Irodalmi Jelen

Szőcs Henriette: Alteregó

2010. június. 04. - 05:59

Rémülten vettem észre, hogy lepattant egy gombom, eltaszítottam magamtól a vőlegényem, ijedten suttogtam, megláthatnak a többiek. Ludwig kinevetett, azt mondta, mindenki ezt csinálja. Ahelyett, hogy felizgatott volna a testiség, meghökkentett. Ha ma egy férfi így csókolna meg, becsúsztatnám a kezem a nadrágjába, magamra rántanám.

Szőcs Henriette

Alterego

**(regényrészlet)**

A szalonból mulatozás zaja szűrődött ki, valaki zongorázott, a dallam felerősödött, majd lehalkult. Harsány kacaj visszhangzott a folyosón, aztán egy nő kopogós cipősarkakon távozott. Ludwig Grey a könyvtárszoba foteljében szivarozott, egyedül, elmenekülve az őt búcsúztatók tömegétől. Az ablakra meredt. Emma sziluettje tűnt fela teraszon. A vékony muszlinfüggönyökön keresztül jól látszott a szobalány gömbölyű alakja, a férfi nézegette feszülő keblét, amint a cseléd az elhagyott poharakat rendezgette egy tálcára. Kezdte jobban érezni magát. Gyertyák illata keveredett a szivaréval. Aztán kopogtak. Hát még itt sem hagyják békén?

– Szabad – morogta, legszívesebben belerúgott volna a mellette álló, barokk cirádás gyertyatartóba, hogy darabokra hulljon szét,lángba borítson mindent, a nagy házat, egész életét, megszabadítva ezzel minden fejfájástól. Amilyen szerencséje van, tűzvész helyett csak a lábujja törne el.

Sógornője, Claire lépett be. Ő mindenben feleségére, Lizzyre emlékeztette. Hűvös, halovány és életlen, mint az íróasztalán heverő malachit papírvágó kés. Próbálta felidézni magában felesége szőkésbarna hajkoronával szegélyezett arcát. Nehézkesen ment, szivarfüstként, pamacsokban szertefoszlott a kép. Lizzy az az ártatlanság, akiben soha, egy pillanatig sem lelte kedvét. De akkor minek az egész hajcihő?

– Elnézést Ludwig, hogy itt zavarom, de attól tartottam, később már nem lesz alkalom. – Claire kérés nélkül leült a másik fotelbe.

– Ön sosem zavar, kedvesem. – A frászt nem, végre kicsit egyedül lehettem volna, tette hozzá magában, kényszeredett mosoly kíséretében.

– Holnap kihajózik Palesztinába. – Ez mintha kérdés lett volna.

– Természetesen, Claire, ezért adom ezt a búcsúpartit. – Válaszolta Ludwig lassan, tagoltan, ahogyan nagyon kicsi gyermekekkel szoktak társalogni a felnőttek. Úristen, gondolta, ez a liba ivott, ezért kérdez marhaságokat, olyat, ami teljesen nyilvánvaló! Dühös volt, hogyilyenekkel zavarja, pont most, amikor csöndre vágyna.

– Remélem, tesz még egy kísérletet a húgom felkutatására. – A nő hangja erősen remegett. Ludwig meghökkent, nem feltételezett ekkora merészséget a sógornőjétől. Megszokta már, hogy Claire harminc éve és két gyermeke ellenére úgy viselkedik, mint egy engedelmes kislány, mindig kötelességtudóan teljesíti környezete elvárásait, sohasem szeg meg semmilyen szabályt. Tényleg többet ivott a kelleténél, és így gyűjtött magának bátorságot, nemcsak zavarában beszél összefüggéstelenül.

– Nos, önnek elárulhatom, feltett szándékom megkeresni és hazahozni őt. A generális köreiben a területrendezési tárgyalások miatt most mindenféle náció megfordul, mind arab, mind zsidó oldalról. Abban bízom, hogy munkám kapcsán megszerezhetem a szükséges információt, és kiszabadíthatom imádott Lizzynket annak az őrültnek a fogságából.

Ebben a pillanatban a férfi el is hitte, amit mondott. Az őrült szó hallatán Claire válla rázkódni kezdett, arcát elöntötték a könnyek.

– Látja, milyen udvariatlan vagyok kedvesem, fújom itt a füstöt, és magát meg sem kínáltam.

