Torma és Karfiol
Szó, szó, szó: Torma Cauli és az általa művelt festészet, grafika, fotó, levélküldeményezés arra kérdez rá, hogy milyen is az emberi kultúrába vetettség. Persze európaiként, huszonegyedik századi emberként, tisztes korú férfiúként, hogy a Torma-műtárgyakban reprezentált sajátosságok egyikét-másikját mint identifikációkat fölemlítsem. És ne felejtsem e sort kiegészítve, a művész önmeghatározásának elvét elfogadva, a sajátosságok végére illeszteni a tormát és a karfiolt is.
Szó, szó, szó: Torma Cauli és az általa művelt festészet, grafika, fotó, levélküldeményezés arra kérdez rá, hogy milyen is az emberi kultúrába vetettség. Persze európaiként, huszonegyedik századi emberként, tisztes korú férfiúként, hogy a Torma-műtárgyakban reprezentált sajátosságok egyikét-másikját mint identifikációkat fölemlítsem. És ne felejtsem e sort kiegészítve, a művész önmeghatározásának elvét elfogadva, a sajátosságok végére illeszteni a tormát és a karfiolt is.
Torma és Karfiol
Torma Cauli László kiállítása elé
Kérem, ízlelgessük hosszan a nevet. Mit éreznek nyelvük hegyén, peremén és a gyökén, ha kimondják. És vajon ugyanaz-e az érzetük, ha hangosan ejtik ki a két szót: Torma Cauli, vagy ha csupán suttogják, és milyen benyomásaik vannak, ha előbb belekóstoltak a minimalista kollázsok-dekollázsok világába? Én magam elejétől végéig egy markáns, vad aromát érzek, még ha ezernyi változatban is. Még ha különféle az intenzitásuk is, a kékes színű, érdes gyökérhéjú tormának, s a káposztaféléknek közös sajátossága a csípős, izgató érzést kiváltó ízanyag. Egy gyökér és egy szerteszét burjánzó rügy, a szerzetesek kauliflórja (angolul Cauliflower), azaz a karfiol (Linné óta Brassica oleracea) jelenítődik meg a művészneve révén a műtárgyalkotónak – akit a középkorban csakis László mesternek, Vladislav maisternek mondottak volna volt.
Ne idegenkedjük ettől az etimologizáló, és a szignatúra tanát is segítségként vevő okoskodástól. Az európai hagyománynak a felvilágosodás környékét és örökségét kivéve, létezik oly része, amely holisztikusan igyekszik megragadni a dolgokat, s a lényegükhöz tartozónak gondolja a dolgot megjelenítő nevet. Ezzel a módszerrel Torma Cauli maga is él, tárgyakat konstruál. Hol a színt, hol a szétfoszló papírdarabot, hol a komputerrel megvalósítható eljárás látható következményét ragaszt-tapaszt fel egy-egy ügyre, dologra, érzésre, és így nem csak új öltözetet, de létre hozza az új ruhába bújtatott valóságot is.
Torma, amikor lemondott szláv eredetű nevéről, a Lászlóról, mintha levetette volna magáról annak jelentését is. Mintha jelezné, hogy nincs szüksége sem a hatalomra, sem a dicsőségre. Helyette a név hátterében meghúzódó jelentéseket vállalja szívesebben: a Lászlóból a türelmet, az ötletességet és a találékonyságot. Túl a névről való lemondáson is, valóban, Torma, még ha modern és antik kulturális hulladékokat a modern technológia használatával is alkalmaz, izzig-vérig középkori mesterember, akinek sem a precizitása, sem a pedantériája, sem a léptéke és énképe ellen nem lehet kifogásunk. A középkoriassága a mentalitásának lehet a következménye, s az viseli is, mint a szakállát, egyik megjelenítő arcaként.
Látható, Tormának, ahány megközelítése, annyi öltözete is van. Legfontosabbak azonban a mások által teremtett dolgok darabjaiból összeálló ragasztások. Ezek azok, amelyek majd kizárólagosan fogják emberünket idővel képviselni.
