Ugrás a tartalomra

Angyalarcú hentesek éjszakája – Werk vizsgafilmek premierje a Toldi moziban

Elsőfilmesnek lenni nem szégyen, nem dicsőség: állapot, amely a második filmmel
visszafordíthatatlanul elmúlik. Elsőfilmesnek lenni nem mentség. Mert az elsőbe anyait-apait
bele kell adni. Aztán az összes továbbiba is….
Réz András, a Werk Akadémia művészeti vezetője

2010. november 13-án, szombaton 21.00-kor a Toldi moziban kerülnek bemutatásra a
Werk Akadémia filmes hallgatóinak új munkái. Az est két premier filmje A lányok angyalok
és a Húsevők.
HÚSEVŐK
Rendező: Pálinkás Péter
Forgatókönyv: Pálinkás Péter
Szereplők: Antal József, Bárány Virág, Fekete Linda, Gárgyán Eszter, Honti Hanna
Egy kevéssé szofisztikáltan mulató lány csapat egy táncos fiúval kívánja szórakoztatni magát, de a résztvevő felek nem ugyanarra a produkcióra gondolnak. Mindenki mást kap, mint amire számított, az ebből is adódó feszültséget pedig mindenki véresen komolyan veszi.
A LÁNYOK ANGYALOK
Rendező: Molnár Dániel
Forgatókönyv: Keszthelyi Lajos, Bakonyi Péter, Molnár Dániel
Szereplők: Czupor Klaudia, Széles Eszter, Farkas Júlia Eszter, Varnyu Kata, Szalontai Németh, Gergely Albert, Koniorczyk Miklós.
Három gimnazista lány buliba készül. Egyikük más utat választ, elszáguld az éjszakába egy "hófehér Jaguárral". Másnap hajnalra az élete rémálommá válik.
<http://werkakademia.hu/werk-hirek/angyalarcu-hentesek-ejszakaja&gt;