Ludwig whiskyt töltött az asztalon álló palackból egy nagy, metszett üvegpohárba. Miért is ne? Talán ha a nő iszik még, elfelejti, mit is akar, és végre magára hagyja. Vagy elalszik a széken. Bármelyik megfelel, csak legyen már nyugta.

– Ezt igya meg, és szárítsa fel a könnyeit. – Grey kivett a fiókból egy hatalmas, dohányszagú férfizsebkendőt, és sógornője kezébe nyomta. Claire hangosan beletrombitált a keményített vászonba. Ez Lizzyre emlékeztette a férfit, őt sem tanították meg a szüleik rendesen orrot törölni.

– Még az hiányzik, hogy valaki meglássa! – folytatta Ludwig olyan stílusban, mintha a kislányát dorgálná. – Az emberek ide ma szórakozni jöttek, vidám dolgokról akarnak hallani, nem pedig holmi rémtörténetekről. Mondanom sem kell, a tervem titkos, hadd higgyék az emberek, az új állomáshely miatt utazom Haifába, a generálishoz. Mindannyiunk érdeke, hogy célom ne tudódjon ki. Ne említse senkinek, nem szeretném, bármi is a sejk fülébe jusson. El-Maszri Angliában tanult hosszú ideig, nem lehetetlen, hogy a mi köreinkben is vannak barátai.

Ez a kioktatás beillett volna egy szónoklatnak a klubjában. Ludwig elégedett volt magával, meg volt győződve róla, kellőképpen befogta a nő száját, elvette kedvét a felesleges locsogástól. Nem akarta az ötórai teák témáját szolgáltatni a hölgyek szalonjában, tovább növelni a kíváncsiságukat.

– Szeretnék kérni Öntől egy szívességet, Sir Grey. Vigye el ezt a levelet a húgomnak – Claire odanyújtott egy sárga borítékot. Ludwig a mellénye zsebébe gyűrte.

– Természetesen, ha megtalálom őt, átadom neki, hölgyem, ezt megígérem. De most már menjen, biztosan hiányolják.

Grey karon fogta sógornőjét, a kijárat felé vezette. Mielőtt kituszkolta volna a szobából, ismét nyílt az ajtó, megérkezett Fred, Claire férje. Fred ritkás, kese haja a koponyája közepén már teljesen kikopott, hogy ezt leplezze, oldalt hosszúra növesztette, és ráfésülte a hiányra. A tánctól kimelegedett, most a hosszú tincsek összekuszálódtak, és nyálkásan tapadtak izzadt tarkójára. Ludwigot egy csigára emlékeztette. Untatta a sógora, semmilyen mulatozásba sem tudta bevonni, lehetett szó kártyáról, lóversenyről vagy bordélyról.

– Ludwig, mit csináltok ti itt? Mindenki téged keres. – Fred zavartan méregette őket. A feleségében ugyan feltétlen megbízott, viszont azzal is tisztában volt, sógora minden szoknya alá beférkőzik.

– Befejezem a szivart, és jövök. Claire éppen távozni készült. Javaslom, ma este már ne nagyon hagyd magára – kacsintott sógorára Grey.

Elszívta a szivart, végigudvariaskodta az estélyt, és mikor az utolsó vendég is távozott, felvánszorgott a szobájába. Kigombolta a zakóját, majd a mellényt is. Valami keményet tapintott benne, hát persze, a levél. Megszagolta, határozottan olyan illata volt, mint Claire-nek. Képes volt beszórni a parfümjével? És egyáltalán, mi a fene lehet ilyen fontos? Mindegy, női szeszély! Bedugta utazótáskájának zsebébe, még utoljára ellenőrizte a csomagjait, és ruhástól végighevert az ágyon. Bármennyire is fáradt volt, az agya felpörögve zakatolt. Elképzelte, hogyan lett illatos a boríték, Claire valószínűleg egész este a keble között gyűrögette. Jó melle volt, ez a Crown lányoknál családi örökség. Felpattant, és az éjszaka közepén csengetett a szobalánynak.

– Parancsol, uram? – lépett be Emma.

Ludwig egy szót sem szólt, magához vonta a fiatal testet, durván az ágyra lökte, felrángatta a hálóingét, belehatolt, egyet-kettőt mozgott benne. Azonnal kielégült. A lány elégedett mosollyal aludt el a szuszogó férfi mellett.

