A kolozsvári magyar színházban koncertezik Mat Maneri és Lucian Ban
Még kaphatóak jegyek Lucian Ban és Mat Maneri Deco Heart című koncertjére: a kolozsvári zongorista és a Brooklyn-i brácsás találkozását ünneplő családias hangulatú jazzkoncert vasárnap, május 13-án 20 órától kezdődik a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében.
Lucian Ban az utóbbi években több, nagy sikerű együttessel is fellépett a színházban: valószínűleg sokan emlékeznek még az Elevation, a The Romanian-American Jazz Suite vagy a The Tuba Project együttesek koncertjeire – utóbbinak egyébként Mat Maneri is tagja. Azonban egyetlen alkalommal sem muzsikáltak a stúdióhoz hasonló méretű térben, kéznyújtásnyira a közönségtől. A Deco Heart különleges alkalmat nyújt arra, hogy a hallgatóság testközelből megtapasztalhassa: hogyan születik meg két világhírű zenész párbeszédjéből a minden alkalommal egyedi jazz.
MAT MANERI
A legjobb alternatív albumért 2006-ban Grammy díjra jelölt Mat Maneri 1969-ben született, és öt éves korától tanul hegedülni. Tanárai között volt Robert Koff, a Juilliard String Quartet alapítója és Miroslav Vitous bőgővirtuóz is. Maneri ösztöndíjas volt a Walnut Hill High School gimnáziumban, ám félbeszakította a tanulmányait, hogy profi zenészként kezdjen karriert. A kritikusok által nagyra értékelt Joe Maneri Quartet, amelynek Randy Peterson is tagja volt, 1990-re alakult meg. Mat Maneri első lemeze 1996-ban jelent meg, akkorra négy együttes tagja volt. Együtt zenélt Paul Bley, Cecil Taylor, Matthew Shipp és Borah Bergman zongoristákkal, olyan helyszíneken, mint a Montreal Jazz Festival, a Kongresszusi Könyvtár, valamint számos európai koncertszínpad. Gyakran együtt dolgozik Ed Schuller, Mark Dresser, William Parker, Michael Formanek, Barre Phillips és John Lockwood nagybőgősökkel is. Zenei sokoldalúságát bizonyítják további együttműködői: Joe Morris, John Medeski, Tim Berne, Cecil McBee, T.K. Ramakrishnan, Franz Kogelman, Roy Campbell, Spring Heel Jack, Draze Hoops, illetve megjelenik egy Illy B Eats remix albumon is. Mat Maneri a New York-i New School tanára, emellett világszerte készít lemezeket és koncertezik.
LUCIAN BAN
A kolozsvári származású zongoristát és zeneszerzőt, Lucian Bant két alkalommal (2005-ben és 2006-ban) is a Hans Koller Best European Jazz Musician Preis nevű díjra jelölték. Ban jelenleg New Yorkban él, ahol a kortárs modern jazz előadóinak és zeneszerzőinek élvonalába tartozik. Ő vezeti az Elevation együttest, amelynek tagjai Abraham Burton, a neves tenorszaxofonos, Eric McPherson dobos és Brad Jones nagybőgős, az Assymetry Kvartettet, amelyben Jorge Sylvester altszaxofonossal, Brad Jones nagybőgőssel és Derrek Phillips dobossal zenél együtt, illetve a Tuba Projectet, amelyben a legendás Bob Stewart játszik tubán, Alex Harding bariton szaxofonon, Bruce Williams altszaxofonon, valamint Willard Dyson dobol. Sam Newsome szoprán szaxofonossal együtt vezeti a The Romanian-American Jazz Suite nevű együttest, amely a jazz szemszögéből mutatja be a román népzenét. A kiváló nagybőgős, John Hebert mellett az Enesco Re-Imagined Oktett vezetője, amely a 20. századi klasszikus zeneszerző, George Enescu műveit értelmezi újra. A Barry Altschul legendás dobost is tagjai között számláló Lumination Ensemble együttest „2003 legjobb előadói” közé sorolta a New York-i All About Jazz Magazine, Cecyl Taylor és Joe Loveno zenekaraival együtt. Lucian Ban zenekarvezetőként nyolc lemezt készített amerikai és európai lemezkiadóknál, és számos turnén vett részt az Atlanti-óceán mindkét partján. Számos neves muzsikussal dolgozott együtt, köztük van Alex Harding, Barry Altschul, Gerald Cleaver, Bob Stewart, Mark Helias, Sam Newsome, Tony Malaby, Ralph Alessi, Art Baron, Curtis Fowlkes, Gene Jackson, Nasheet Waits, Ron Horton, Pheeroan AkLaff, Eric McPherson, Reggie Nicholson, J.D.Allen, Willard Dyson, Badal Roy, Carlo DeRosa, Damion Reid, Jorge Sylvester, Chris Dahlgren, Brad Jones, John Hebert, Bruce Williams, Bruce Cox, Hill Greene és Trevor Dunn is.