Ugrás a tartalomra

Árny az árnyban... – versszínház Radnóti Miklós életéről és költészetéről

Idén Radnóti Miklós születésének 100. évfordulóját ünnepeljük. 2010-ben Faludy György 100. és József Attila 105. születésnapjára emlékezünk.
Turek Miklós színművész e 3 költő életét és költészetét állította színpadra 3 részes versszínházi előadássorozatában monodrámai formában. 
Faludyról szóló előadásáért a 2007. Budapest Fringe Fesztivál Legjobb Férfi Előadója díját ítélte neki a szakmai zsűri.

Krencsey Marianne színésznő – Faludy régi barátja – a következőket nyilatkozta az előadás után:
"Magyarországon járva találkoztam Turek Miklóssal és Nágel Kornéllal, akik meghívtak az Andrássy úti KOGART-Exhibitions előadótermében rendezendő Faludy György életével foglalkozó estre. Turek Miklos hatalmas munkával, nagy szeretettel és hozzáértéssel előkészített előadása minden várakozást felülmúlt. A falakról Nágel Kornel illusztrációi ismerős pillantasokat sugároztak felénk. Nem volt egyetlen üres szék a teremben. Az irodalomszerető és nyilvanvalóan hozzáértő közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a kiváló művészeket.
Sok jó előadást láttam 40 éven át, sok Faludy-esten vettem részt 1968 óta, de ilyen mélyen megrázó, a kőltőfejedelem szavaihoz hű, műveszi előadást még nem volt alkalmam élvezni.
Mindenkinek ajánlom, aki teheti, nézze meg ezt az előadást, mert amig ilyen művészek teremnek Magyarországon, addig nincs veszve a magyar nyelv, a magyar irodalom és színjátszás."
 
Előadásidőpontok:
május 30-án 20.30 órakor, Virágzás Napjai Fesztivál,Őriszentpéter:
Árny az árnyban...
versszínház Radnóti Miklós életéről és költészetéről

Az előadás Turek Miklós előadássorozatának harmadik, befejező része, melyben a XX. század kiemelkedő költőszemélyiségeinek életét és költészetét viszi színpadra.

Az előadás a tragikus sorsú, fiatalom elhunyt költőnk, Radnóti Miklós életétnek utolsó pillanatába sűríti össze a költő életét, aki 1909-ben született és 1944-ben 35 évesen hunyt el.
Radnóti mindössze 1 esztendővel volt idősebb Faludy Györgynél, akitől 2006-ban, 96 éves korában búcsúztunk.
Ha kicsit másképpen alakul az élete, még mi is találkozhattunk volna vele Budapest utcáin és kávézóiban.
Az előadássorozat 2008 őszén az Egyesült Államokban és Kanadában került 12 alkalommal megrendezésre. A Művész azóta is járja a világot előadásaival.

További információk  a művésszel és az előadásokkal kapcsolatban/fotók,videók/ a www.turekmiklos.hu illetve a http://vers.5mp.eu/ honlapon  találhatók.

 

 

József Attila  /1905–37/

József Attila

Vidám és jó volt s tán konok,
ha bántották vélt igazában.
Szeretett enni s egyben másban
istenhez is hasonlitott.
Egy zsidó orvostól kapott
kabátot és a rokonok
úgy hívták: Többé-itt-ne-lássam.
A görög-keleti vallásban
nyugalmat nem lelt, csak papot -
országos volt a pusztulásban,
no de hát ne búsuljatok.

 

Radnóti Miklós /1909–44/

Arckép

Huszonkét éves vagyok. Így
nézhetett ki ősszel Krisztus is
ennyi idősen; még nem volt
szakálla, szőke volt és lányok
álmodtak véle éjjelenként!

 
Faludy György /1910–2006/

F.Gy. jelleméhez

Udvarias volt, szinte szende,
Félénk, szerény-ügyefogyott
Az emberekkel szemtől-szembe,
de roppant gőgöt hordozott
magában , bár ez ritkán látszott;
ha versnek hitte önmagát,
rögtön emigrált a világból,
s így hány szerelmes éjszakát
mulasztott s délutáni párzást,
mert nemnek nézte az igent.
És mégsem ismert semmi gátlást,
Ha egy államnak nekiment.