De művészmesterünket a karfiolsága felől is megközelíthetnénk. A karfiolnak jeles a legutóbbi időkből származó szakirodalma. Tolnai Ottó, aki életművének egyik központi jelképe az agyszerű, fehér, zöldségként használt húsos virág, sok-sok szempontot kínál Torma munkássága vizsgálatághoz – valójában éppen általa lehet megérteni és megfelelő alázattal értékelni alkotónk tevékenységét. Egyfajta vegetatív türelemről, a létezés rendjének fölfedezhetőségéről, a hagyományból való előlépés és a hagyományba való beleolvadás rendjéről való ez a Tolnai- és ez a Torma-szavú tiszta beszéd.
Torma, ha azt írja magáról a honlapján: Foglalkoztat a művészet több ága, a festészet, (digitális) grafika, fotó, jelenleg a mail art. Különösen érdekel a természet és a különböző kultúrák, történelmi korok együttélése a jelenben, akkor azt minden ízében komolyan kell venni. Igazán komoly művészszemélyiség s ezen kívül minden megnyilvánulása mély értelmű. Önjellemzésétől függetlenül magam is olyannak látom a tevékenykedésében beágyazódó őt, mint Rómát.
Miért?
Vannak helyszínek, amelyben a múlt valamennyi helyszíne, illata, látványa, szaga, figurája, eseménye képes időről időre megjelenni. Ahol a dolgok nem csupán egymáshoz érnek és alakzatba rendeződnek, de kitapintható az a hagyomány is, amely mentén megformálódik az emberi világa. Rómát járva szüntelen elcsodálkozik az ember, miként létezik egymásban a pogány és az őskeresztény, a középkori és a reneszánsz és a barokk hagyomány, úgy, hogy a jelenkor tenyerén felemelve mindegyiket hozzuk a szemünk elé, miként hogy a császárkori kiméra-főjű oszlop tövében mindössze a gerincoszlopa mentén szőrös, azték vérvonalú csupasz macska hever s mancsával egy kínai gyártmányú, sötétben világító labdát pofozgat, s miként is lakhat az Aventinus rózsaligetének sarkában Jekatyerína, az orosz származású gőzmosodás, ha minduntalan arról beszél, neki a Fekete-tenger tengernél saját villája van. A dolgok együttélésének sajátosságát kutatja Torma Cauli – szögezheti le bárki menten a mondatai alapján, akkor is, ha egyetlen művet sem ismerne még tőle.
Ámbár kétséges, hogy az ily értelmű hagyomány alapján önállóan létrehozott műről szabad-e beszélni, avagy egyetlen szót is ejteni arról a figuráról - szokásosan művésznek mondjuk - aki révén ezen alkotások manifesztálódnak. Van-e értelme alkotónak mondani azt, aki nem tesz mást, mint az egykor létezett egészekből – emberéletekből, szerelmekből, könyvekből, házakból és kertekből - fennmaradt törmelékek, s a törmelékek lenyomatai segítségével igyekszik azonosítani a múltat, s révükön emlékszik a saját test előtti kezdetekre – miközben az esetlegesen megjelenő tárgyi elemeket is játéktárgyaiként veszi birtokba. Amikor maga sem egyéb, mint egy alkalmilag létrejött, időleges biológiai lény, a természet furcsa evolúciós terméke, aki minden pillanatában meghatározott, s vagy jól választ a számára megjelenő lehetőségek között, vagy nem.
Szó, szó, szó: Torma Cauli és az általa művelt festészet, grafika, fotó, levélküldeményezés arra kérdez rá, hogy milyen is az emberi kultúrába vetettség. Persze európaiként, huszonegyedik századi emberként, tisztes korú férfiúként, hogy a Torma-műtárgyakban reprezentált sajátosságok egyikét-másikját mint identifikációkat fölemlítsem. És ne felejtsem e sort kiegészítve, a művész önmeghatározásának elvét elfogadva, a sajátosságok végére illeszteni a tormát és a karfiolt is.
Géczi János
Képek: Arnolfini Archívum
