Szív-tipegők - (TPO (Itália): Japánkert, Temps d’Images Fesztivál, Trafó)

Február 19. és 21. között a Trafóban az olasz TPO gyerekszínházi társulata mutatkozott be Japánkert c. interaktív műsorával (mozgásművészeti illetve hang-, kép-, fényinstallációjával). 
Hogy pontosabban értsük, miről is van szó, e fogalmazásbéli tágasságot célszerű egy kb. 5x7 méteres varázsszőnyegre szűkítenünk. Első pillantásra persze ez egy közönséges, világos színű, minták nélküli szőnyeg, simán ellépnénk mellette, mint Indiana Jonesban a telhetetlen professzor az igazi Grál előtt. Pedig ha tudnánk! - Hegyi Botos Attila helyszíni tudósítása fotókkal és videóval.

Szív-tipegők

(TPO (Itália): Japánkert, Temps d’Images Fesztivál, Trafó)
 
 
 

„Végtelen világok tengerpartján összesereglenek a gyermekek. A végtelen ég
mozdulatlanul csügg felettünk, a nyugtalan víz zúgva háborog. Végtelen világok
tengerpartján táncolva és lármásan gyülekeznek össze a gyermekek. 
Homokból  építik házaikat, s játszanak az üres kagylóhéjakkal. Hervadt
levelekből róják  össze hajóikat, s mosolyogva indítják útnak a mérhetetlen,
szörnyű  mélységek felett. Gyermekek játékaikat űzik a világok tengerpartján.”
R.T.
 

Ötödik alkalommal rendezték meg Budapesten (Trafó, Művész Art Mozi, Francia Intézet, Merlin Színház) a „különleges vizuális megoldásokkal, mozgókép és előadóművészet interakciójával kísérletező” Képek Ideje c. nemzetközi előadássorozatot.

Február 19. és 21. között a Trafóban az olasz TPO gyerekszínházi társulata mutatkozott be Japánkert c. interaktív műsorával (mozgásművészeti illetve hang-, kép-, fényinstallációjával). 

Hogy pontosabban értsük, miről is van szó, e fogalmazásbéli tágasságot célszerű egy kb. 5x7 méteres varázsszőnyegre szűkítenünk. Első pillantásra persze ez egy közönséges, világos színű, minták nélküli szőnyeg, simán ellépnénk mellette, mint Indiana Jonesban a telhetetlen professzor az igazi Grál előtt. Pedig ha tudnánk!

Hogy a technikák iránt fogékonyakat is kielégítsük, ez egy ún. „ccc” avagy „children cheering carpet” (gyermekvidító szőnyeg). Nyomásérzékelő szenzorokat szőttek szőttesébe, melyek a szőnyegre lépők mozdulatait érzékelve továbbküldik az elektronikus boszorkánykonyhába (keverőpult), hogy aztán az a technikusok hathatós közreműködésével képi-, illetve hangeffektusokkal válaszoljon. A szőnyeg tehát egy elképzelt valóság dinamikusan reagáló, leképezett síkjává, interaktív vetítővásznává válik. Jelen esetben egy japánkert különféle helyszíneivé.

Az előadás kezdetén még „néma” a kárpit. Narrátornőnk (Györgyi Anna) az egyik sarokban üldögélve fog bele egy Shiro nevű kisfiú történetébe, aki hegyi falucskájából egy patakot követve indul el világot látni, s jut el végül a tengerhez. Minekutána hazatér, szavak nélkül próbálja elmondani, mi is az, amit látott. Eljátssza a világot: virágokkal, fákkal, halakkal, kövekkel; képes, akusztikus mozdulatokkal: kerttel (az illat sajna kimarad). S eközben, miként minden valamirevaló műalkotásban, a valóság emberi mintázatává, megközelítésmódjává válik az emberi képzelet, mese.

A szőnyegre lépő táncosok mozdulataira hol egy madárének, hol patakcsobogás, tengermorajlás, szilofonként szolmizáló fahíd hangjai, hol a kerti tavon tovaúszó tündérrózsák, koiok, lótuszlevelek, rét elugró kőtipegői válaszolnak.

Ezután következnek a szőnyegre csábított gyermekek. Kezdeti tétovaságukat hamar fölváltja az önfeledt játék (egy kicsit molett, szemüveges fiú például testi adottságait meghazudtoló táncos pörgésbe kezd). Aztán a felnőttek: a szolmizáló fahídon a férfi szólótáncot lejt, míg a nő a másik mozdulataira figyelő társastáncot jár.

Végül zárósnitt: a két táncosnő a tengerré simult felületre rajzos kavicshalmokat hint. 

Úgy vélem, a TPO művészei e szőnyegből még sok mindent ki fognak hozni. Nagy lehetőségek rejlenek benne; ahogy ebben a japánkertes történetben is (a japánkertek, s a mögöttük tornyosuló geomantia további kalandozásra csábít). S talán azt is megérjük egyszer, hogy a városlakók átgondolják valóság és virtualitás törékeny viszonyát.

Addig is, aki tud, építsen kerteket, hallgassa meg az aranydiót összepattintó gyermek meséjét, s ha rettentően zsúfolt ideje engedi, olykor-olykor nézzen bele mélyen egy gyermek tekintetébe.

Hegyi Botos Attila