Ugrás a tartalomra

Egyenlegjavító program - L. Simon László levele szakmai szervezeteknek

Egyelőre nincsenek végleges adatok a kultúráért felelős államtitkárságot érintő zárolások mértékéről, de a tárcánál eltökéltek abban, hogy az előadóművészeti szervezetek a számukra korábban megítélt összegekhez hozzájussanak, ugyanakkor lesznek olyan szervezetek és projektek, amelyek a tervezettnél később vagy egyáltalán nem kapnak támogatást. Erről L. Simon László kultúráért felelős államtitkár levélben tájékoztatta az érintett szakmai szervezeteket.

    Az MTI-hez is eljuttatott dokumentumot az államtitkár azokra a nyílt levelekre válaszolva írta, amelyekben szakmai szervezetek aggodalmukat fejezték ki a kormány által október 8-án elrendelt, a költségvetési egyenleg tartását biztosító intézkedések miatt.
    Az összesen majdnem 49 milliárd forint összegű zárolásból az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) példátlan mértékű, több mint 17 milliárd forintos megtakarításra kötelezik, ami a központi költségevetési szervek zárolási összértékének csaknem 35 százaléka - hangsúlyozta múlt heti nyílt levelében a Magyar Színházi Társaság és a Független Előadóművészeti Szövetség.
    "Az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelenleg is a zárolások ágazatokra, feladatokra és szervezetekre történő lebontásán dolgozik, így végleges számokat, pontos adatokat még nem tudunk mondani" - fogalmazott levelében az államtitkár.
    Mint írta, az államtitkárság eltökélt a tekintetben, hogy az előadóművészeti szervezetek a számukra korábban megítélt összegekhez hozzájussanak. "Bízunk benne, hogy ennek nem lesz akadálya a zárolás" - olvasható a levélben.
    L. Simon László azonban rámutatott arra, hogy ebben a helyzetben "azonban óhatatlan, hogy lesznek olyan kulturális szervezetek, projektek és intézmények, amelyek a tervezett támogatásokhoz képest nem vagy csak részben, esetleg a tervezettnél később juthatnak hozzá".
    Az államtitkár levelében úgy fogalmazott, hogy a döntések meghozatala "különösen fájó, hiszen idén ismét azért fordíthatunk kevesebbet a kultúrára annál, mint amennyit szeretnénk, mert a 2002 és 2010 közötti kormányok Magyarország adósságát megduplázták és ennek a terheit 2012-ben is cipelnünk kell".

    (MTI)