Ugrás a tartalomra

 

Bernar Venet-szobrot avattak Budapesten

Bemutatták a világhírű francia képzőművész, Bernar Venet Rendezetlen ívek (3 ív x 5) című, nyolc tonna összsúlyú szoborcsoportját csütörtökön a fővárosi Március 15. téren, ahol az Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásár szervezésében Budapestre került alkotás október közepéig lesz látható.

    Bernar Venet személyében a kortárs szobrászok egyik legfontosabbika érkezett Budapestre - hangsúlyozta a nagyszabású, corten acél szobor avatása előtt az Art Market igazgatója.
    Ledényi Attila hozzátette: a művészeti vásár deklarált célja, hogy a kortárs képzőművészetet közel vigye a közönséghez, ezért is indították sCULTURE szoborprogramjukat, amelynek idei díszvendége a francia sztárművész lesz, így az októberi vásár idejére terveik szerint még egy köztéri Venet-művet hoznak majd el Budapestre.
    Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte: Budapestet sok adottsága predesztinálja arra, hogy Európa egyik kulturális fővárosa legyen. A Budapesti Tavaszi Fesztivál, az Art Market vagy a CAFe Budapest egyaránt a magyar fővárosra irányítja a nemzetközi közönség figyelmét, de a köztéri művészet terén lemaradásban vagyunk - jegyezte meg.
    Mint hozzáfűzte, a sztárművész szobrának bemutatása jó alkalom arra, hogy a budapestiek és a városvezetés is újragondolja a kortárs vizuális művészettel kialakított viszonyát, hiszen azáltal, hogy a történelmi épített környezetbe beengedik a kortárs művészeti alkotásokat, új pezsgést hoznak a fővárosba.
    Lukács Viola kurátor felidézte: Bernar Venet két héttel ezelőtt Mexikóban állította fel egy 25 méteres szobrát, jelenleg három másik egyéni kiállítása zajlik Európában, szombaton pedig MetaMetria címmel a veszprémi Modern Képtár-Vass László Gyűjteményben nyílik kiállítása.
    A Rendezetlen ívek (3 ív x 5) című munka az elmúlt fél évben a bécsi Belvedere Palota kertjében volt látható, onnan szállították át Budapestre a hozzávetőleg 1 millió euró (mintegy 310 millió forint) értékű szoborcsoportot - jegyezte meg.
    Bernar Venet az MTI kérdésére elmondta, hogy nagy méretű acélszobrainak előállításában több mint 20 éve egy magyar üzem, a Szalai Fémmegmunkáló Kft. működik közre, munkáival 2012-ben a Műcsarnokban találkozhatott a budapesti közönség. A Rendezetlen ívek (3 ív x 5) című szoborcsoportot a korábbi tervek szerint Dél-Franciaországba szállították volna, a rendkívül "prominens" budapesti helyszín azonban meggyőzte a művészt a magyarországi bemutatóról.
    Bernar Venet elárulta: nyitott arra, hogy munkája állandóan a Március 15. téren maradjon, "ez nem pénzkérdés" - fogalmazott. (MTI)