Ugrás a tartalomra

Addig se iszik – Bödőcs Tibor könyvbemutatója

 
Bödőcs Tibor: Addig se iszik
 
A humorista első könyvét harcostársaival, jóbarátaival mutatja be. A szerzővel Szálinger Balázs beszélget, az est házigazdája Darida Benedek.
 
Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: "Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én." Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze - és megállt a kanál a levesben, de úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatúrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. "Addig se iszik" - válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm...) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat - és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a búcsúszentlászlói Rabelais-t. "Tessék mosolyogni!"
 
Cserna-Szabó András:
 
Bödőcs Tibor 1982-ben született Zalaegerszegen. Minden idők egyik legviccesebb búcsúszentlászlóija. Hazájában stand-uposként is ismert. Ez az első kötete.
 
"Mit hozott ez a húsz esztendő? A kapitalizmus katedrálisait, a tömegkultúra templomait, a fogyasztás kápolnáit, mekdonelcet, autósmozit, kutyakozmetikát. Német lovag helyett kaliforniai golfozót. Kossuth helyett Pókembert, csikósok helyett motoros bandát, vers helyett rap-et, vörös postakocsis utazás helyett autósüldözést, tudás helyett értesültséget, bölcsesség helyett kvízt, pálinka helyett gyermekfogkrém-ízű koktélt, fröccs helyett kólát, szorgalom helyett amfetamint, művek helyett projekteket. Az életre-halálra olvasó, harcos szellem helyett a giccs légypapírján ringatózó customer-t. Az írók varázskertjében álmodozó szó-morfinistát megfertőzte a "turkálás az alkotó alsóneműs fiókjában" vírusa: nem katarzist vár, csak kukkolna. Nem Zrínyi kell neki, csak valami bulvárpörkölt a vadkanból. Trónra emelték a példányszám-fétist, ott ül, s uralg a profit-totemmel jobbján. Bestseller-mérnökök számolják ki a hamis jelzőszirupok megfelelő mennyiségét, a csavaros történet kanyarjainak ideális ívét. Semmi erőfeszítés, csak könnyed gurulás a lejtőn? Győzött a tömegember street food-jával, pseudocinema-jával, ügyfél-várakoztató zenéjével, vattacukor-esztétikájával."
 
Helyszín és időpont:
Átrium
1024 Budapest, II. kerület Margit körút 55.
2017. szeptember 23. (szombat) 19:30 (2000 Ft)
 
Forrás: www.port.hu