történetszilánkokból épülnek fel, de regényei, a TündérVölgy és az Ezer és 3, avagy a nőkben rejlő szív is követik ezt a fajta morzsalékos szerkezetet, hiszen számozott szövegrészeik még kisebb szövegtestekből állnak egybe. Vagy hullanak szét. Ezt a széthullottságot, morzsalékosságot pedig részben az azonos, jól felismerhető beszédmód és a különféle szövegkörnyezetbe bekerülő ismétlődések tartják egybe. Kötetem bevezető szövegében ezt a nagy elbeszélések darabokra hullásaként értelmeztem: olyan nagy elbeszélések darabokra hullásaként, mint amilyen például a gyerekkor, a Szovjetúnió (Kukorellynél ez szovjetónió), a közelmúlt Magyarországa vagy Budapest-narratívája.
Az életmű másik érdekes vonása a szövegek autotextuális jellegéből adódik. Az egész életműben szövegek vándorolnak, az újakkal együtt régiek, régebbiek sodródnak, megtartva szűkebb-tágabb kontextusukat vagy kiszakítva belőlük, új szövegkörnyezetbe állítva, új jelentéseket, jelentésárnyalatokat villantva fel. Még a líra- és prózaszövegek között is működik ilyen szimbiózis: ugyanazok a témák felmerülnek a versekben, a kisprózákban, de a regényekben is felismerhetők ismerős, már olvasott prózarészletek, témák, ötletek. Ilyen, műnemek és műfajok feletti zónában, övezetben kerekednek ki Kukorelly írói-költői világának gyakori, jellegzetes témabokrai: Budapest, a Szondy és a Szív utca és környéke, a család, az iskola, az úttörőtáborok mint a rendszer kicsiben, a katonaság, az utazások, a társak mint a társadalmi interakciók kicsiben, a foci, a lányok stb. És szólhatnék még Kukorelly verses- és kisprózaköteteinek, de regényeinek jellegzetes, ciklikus felépítéséről is, az iróniáról, a berögződött közhelyek szétszereléséről, a depoetizáltságról, az én lefokozásáról (lásd: „mogyoró van az Én tetején”), életrajz, fikció és emlékezet bonyolult összjátékáról, az irodalmon inneni és irodalmi ütköztetéséről, szövegeinek szándékos nyelvi devianciájáról, nyelvi vétségeiről, szójátékairól, intertextualitásáról stb. Mintha Kukorelly, akár verset, akár kisprózát, akár regényt ír, mindig ugyanazt csinálná, de mindig másként. A szövegeknek ez az együtt- és széthangzása, összetalálkozása és szétválása, a dolgok biztos pontról való kimozdítása izgalmas szövegteret hoz létre, amely egyszerre hat az ismerősség és az újdonság erejével, s amelyet jó olvasni.
Egyik interjúban úgy fogalmaz, többek között azért is ír, hogy elsősorban önmagát szórakoztassa… Milyen más mércék léteznek még?
Kukorelly Endre: Van mérőműszer, gyárilag amúgy mindenkibe beépítve. Művi – vagy természetesen előálló – szerkezeteket élvezettel tudunk befogadni, ha fel vagyunk rá készülve, és akinél ez jól be van járatva, elég pontosan jelez is, nagyon nem szívesen enged át akármit. A „szórakoztatás” alapfunkció, a szöveg mint élvezetforrás a legfontosabb számomra. Minden nagy mű egyfajta létezés-kalauz, én erre használom, egy mű élvezete más, rajtad kívüli „erős létezőkkel” való kompatibilitásodat jelzi. Ha szerencséd van, és jó volt a művészeti szocializálódásod, meg van oldva az életed, a műalkotásokat drogként fogyasztva egyszerűen jól fogod magad érezni a bőrödben. Ez a jó-érzés, a jól-lét az egyedüli mérce – mindenben a világon.
Kukorelly Endre
A líra és próza közötti ingázás hogyan hat az alkotásmódra? Visszahat-e Kukorelly Endre önmagára?
