Tűzveszélyes szabadkai irodalom

Az ötödik alkalommal megrendezett Írók a gyújtópontban című nemzetközi irodalmi fesztiválon jártunk Szabadkán. A József Attila Kör szereplése mellett Ladik Katalint és az (Új, Ex-)Sypmposiont kísértük figyelemmel.

Tűzveszélyes szabadkai irodalom

Írók a gyújtópontban a neve annak a nemzetközi irodalmi fesztiválnak, melyet V. alkalommal rendezett meg Szabadkán a Danilo Kiš Alapítvány 2012. március 29-e és 31-e között. Az írott szó népszerűsítésén túl céljaik között szerepel a régió kortárs irodalmának összekapcsolása. Az irodalmi programokhoz képzőművészeti kiállítások, koncertek kötődnek. Az első napon például a magyarországi kortárs képzőművésznek, Stark Attilának nyílt tárlata. De idén ismerkedhetett a közönség Zoran Trkljával is, aki bloggerből vált költővé, és számos fiatal szerb, valamint horvát alkotó szerepelt a programban. Többek között Robert Perišić, akinek magyar fordításban is megjelent a Köpd le, aki rólunk kérdez című, a délszláv háború témájában írt kötete. Zeneileg is színes volt az összművészeti hétvége. Felléptek egyebek mellett olyan együttesek, mint a Mršavi pas és a Pockok kórusa. A programsorozatot versmaraton is színesítette.

JAK-jelenés

Magyarországról a József Attila Kör (JAK) két szerzője vendégeskedett a Lifka Sándor ART-mozi színpadán március 30-án este. Gaborják Ádám elnök mutatta be őket, majd Benedek Anna (szerkesztő, kritikus) beszélgetett Áfra Jánossal, a KULTer.hu szerkesztőjével, akinek idén jelenik meg a verseskötete a JAK-füzetek sorozatban. Az írószervezethez tartozó szerzők közül Kele Fodor Ákos költő, a Textolátria című, szintén JAK-kiadvány szerzője mutatkozott be. Benedek Anna kettejük költészetének párhuzamaira mutatott rá. A kép és a versek viszonyán át a beszélgetők eljutottak a vizuális költészet fogalmához, amely a legtalálóbban fejezi ki poétikájuk egyik jellemzőjét. Kele Fodor Ákos úgy fogalmazott, nem tekinti magát úttörőnek, csupán naprakésznek. Hiszen versei a barokktól a neoavantgárdig nyúló képszöveg-, szövegkép-hagyományra épülnek. Áfra szkenner-art néven határozta meg azokat a kezdeti, ,,csúsztatásos” technikákat, amelyektől eredezteti a maga vizuális költészetét. Lényege: egy-egy dolgot elmozdítani, másképpen láttatni. Benedek Anna szerint hasonló célt szolgál talán a kettejüknél szintén közös vonásként meghatározható traumatikus, empátiakeltő (sokkoló?) beszédforma is. Kele Fodor ökumenikus nyelvfelfogásként határozza meg ezt és a szintén rá jellemző népi kifejezések használatát. Áfra pedig törések mentén képzeli el, nyelvek keresztmetszetében megkomponált objektumként. Versblokkal kezdték és zárták is a beszélgetést. Kele Fodor Ákos friss, ,,állatosnak” hívott szövegeit mutatta be, Áfra pedig a címek között vacillálva a Glaukoma fogalmát értelmezte újra, hozta közelebb. 

Középpontban: Ladik Katalin és a sokféle Symposion

Ladik Katalin és a Sympósok

A fesztivál utolsó estéje Ladik Katalin művészetének és a Symposion folyóirat ’három az egyben’ jellegének jegyében telt. A költő, színész, képzőművész, performer és ,,faggatója”, Józsa Márta  író, szerkesztő között bensőséges, sodró beszélgetés alakult ki az úton levésről. Katalin világjáró periódusban van. Tavaly életmű-kiállítása nyílt Belgrádban, idén Babérkoszorú-díjat kapott, prózai kötete (Élhetek az arcodon?) és versei (Belső vízözön) jelentek meg.  Mindez egy-egy mérföldkő, semmiképp sem lezárása az életszakaszoknak. Amint köteteiből is látható, hat rá a számítógépes kultúra, a technika új vívmányai. Elmesélte: régen, amikor a telefon számított újdonságnak, előállt egy happeninggel, melynek az volt a lényege, hogy szétküldte a telefonszámát és bárki felhívhatta, kérhetett tőle verset, mesét, akár énekelt is a telefonba.

