Szörényi László

Dante és a szicíliai rendőrök – Beszélgetés Szörényi Lászlóval

INTERJÚ


Szörényi László kötete, az Éljen Kun Béla! Suzy nimfomán talán a közelmúlt legkülönösebb című könyvújdonsága. Az irodalomtörténész professzorral olaszországi nagyköveti múltjáról, kötetében feldolgozott tanulságos és mulatságos élményeiről beszélgettünk az MTA Bölcsészettudományi Központ Irodalomtudományi Intézetében.

Fesztiváli pillanatok

Ma már a nap is kisütött a Nemzetközi Könyvfesztiválon, így a külső helyszínen kiállító kiadók is megnyugodhattak. A tarkaság azonban a kinti és benti helyszínekre egyaránt jellemző. Képek a helyszínről.

A legenda mögé pillantani

Szegeden háromnapos konferenciát rendeztek a 30 éve elhunyt Hajnóczy Péter emlékére, akinek a hagyatékát egy lelkes szegedi csoport gondozza. A meghívott előadók között voltak Hajnóczy egykori kollégái, barátai, de szövegeinek fiatal rajongói is.

 

 

II. Nagy Felolvasás a Zsivágóban

Az Irodalmi Jelen ünnepélyes „Könyvhét-megnyitójának” tekinthetjük a Zsivágó Kávéházban megrendezett II. Nagy Felolvasást, amely többek között abban különbözött az elsőtől, hogy ezúttal még többen gyűltünk össze, hogy verseket, prózarészeteket hallgassunk meg szerzőinktől.

Csillag és szemét a sorsunk – Danyi Zoltán könyvbemutatója az Írók Boltjában

A tavaly Irodalmi Jelen-díjjal, idén pedig Radnóti-díjjal kitüntetett vajdasági író kötetét Szörényi László mutatta be Budapesten.

 

Az ágyneműtartótól a Békássy-plakettig – Szörényi László „Új-Zélandot választottam ki új hazámul” című kötetének bemutatójáról

Kászonyi, akitől a könyv címadó idézete származik, nagy titkok tudója volt, előre megjósolta: a megcsonkított ország határain belül maradók meg fognak hülyülni. - Nádudvari Zoltán tudósítása

Tihany Viktor: Békássy-riport - videó

Az Irodalmi Jelenen most megnézhetik olvasóink Tihany Viktor rövid riportját a Békássy Ferenc egybegyűjtött írásai című könyv szegedi bemutatójáról, melyet a kiadvány szerkesztőjével Weiner Sennyey Tibor költővel, és a könyvet bemutató Szörényi László irodalomtörténésszel készített.  A felvételt készítették D. Tóth Attila, Pokrián Péter operatőrök, Rajhona Péter vágó. A verseket Czene Zoltán, a naplókat Kozó Attila mondta. Narrátor, riporter, szerkesztő: Tihany Viktor. A filmfelvétel a VTV Szeged jóvoltából készülhetett el. - a Békássy-riport.

Egy hihetetlen képlet – II. – Szörényi László és Weiner Sennyey Tibor beszélgetése a Békássy Ferenc könyvbemutatón

„Egy magyar úr volt, úgy szokták mondani. Ez egy kiveszett fogalom, külön-külön az úr és a magyar, hát még együtt. Igen, érdekes, mert ezek a legritkább esetben szoktak írni. A típust magát ismerjük, uramisten, Jókai-regényekből, vagy még régebbről. De ők nem szoktak írni, ők hősök szoktak lenni, regényhősök vagy emlékezések hősei; itt meg van valaki, aki emellett még költő is” – mondta Szörényi László Békássy Ferencről, Békássy egybegyűjtött írásainak könyvbemutatója alkalmából. Lapunkon itt olvashatják Weiner Sennyey Tibor és Szörényi László beszélgetését. Második rész. 

Egy hihetetlen képlet – I. – Szörényi László és Weiner Sennyey Tibor beszélgetése a Békássy Ferenc-könyvbemutatón

„Békássy egyúttal a maga csodálatos mikrokörnyezetében él, amely a Hamvas Béla szerinti három régiónak pont a metszéspontján van: Zsennyén, a Nyugat-Dunántúlon, vagyis a mediterránnak, az alpesinek és az észak-magyarországinak a határán; ott nő fel egy csodálatos kertben és könyvtárban, csodálatos édesanyával és testvérekkel” – mondta Szörényi László Békássy Ferencről, Békássy egybegyűjtött írásainak könyvbemutatója alkalmából. Lapunkon itt olvashatják Weiner Sennyey Tibor és Szörényi László beszélgetését. Első rész.
Tartalom átvétel

Feliratkozás hírlevélre

Név:
E-mail cím*: