Ugrás a tartalomra

Átadták az Aase-, az Ivánka Csaba- és a Domján Edit-díjakat

Nagy Mari, Szabó Márta, Gazsó György és Serf Egyed színművész kapta idén a színházi epizódszerepekért járó Aase-díjat, az Ivánka Csaba-díjat Nagy Zoltán, a Domján Edit-díjat pedig März Fruzsina vehette át hétfőn a Bajor Gizi Színészmúzeumban rendezett ünnepségen.

    Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára az ünnepségen az Aase-díjról szólva hangsúlyozta, hogy a kiemelkedő teljesítmények és tehetségek számára adható, kifejezetten szakmai díjról van szó, amely a hozzáértő pályatársak döntését és elismerését közvetíti.
    "A színpadon az emlékezetes pillanatok megformálásához nagy tehetségekre, színes egyéniségekre, kiváló színészekre van szükség, mint a mai díjazottak is. Akik képesek a karakter minden jegyét egy pillanatba sűríteni, egy jelenetben egy egész élettörténetet elmondani" - mondta az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet rendezésében megvalósuló díjátadón.
    Az Aase-díjat Gobbi Hilda végakaratában az "emlékezetes percek, pillanatok főszereplői", az epizódszerepek megformálói számára alapította, évente két nő és két férfi veheti át.  (MTI)