Ugrás a tartalomra

Elhunyt Magda Olivero 104 éves szoprán

Elhunyt 104 éves korában Magda Olivero világhírű olasz szoprán.

    A több mint hét évtizedes pályafutásra visszatekintő díva hétfőn halt meg egy kórházban, ahol augusztus óta kezelték szélütés miatt - közölte kedden az olasz ANSA hírügynökségre hivatkozva a BBC News.
    Magda Olivero a harmincas években debütált énekesként, ám amikor 1941-ben férjhez ment, egy időre felhagyott a szerepléssel. Tíz évvel később tért vissza a színpadra, és ismét meghódította az európai és az amerikai közönséget.
    Páratlan módon még 99 évesen is vállalt nyilvános fellépést.
    A milánói La Scala egyperces néma emlékezésre kérte hétfőn a közönségét. Olivero már pályafutása kezdetén is énekelt a híres operaházban.
    A Scala közleményében hangját "karizmatikusnak", előadásmódját "nagyszerűnek" nevezte, és hangsúlyozta, hogy az énekesnő szellemileg teljesen friss volt egészen haláláig.
    A La Repubblica című olasz napilap 2010-ben is grandiózusnak értékelte hangját, amikor fellépett a milánói Palazzo Cusaniban.
    Legismertebb szerepei között volt Puccini Toscája, Umberto Giordano Fedorája és Luigi Cherubini Medeája.  (MTI)