Kukorelly Endre: Ilyesmi műfaji gondjaim nincsenek, mindenfélét szeretek csinálni, és – most veszélyesen őszinte lesz, amit mondok – leginkább a versírásról igyekszem magam lebeszélni. Ez megy a legjobban, és azt gondolom, érdekes életstratégiának, úgy a legvidámabb, ha az ember nem a könnyű megoldások felé megy el. Ha fölhagyok azzal, ami „jól megy”, az különös adrenalinfröccs.
Elmondása szerint saját magától kedvence a Samunadrág című gyerekkönyv. Emellett a férfi-nő viszony foglalkoztatja leginkább íróként. Milyen műve van készülőben?
Kukorelly Endre: Van körülbelül 10 kötet-tervem, talán még gyerekszövegeket is írok majd. Most a Rom című könyvem harmadik, nagyjából az előző duplájára nőtt kiadásán dolgozom, de készül egy jókora korpusz, amelyben az irodalomról szóló írásaim szerepelnek, egy esszé-publicisztika-kötet, az összes verseim egyberendezése, színpadi szövegek, egy sporttárgyú könyvecske, a képzőművészeti írásaim stb. Parlamenti tapasztalataimról is írni akarok. Legjobban azonban az Ezer és 3 folytatása izgat, annyira, hogy igazából csak ez izgat.
Egy női szerzőnek mennyire tűnik macsósnak Kukorelly elbeszélője például az Ezer és 3, avagy a nőkben rejlő szívben?
Harkai Vass Éva: A kötetemben Kukorellynek erről a legújabb regényéről is szerepel írásom, amelyet akkor írtam, amikor már kirajzolódott a kötet megosztott kritikai recepciója, főként a feminista kritika részéről. Tehát nem kerülhettem meg azokat a kitételeket, amelyek a mű én-elbeszélőjének „hímsoviniszta”, „macsó” vonásait és (férfi)dominanciáját hangsúlyozzák – és bírálják. Ebben az írásomban megkíséreltem az egész életmű, főképpen a regények kontextusába állítani az Ezer és 3-at, s ebből a perspektívából szemlélve a művet, kitűnt, hogy sokkalta rétegzettebb regény, mint hogy szövegéből csupán a férfidominancia demonstrálásának tényét bonthatnánk ki.
A Másik megismerhetőségével, valamint a sokasággal szembehelyezett egyediségével és egyedülvalóságával szembeni szkepszis, továbbá az életidő visszafordíthatatlansága és feltartóztathatatlan múlása már önmagukban is egzisztenciális tapasztalatot (és kérdéseket) rejtenek. Mindehhez hozzá kell még számítanunk a regénynek Kukorelly előbbi regényével, a TündérVölggyel harmonizáló hermeneutikai felismerését: ahogyan a TündérVölgyben az emlékezet, a múlt rekonstruálása, az Ezer és 3-ban a Másik (konkrétabban: a másik nem) megismerése az elbeszélő önmegismeréséhez, identitásának megleléséhez vezető út. Azaz én-tudatát előbb egykori önmagához viszonyítva, az újabb regényben pedig másokhoz, a (kiismerhetetlen) másik nemhez viszonyítva kísérli meg meghatározni. A Rom első és második, bővített kiadását is ide számítva egy még tágabb relációt is felállíthatunk. Nemcsak arra gondolok, hogy a Rom(ok)ból utak vezettek a TündérVölgybe (az ötvenes—hatvanas—hetvenes évek, a kitelepítések és a kitelepítéstől való félelem stb. tematizálása), a TündérVölgyből pedig az Ezer és 3-ba (gyermekkori élmények, nősülés, családi boldogság, az apa és anya alakja s a hozzájuk fűződő emlékek), hanem arra is, hogy e tágabb reláción belül a Rom(ok) közelmúlt-narratívája egy általánosabb (haza)képet, a TündérVölgy ezen belül egy személyes emlékezésnarratívát, az Ezer és 3 pedig a személyesen túlmenően az intimlét narratíváját fogalmazza meg. Nem konvencionálisan ugyan, ezzel nem kis esélyt adva a konvencionalitást számon kérő olvasói berzenkedésre. Kérdés azonban, hogy e három regényt átfogó s regényenként is bonyolult jelentésháló felfedésével szemben nem túlságosan behatároló, jelentésszűkítő, egyszerűsítő eljárás-e Kukorelly legújabb regényét csupán a feminista kritika mentén olvasni. Én úgy hiszem, hogy igen.
