Ugrás a tartalomra

Aposztróf-est: Márai Ilona Világa

Szentiván éjszakája előtt kevéssel, június 21-én zárja a Várkert irodalom idei szezonját, egy rég várt témával. Ezen az estén Matzner Loláról, Márai Sándor feleségének életét mutatjuk be és arról beszélgetünk milyen volt a kapcsolata a híres íróval, akit haláláig szeretett.

Teszik mindezt egy igazi szenzációs íráson keresztül, hiszen ez alkalommal a beszélgetésben és felolvasószínházban a sosem olvasott és eddig a nagyközönség számára nem ismert Matzner Lola vagyis Márai Ilona Betűbe zárva című naplója elevenedik meg, amiből biztos, hogy egy teljesen új Márai-képet kap majd a hallgatóság.

Márai Sándor 1986 márciusában jegyzi le naplójába, hogy elhunyt feleségétől, Lolától álmában – vagy ahogy ő írja, „hot line”- on keresztül – kapott egy üzenetet: „Te másoknak írtad a naplót, én neked.” Ekkor keresi meg a hajóládában az asszony 1948-tól írott naplóit, füzeteit, és elkezdi olvasni ezeket: olyan érzés ez neki, mintha mindennap kapna Lolától egy levelet. Márai újra átéli az együtt töltött napokat, heteket, hónapokat, éveket. Márai Sándorné Matzner Ilona huszonéves korától írt naplót. Három évtizednyi szorgalmasan írt bejegyzés maradt fenn férje hagyatékában.

Lola három évtizednyi naplója, egy élet, tele nehézséggel, egy világ, tele miszticizmussal, álomfejtéssel, a női lélek mélységeivel – egy zenés felolvasószínházzal gazdagított irodalmi esten.

Közreműködők:
Ötvös Anna - szerző, kutató
Hegyi Barbara - Jászai Mari-díjas színművész
László Zsolt - Jászai Mari-díjas színművész
Szakcsi Lakatos Béla - a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész
Juhász Anna - irodalmár, szerkesztő

Budavári Palota (Oroszlános Udvar)

2022. június 21. (kedd) 19:00

Ár: 2500 Ft

Esőhelyszín: Rendezvényterem