Júnuis 5-én, pénteken este 19 órától Pálffy Tibor színművész az idei évadban utolsó alkalommal viszi színpadra Samuel Beckett Az utolsó tekercs című monodrámáját. A Pálffy Tibor által rendezett és játszott előadást a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Kamaratermében tekinthetik meg az érdeklődők. Az előadás szövegkönyve Szenczei László fordítása alapján készült.
Alkotótársak: Kerezsi Nemere (díszlet) Kató Zsolt (film); Veress Ildikó (dramaturgiai munkatárs), Kusztos Attila (grafikai tervező), Musát Arnold (tanácsadó), Lázok János (szakmai koordinátor).
Samuel Beckett Az utolsó tekercs című, 1958-ban írt darabja egy Krapp nevű férfiról szól, aki születésnapjának "szörnyű eseménye" alkalmából minden évben szalagra mondja az elmúlt év fontosabb eseményeit, hogy ily módon megőrizhesse emlékeit azokra az időkre, amikor már nem lesz több hely az emlékezetében. A 69 éves öregember újra meghallgatja az általa 39 éves korában rögzített, még korábbi önmagáról szóló szalagot, de már nem sikerül megértenie a felvételt. Beckett különös darabja a Krapp emlékei és rögzített emlékei közötti ellentmondásokról, valóság és érzékelés egybehangolásának képtelenségéről szól.
Fotók: Barabás Zsolt