Jazeerat Faraon (Fáraó-sziget), 1919. március 16.

Drága Claire,

elhatároztam, hogy mindenről tudósítlak, őszintén leírom, valójában mi is történt velem, azelmúlt hat évben. Gondolom, téged leginkább a tavalyi események izgatnak, de hogy megértsd a menekülésem okát, muszáj messziről kezdenem a mesét. Claire kedves,Omar sejken kívül te vagy az egyetlen, aki számít nekem – a többiek véleményére már nem adok –, és nem szeretném, hogy higgy a rólam terjengő rémhíreknek. A sejk megesküdött, eljuttatja hozzád minden levelem, ha másként nem, maga viszi el őket Angliába. Természetesen hevesen tiltakoztam, mert nem szeretném, ha bármi baja esne. Tartok egy kissé Ludwig haragjától. Valószínűleg a postázás sem lesz egyszerű a jelenlegi viharos viszonyok közepette, ezért egy füzetbe írom a feljegyzéseim, úgy kapod meg majd, mint egy naplót. Sajnos így megfosztom magam a válasz örömétől, de mit tehetünk, ilyen a helyzet.

Annak ellenére, hogy Angliában gyakran találkoztunk, mégis valami illedelmes szeméremből sohasem osztottam meg veled, mi is zajlik a lelkem mélyén. Legbelül, a zsigereimben. Helyette az aktuális divatról beszéltünk, a ruhákon és a kalapokon elhelyezendő masnikról, fodrokról és tollakról. Először is, hadd oszlassak el minden félreértést: önként és boldogan lettem Omar el-Masri sejk harmadik felesége. Tudom, nehéz ezt Európában, a mi neveltetésünk szerint megértened. A tiszteletes azt tanította nekünk a vasárnapi iskolában, Isten Ádám oldalbordájából teremtette Évát, tehát egy férfinak csak egy asszonya lehet. Ma már egyikünk sem lehet annyira naiv, hogy elhiggye, ez így is van. Otthon minden férfinak minimum két asszonya van, egy kirakati bábu a közönség számára, a másik, vagy a többiek a férj kedvtelésére. Talán az egyetlen kivétel a drága Fred, bár nem hiszem, hogy te ettől boldogabb lennél. (Ne haragudj, nem akartalak megbántani!) Megpróbálok neked mindent megmagyarázni, azt hiszem, mindkettőnk ideje végtelen.

Talán ott kezdem, amikor megismerkedtünk Ludwiggal, ezerkilencszáztizenhárom tavaszán, a báli szezonban. Számodra nem titok, igazából neked szánták, neked is akarták bemutatni Lord Kingsbynél, hiszen te voltál az első eladó lány a családban. Téged viszont nem érdekelt a szezon legvonzóbb agglegénye, a kitűnő család, kapcsolatok, ígéretes katonai karrier, amit a nagybátyja, Sir Edward oly buzgón egyengetett. A maga harmincöt évével Ludwig még nem számított öregembernek, azonban a további pályafutásához szükség volt megházasodnia, és ezt a bácsikája szerette volna véghezvinni, mielőbb. Bizonyára elege lett a férjes asszonyok elcsábítása miatt az unokaöccse körül keletkező botrányokból. Körüldongták a lányos anyák, mint itt keleten a hentesnél kiakasztott hasított birkát a legyek. Elképesztően morbid, mész a piacon és egyszer csak ott sorjáznak melletted ezek a lenyúzott állatok. Szomorú a szemük, kilógó nyelvükből még vér csöpög. Elnézést, elkalandoztam.