Megemlítette még a tárgyak (vasaló, fésű, esernyő) rá gyakorolt hatását. Szerinte a mindennapi élet eszközei más dimenzióba helyezve segíthetik hozzá a költőt a hitelességhez, ahogyan az is, ha bajait, a jelenét írja bele a szövegekbe. A verseinek összessége alkotja a naplóját. Legutóbbi kötetei ugyan nem sikerültek multimediális műnek, de a következőkben, ha lehetősége adódik rá, a könyv mellé DVD-mellékletet is csatolna. A képzőművészetet, a vizualitást kezdettől fogva egyfajta partitúraként éli meg, a költői tartalom kiegészüléseként. Munkái megtalálhatók a bécsi Kontakt, a barcelonai Modern Művészetek Múzeuma és a berlini Re.Akt Feminism  gyűjteményében.

Több feminista megnyilvánulás, mozgalom is a zászlajára tűzte már Ladik művészetét. Ő saját életművében ezt a vonulatot nem tartja hangsúlyosnak. Szerinte nem beszélhetünk külön női irodalomról. A témák a két nemnél ugyanazok, csupán a stílusbeli megnyilvánulásban érződhet az eltérés, a kritikai, illetve a médiabeli megítélés folytán képződhetnek a különbségek, a torzulások.  A filmezésről szólva elmondta, legutóbb Angliában játszotta önmagát egy művészfilmben. Visszaemlékezett a Jancsó Miklós-filmre, a Bayer-aszpirinre, melyet Tolnai Ottó kifejezetten neki írt.

Józsa Márta úgy fogalmazott, Ladik Katalin mintha bárhol a világon, de legalábbis Európában otthon lenne, mégis minden mondatával visszautal a gyökerekre, Újvidékre. A művésznő viszonyítási alapnak, elrugaszkodási pontnak tekinti a szülőhelyét, tágabb értelemben véve a volt Jugoszláviát. Több műve szerb fordításban is megjelent, de soha esze ágában sem volt nyelvileg beolvadni. Erdélyben pedig nagyon rég népszerű szerzőnek számít, noha erről ő maga nem is tudott. A beszélgetőtárs szerint Magyarországon mostanra sikerült a kánon részévé válnia.  A díjazásról általában fenntartással gondolkodik. Véleménye szerint azok kiosztási kritériuma többé-kevésbé divatfüggő, annak viszont, hogy egyre több olvasója van, örül. A kétszemélyes beszélgetés rövid szünet után bővült az 50 éves Új Symposion folyóiratnak és utódlapjainak szerkesztőivel, illetve szerzőivel, Bencsik Orsolyával (költő, prózaköltő, a Symposion szerkesztője), Bozsik Péterrel (író, Ex-Symposion) és Sirbik Attilával (író, a Symposion főszerkesztője). Felidézték első találkozásukat a lappal, és ebből kiderült, hogy mindannyian egyfajta fétisként élték meg ezt a viszonyt. A lapok szerkesztéséről szólva Bozsik fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az Ex-Symposionnak tematikus számai készülnek, és a rovatok, valamint a szerzők neveinek feltüntetése helyett egy összeolvasható szépirodalmi meg tanulmányokból, esszékből álló szövegfolyam alakul ki. Elmondták, hogy a legújabb, Közép-Kelet-Európa közhelyei című Symposionra is jellemző ez a tematikusság, de elsősorban szépirodalmi szövegeket tartalmaz, amelyeket a nagyközönség számára is ,,emészthetővé” szerettek volna tenni.

A volt jugoszláv tagköztársaságokban nagy sikere van a Sympónak, a képregény-illusztrációknak köszönhetően is, tekintve, hogy ezeken a területeken nagy hagyománya van a képregénykultúrának. Alapvetően sokáig tart összehangolni a szövegi és a képi világot, a legtöbb idő mégis a támogatások  megérkezésére való várakozással múlik el. Amióta pedig kétnyelvűvé váltak, nem is számíthatnak egyik állam részéről sem anyagi hozzájárulásra.

Stark Attila festményei

Felolvasásokkal zárult a Sympo-est. Bozsik Péter  A titkosrendőr című, Macedónia ihlette szövegét tolmácsolta, Bencsik a Kutyatej című prózai darabot olvasta fel készülő könyvéből, Ladik egy 2002. március 15. dátum alatti naplórészletet, Sirbik Attila A fesztivál harmadik napja címmel egy személyes hangú szöveget a délszláv polgárháborúról, Józsa Márta pedig egy mai történetet, Eltűnt személy nyomában címmel. Egy Symposion-kiállítás tartozott még az eseményhez, és megvásárolható volt valamennyi, a fesztiválon bemutatkozó szerző kötete is, hiszen az írók mellett az általuk írt kötetek is a gyújtópontba kerültek.

Lennert Tímea