Tizenkét legszebb magyar vers

„Sebed a világ”?

HELYSZÍNI


József Attila Eszmélet című költeménye volt a főszereplő A 12 legszebb magyar vers programsorozat utolsó előtti állomásán, Balatonalmádiban és Balatonszárszón  szeptember utolsó hétvégéjén. Irodalomtudósok, nyelvészek, tanárok és hallgatók tartottak előadást a versről.

A vén cigány – Nagy Versmondás és konferencia (FILM)

Kápolnásnyéken és Székesfehérváron a Nagy Versmondáson, valamint A 12 legszebb magyar vers konferencián jártunk, amelynek témája Vörösmarty Mihály A vén cigány című költeménye volt. Kisfilmünkben megnézhetik az épülő hangkatedrálist, és ízelítőt láthatnak a háromnapos rendezvényből.

A vén cigány és a harmonikás nő

Székesfehérváron a Nagy Versmondáson és A 12 legszebb magyar vers konferencián jártunk, amelynek témája Vörösmarty Mihály A vén cigány című költeménye volt. Néhány pillanatig egy idős harmonikás hölggyel versenyzett a hallgatóságért.

„Cseszd meg, Berzsenyi Dániel!” – Tudósítás és konferencia-beszámoló fotóriporttal

Nagy Versmondás több száz diákkal Szombathelyen, előadások Celldömölkön és Egyházashetyén, emléktúra a Ság hegyen – A közelítő tél megközelíthetetlenségének cáfolata. A Tizenkét legszebb magyar vers programsorozat kilencedik állomásán jártunk.

 

Taxi-út a Partiumban

„Minden szerelem darabokban – jutna eszembe, ha az Egész, ha az egész România Mare a szerelmem volna. És bár hallottam olyan értelmezésről, mely a Minden Egész eltörött sorának a későbbi trianoni békeszerződésekkel teremt kontextust, ezúttal elhessegetem ezt a párhuzamot, hiába rímel ennyire egyszerűen a Partium neve a gondolatra.” – Molnár H. Magor jegyzete

„Minden Egész újrarakva” – Jegyzetek a Kocsi-út az éjszakában-konferenciáról

Mit tud egy Ady-szuperolvasó? Mi az a „minden Egész”, ami eltörött? Mennyire tekinthető ma élőnek Ady kultusza? Ehhez hasonló kérdésekre keresték a válaszokat a Nagykárolyban, Érmindszenten és Nagyváradon megrendezett Tizenkét legszebb magyar vers rendezvénysorozat 8. állomásának előadói. – Boldog Zoltán beszámolója.

„Mindenki viszi át a Szerelmet” – Tudósítás a Tizenkét legszebb magyar vers programsorozathoz kötődő Nagy László-konferenciáról

Néhány percre mindenki elhihette, hogy a magyaróra frázisa a vers közösségalkotó erejéről nemcsak a reformkorra vonatkozik, hanem a jelen néhány ünneppé szelídített pillanatára is. Amikor pedig a sok száz tizenéves együtt kérdezte, hogy „ki viszi át fogában tartva / a Szerelmet a túlsó partra”, csak remélhettük, hogy pontosan tudják: ki más, ha nem ők. - Boldog Zoltán tudósítása

Kihez beszél ez a költő? – Tárcanovella Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című verse nyomán

 "Ez is mutatja, hogy milyenek a költők, össze-vissza csaponganak, de azért ezen az égi báli bulin elgondolkodtam. Van is ez a szám, a God is a DJ, amit a tanárnő nem ismert, és lefordítottam neki, de mondta rögtön: ne beszéljek hülyeségeket, Isten nem egy lemezlovas, ő egy isten, és kész, én meg olyan hülye vagyok, hogy még ezt sem tudom megérteni.” – Sultanus Beatus tárcanovellája Molnár H. Magor illusztrációjával

 

Tartalom átvétel

Feliratkozás hírlevélre

Név:
E-mail cím*: