A következő Dévavári est (2010. március 3., szerda) témái:
Kiböjtölt szerencse és/vagy Egy saját "Idusom"!
Az alkotók verssel, rövidprózával, zenével, énekkel, festménnyel (vázlattal, skiccel), grafikával, szoborvázlattal, fotóval tánckompozícióval, performance-szel, installációval, jelenettel (kabaréval akár), egyszóval mindennel pályázhatnak, ami a művészet kategóriájába tartozik.
Versenyre jelentkezés: a helyszínen (VIII. Horánszky utca 5., www.apacuka.com)
A nevezést adott napon 19.00 és 19.30 között kell leadni az Apacuka kávézó részében. 19.30 után már nem áll módunkban senkit sem felvenni a listára.
Mivel a versenyre fordítható idő záros, ezért csak az első 30 jelentkezőt regisztráljuk.
Tehát megéri pontosan érkezni, főleg, ha valakinél egy pályadíjra érdemes mű lapul.
Maga a verseny 20 órakor kezdődik.
A versenyen elfogadunk digitális pályaművet is, mert meg tudjuk jeleníteni.
A győztes kilétéről a hallgatóság és a versenyzők a felolvasások végeztével, közösen szavaznak.
Aki csak szavazni akar, 20 óráig foglaljon helyet a teremben!
Mindenkinél legyen plajbász, fecnit biztosítunk.
Fontos szempont a művek megítélésénél, hogy se az előadásmód, se az alkotás humoros volta ne terelje el a józan figyelmet a mondandóról.
Eredményhirdetés és díjátadás még aznap!
Várjuk hát mindazokat, akik nem idegenkednek a megmérettetéstől, a nyílt színvallástól, akik szeretik "tesztelni" alkotásaikat, s nemcsak elengedik a nagyvilágba műveiket.
Tisztelettel:
a Kelemen Kör
A korábbi estekről itt olvashat:
Dévavári esték 1. <http://kelemenkor.hu/szovegtar.php?id=253>
Dévavári esték 2. <http://kelemenkor.hu/szovegtar.php?id=282>
Dévavári esték 3. <http://www.kelemenkor.hu/szovegtar.php?id=288>
Dévavári esték 4. <http://www.kelemenkor.hu/szovegtar.php?id=299>