Ugrás a tartalomra

BÖJTTŐL BÖJTIG – A Háromszék Táncegyüttes márciusban

TÁNCHÁZ
Márciusban is táncház lesz minden szerdán Sepsiszentgyörgyön a Városi Művelődési Házban. Zenél a Háromszék Táncegyüttes zenekara és a Folker együttes. A táncház házigazdái: Hunor és Marcsi.

 

BÖJTTŐL BÖJTIG : Petrozsény
A Furik Rita nevével fémjelzett Böjttől böjtig című előadásunkat 2009 október 20-án mutattuk be a Tamási Áron Színház nagytermében. A különleges hangulatú táncjáték turnéján Marosvásárhely és Budapest után most Petrozsény (március 2. – kedd, Ion D. Sârbu Drámai Színház)következik.

HOL JÁRSZ, HOVÁ MÉSZ? : Sepsiszentgyörgy, Dicsőszentmárton, Marosvásárhely, Szászrégen
A Kádár Kata balladája alapján készült táncjáték igazi különlegesség a táncszínházi előadások világában, hiszen egységes történet keretén belül, ellenpontozva alkalmazza a klasszikus népzenét a jazz-es hangzású elemekkel, a hagyományos néptánc-elemeket a táncszínházi-, balett- és kontakt-tánc elemekkel, illetve a szinte teljesen lecsupaszított, üres teret a kifinomult díszletekkel.
Az előadást 2008 május 14-én mutattuk be Sepsiszentgyörgyön a Lajtha László Stúdióteremben.