2009. május 16–17. tartották az Első Mezőségi Térségfejlesztési Műhely c. rendezvényt Szamosújváron, azzal a céllal, hogy egy átfogó
térségfejlesztési terv első állomásaként a résztvevők segítségével képet adjanak a Mezőség mai helyzetéről.
A rendezvényre olyan, különböző tudományágakban kutató szakembereket, illetve civilszervezeteket hívtak meg a szervezők, akik a Mezőség
helyzetével foglalkoznak.
A közel 50 fős konferencián számos mezőségi szervezet képviselője vett részt, akik közül többen elismerően szóltak a Kráter Műhely Egyesület Mezőség megismertetésében kifejtett munkájáról.
László Attila, Kolozsvár polgármestere elemző bemutatást tartott a térség helyzetéről, majd a mezőségi értékkataszter természeti, tárgyi és humán összeállításával, ún. problémafa és célfa közös elkészítésével adta meg az alapot a minden eddiginél nagyobb civil összefogásra.
Turcsány Péter a KME elnöke elmondta, Egyesületük aktívan részt kíván venni a Mezőségi Téka Szórványkollégium által indított kezdeményezésben.
Az együttműködés keretében a Kráter Kiadó Mezőségi Nagy Olvasókönyv címmel irodalmi antológia kiadását tervezi, amely a különböző korosztályoknak szólóan mutatja be a térség nagy szülötteit.
– A Református Egyházzal közös helyszínt keresünk Vasasszentgothárd környékén, ahol állandó Wass Albert életrajzi kiállítást tervezünk, külön gyerek és felnőtt csoportok fogadására alkalmas termekkel – mondta Turcsány Péter.
Mindezek mellett a KME további együttműködést tervez az idegenforgalom szervezésére is – tudtuk meg az Egyesület elnökétől.
A Mezőség népességmegtartó erejének növelése céljából életre hívott rendezvényt az NCA Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integrációs Kollégiuma támogatta.
(Kráter-Press)