Ha az irodalomkritikus szól Önből, mely műveket tartja a legfontosabbaknak az életműből? Miért?
Harkai Vass Éva: Kukorelly életműve több mint húsz kötetet jelent, nem számítva ide az idegen nyelvekre fordított könyveit. De ide számítva például eleddig egyetlen gyermekverskötetét, a Samunadrágot, amely már címében is utal arra, hogy itt nem szokványos gyermekversek fognak sorakozni. Maga a szerző is kedveli ezt a kötetét, amelyben ugyanazokat a poétikai eljárásokat alkalmazza, mint költészetében általában.
Számomra a Manière című korai, sorrendben második kötete jelentette a Kukorelly-lírával való találkozást. Meg is szenvedtem vele, hiszen versanyaga radikálisan ellenállt a hagyományos olvasói tekintetnek, értelmezésnek. Érdekes kísérlet volt 1998-ban H. Ö. L. D. E. R. L. I. N című verseskötete, amelyben a címbeli szerző szövegeit hozta intertextuális játékba saját szövegeivel, vagy ahogyan maga Kukorelly írja a kötet fülszövegében, könyve darabjait „épp az ő írásainak részletei köré” írta, ingoványossá téve ezzel saját szöveg és idézet határterületét. Az életmű további vonulatait szemlélve a gyűjteményes köteteket tartom lényegeseknek: az Egy gyógynövény-kertet, amely a kilencvenes évekig megjelent verseskötetekből válogatott költeményeit gyűjti egybe és rendezi újra, valamint a gyűjteményes kispróza-köteteket (A Memória-partot, a Három 100 darabot és a Reggel az egyik istennő címűt). A regények közül mindenképpen a TündérVölgyet, gyermek- és ifjúkor-rekonstrukciójával, emlékezettechnikájával és egyáltalán az emlékezetre/fikcióra („kitalálásra”) vonatkozó reflexióival, az ötvenes-hatvanas-hetvenes éveket leleplező groteszk, olykor parodisztikus élethelyzeteivel, intertextuális hálójával stb. De az utóbiak ugyanúgy vonatkoztathatók a Rom első és bővített kiadására is.
Új szövegoszlop egy írói életművön belül, főként, ha kezdettől, alakulásában követjük nyomon, mindig fokozott figyelemmel fordulunk az újabb kötetekhez. Ezért külön kiemelném Kukorelly 2010-ben kiadott verseskötetét (Mennyit hibázok, te úristen), valamint már említett, legújabb gyűjteményes kispróza-kötetét (a szerző ezen írásait rövidprózáknak nevezi), a Reggel az egyik istennőt. Az említett verseskötet jelentőségét abban látom, hogy ebben fokozottabban jelenik meg az inkább a Kukorelly-prózára jellemző intertextualitás, valamint, valamiféle „klasszicizálódás” jegyében, a szerzőre az eddigiek során nem túl jellemző rímek is. Amelyekben persze nincs sok köszönet, mert hol kínrímek, hol kancsal, hol torzított rímek, gyakran szavak csonkítása, torzítása, kifordítása eredményeképpen jönnek létre, viszont ez a „hibázásra” alapozó nyelvjáték és nyelvi humor nem akármilyen poétikai és retorikai feszültséget teremt, és izgalmassá teszi a verset. Ennek a Kukorelly lírájában tapasztalható új fordulatnak egyik antológiaverse a Vojtina-redivivus című Arany-palimpszeszt. S ha már antolóiadarabokról van szó, néhány rövidpróza-szöveget a Reggel az egyik istennőből is kiemelnék: Haza, Telep, Nem találom el, A Memória-part, A dór állam, Német, Álom út, Cé cé cé pé, Cukor, Hab, Férfifuvalom, Víz, Ősz, Ha megyek, mi van az alatt, Javulások, Penetráns sürgölődés a boldogságban, M. kir., Tévedhetek, Út, U stb. Átdolgozott, továbbírt régi és új szövegek: valóban izgalmas próza.