Ludwig modora kellőképpen elbűvölő volt, úgyhogy már az első báli éjszakán beleszerettem, mint ahogyan ez történni szokott azokban a rózsaszín lányregényekben, melyeket gyakran, a párnánk alatt rejtegetve olvastunk az intézetben. Amit viszont nem tudhatsz:éjszakákon át imádkoztam, mielőbb kelj el, kedvesem, hogy végre Grey asszonya lehessek, mivelapánk ridegen megtiltotta, hogy előtted menjek férjhez. (Ha a papa sejtette volna, mitől lettem hirtelen ilyen buzgó istenfélő!) Figyeltem a táncpartnereid, ha érdeklődést láttam valamelyikben, mint a vén kerítőnő, megpróbáltalak rábeszélni. Emlékszel, mennyire szerettelek volna hozzáerőltetni Sir Leonhoz? Tiltakoztál, egész idő alatt rólam kérdezett, ismételgetted. Szorgos igyekezetemben csak azt nem vettem észre, hogy engem akart. Te valószínűleg felfokozott testvéri szeretetnek hitted próbálkozásaim. Valójában puszta önzés volt, egyáltalán nem érdekelt, ki vesz el, boldog leszel-e vele, csak menj már férjhez! Hamarosan választottál, hozzámentél Fredhez, így Ludwig ezerkilencszáztizenhárom nyarán eljegyezhetett, és kitűzhettük az esküvőt tizennégy júniusára.

A kézfogó után megváltozott a viselkedése, ekkor kellett volna észhez térnem, azonban ez akkoriban nem jelentett, nem jelenthetett számomra semmit, mivel sejtelmem sem volt, mi várhat rám. Egyre követelőzőbb lett, mohón csókolgatni kezdett, amikor néha-néha magunkra maradtunk. Egyszer mindnyájan Sir Edward kastélyának parkjában sétáltunk, mi kissé előre haladtunk, a többiek lemaradva követtek. Hirtelen megragadta a karom, berántott egy kis lugas mögé, megcsókolt, úgy, ahogyan még soha senki nem tette. Szinte felfalt, beleharapott az ajkamba, kiserkedt a vérem. Aztán hátulról átölelt, erősen megmarkolta a mellemet, és megpróbált a blúzomban kotorászni. Ezeket a részeket kifelejtették a lányregényekből, ott a végén boldogan egymás karjaiba omlanak, és a hős elérzékenyülve, átölelve tartja szerelmét, mindörökké, semmi fogdosás. Rémülten vettem észre, hogy lepattant egy gombom, eltaszítottam magamtól a vőlegényem, ijedten suttogtam, megláthatnak a többiek. Ludwig kinevetett, azt mondta, mindenki ezt csinálja. Ahelyett, hogy felizgatott volna a testiség, meghökkentett. Ha ma egy férfi így csókolna meg, becsúsztatnám a kezem a nadrágjába, és magamra rántanám.

Az igazi borzalmat azonban a nászéjszaka jelentette. Szegény anyánk, nem készített fel semmire. Nem tudom, neked mit mondott házasságkötésed előtt, velem röviden beszélt, zavartan annyit közölt, hogy mindenben, (ezt nyomatékosan kétszer is elismételte) engedelmeskedjem a férjemnek, és akkor remélhetőleg gyorsan túl leszek az egészen. Az a gyanúm, Lady Crown sohasem élvezte a dolgot, az ágybéli örömöket a férfiak kiváltságának tartotta. Persze, hogy rettegtem, téged sem mertelek megkérdezni. Volt még némi ismeretem azokból a sutyorgásokból, amit a cselédlányoktól hallottam, holmi megmerevedő, duplájára növő szerszámról és rengeteg vérről, de ez csak a félelmemet fokozta.

Gondolhatod, hogy ezek után az első éjszakánk csak rémesen sikerülhetett, nagy szerepe volt ebben Ludwignak is. Ahelyett, hogy megértést tanúsított volna az ő kis báránykája iránt, azt várta el, hogy olyan tapasztalt legyek, mint azok az utcalányok, akikkel korábban dolga volt. Tapasztalatlanságom a későbbiek során gyakran a szememre is hányta.

Mennem kell, Omar sejk látni óhajt. És remélem, valami mást is.

Sokszor csókol szerető húgod, Lizzy

Szőcs Henriette (1973, Győr) külkereskedő. Szállodaépítési projektek menedzselésével foglalkozik, szabadidejében prózát ír.

Elvégezte a Magyar Író Akadémia mesterkurzusát. Az Erlin Páholy alkotókör alapító tagja. A XXI. század erotikája irodalmi pályázat (2009) egyik nyertese, az Irodalmi Jelen novellapályázatának II. helyezettje.

2009-ben megnyerte a Magyar Írószövetség pályázatát. Írásai jelentek meg a Roham magazinban, az Én mesém, a Kenguruk a körúton és a Hagyaték c. antológiákban. Alteregó c. regénye kiadásra vár.