Tervezi-e továbbkövetni Kukorelly-olvasatok formájában az életművet? Mely kortárs szerzők életművével foglalkozik mostanában?
Harkai Vass Éva: Úgy hiszem, nemcsak a saját olvasmányélményeim közé tartozik az a körülmény, hogy vannak írói-költői életművek, amelyeknek alakulását a kezdetektől, indulásuktól nyomon követhetjük. Ebben van a kortárs irodalom varázsa. Kukorelly Endre életművét, ennek alakulását is szinte a kezdetektől figyelemmel kísérem, tehát olvasóként is van bennem érdeklődés további, várható kötetei iránt. És valószínűleg továbbra is szükségét fogom érezni annak is, hogy írjak róluk. De ezt más olyan kortárs szerzőkre vonatkozóan is elmondhatom, akiket szívesen olvasok, akik kritika- vagy tanulmányírásra motiválnak. Parti Nagy Lajos, Kovács András Ferenc, Tóth Krisztina, Kántor Péter, Balla Zsófia, Tolnai Ottó, Domonkos István, Böndör Pál, Jung Károly, Fenyvesi Ottó nevét említhetném meg, vagy épp a nagyon fiatal Bencsik Orsolyáét, akinek a szövegeiről ugyan még nem írtam, de eddigi két kötetét olvasva nagyon izgalmasnak találom őket, s érdeklődéssel várom, merre fognak kanyarodni, hová fognak kifutni ezek a szövegek.
Ön irodalomkritikus, irodalomtörténész, prózaíró és költő is. Szépirodalmi szövegeire hogyan hatottak Kukorelly Endre írásai?
Harkai Vass Éva: Amikor 1979-ben megjelent első verseskötetem, a Nyárkisülések, amelyben szabadversek vannak, még nem ismertem Kukorelly költészetét, hiszen addig nem is jelent meg kötete. Utána pedig szinte fordított utat jártunk. Második verseskötetemtől kezdődően lényeges szerepet kaptak a nem túl szabályosan elhelyezett, ám mégis jelen levő rímek, a Kukorelly-verseskötetek költeményei pedig többnyire rím nélkül íródtak. A 2010-ben megjelent Mennyit hibázok… verseiben ugyan, mint említettem, felerősödik az olykor parodisztikus hatást keltő rím szerepe, én viszont az utóbbi időben újra rímtelen (napló)verseket írok, ám lazán kötött szótagszámokkal, ez pedig Kukorelly költészetére nem jellemző. Tehát, szerencsére sikerült kitérnem a hatása alól (elől).
Az én korosztályom számára itt, Vajdaságban inkább az Új Symposion első korosztályának költészete, Tolnai Ottó inkább vizualitásra, valamint Domonkos István inkább zeneiségre építő szabadversei voltak meghatározó olvasmányok, amelyek kreativitásunkra is kihatottak. Hozzám különösen Domonkos költészete áll közel. (Bár nem biztos, hogy épp hatásról kell beszélnünk.) Ezen a kérdésen egyébként sincs sok töprengnivaló: egészében kevesebbet írok, mint Kukorelly Endre, s mivel kritikákat, tanulmányokat is publikálok, kevesebb időm és terem marad szépirodalomra (versre, prózára). Emellett pedig, akár prózáról, akár líráról, akár a két műnem közötti, ingataggá tett határon íródott szövegekről van szó, Kukorelly írásmódjának egyik legfelismerhetőbb, legjellemzőbb vonását sajátos, szinte csak rá jellemző beszédmódjában látom. S úgy hiszem, ebben utánozhatatlan. Kár is lenne a nyomába eredni. Úgy gondolom, hogy szövegei a biztosnak hitt tények, értékek és helyzetek megkérdőjelezésével és kimozdításával, ironikus körbejárásával a gondolkodásunkra „hatnak”: megtanítanak bennünket arra, hogy újragondoljuk a világot, azt, ami körülöttünk van, amiben benne vagyunk s mindebben önmagunk mibenlétét is.
Kukorelly Endréhez kapcsolódó írások az Irodalmi Jelenben.
Lennert Tímea
