Ugrás a tartalomra

Erdély településeinek grafikus ábrázolásait bemutató könyv jelent meg

Erdély településeinek 1544 és 1800 között készült grafikus ábrázolásait gyűjti egybe és mutatja be Szalai Béla Iconographia locorum Transsylvaniae címmel magyar, román és angol nyelven megjelent kötete, melynek magyarországi bemutatóját hétfőn tartották a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) könyvtárában.

    A könyvet ismertető Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke kiemelte: Szalai Béla munkája felbecsülhetetlen látképgyűjtemény, ezenfelül egyedülálló katalógusa Erdély ikonográfiájának.
    A szerző az Erdély településeit ábrázoló látképeket, hadi rajzokat, festményeket, adományleveleket, emlékérmeket, emléklapokat, céhleveleket gyűjtötte össze, azonosította be, rendszerezte és magyarázta meg. Összesen 65 település 650 felkutatott és részletesen leírt ábrázolása szerepel a könyvben - mondta.
    Tamás Sándor beszélt arról is, hogy az ábrázolások többsége valamilyen hadi eseményhez köthető, hiszen akkoriban egy település akkor vált fontossá, ha hadi jelentősége volt. Ezért készült a legtöbb látkép Nagyváradról - tette hozzá. Megjegyezte: a képek mellett fontos történelmi források a rajzokon lévő címek is, hiszen az, hogy a latin mellett melyik nyelvet használták, jelzi Erdély korabeli etnikai összetételét.
    Monok István, az MTA Könyvtárának főigazgatója a szerzőt méltatva hangsúlyozta, hogy a mérnöki pontosság és a humán szakember felelősségtudata egyszerre jellemzi munkáját. Szalai Béla gyűjtőmunkája során egyrészt teljességre törekedett, másrészt a könyv mutatórendszerével jól használható, logikusan fölépített kötetet készített.
    A könyvtárigazgató kitért arra is: egy-egy kép leírása mögött olykor hetek munkája, máskor több évig tartó levelezés áll, ha tehát egy kép alatt az olvasható, hogy a metszet készítője ismeretlen, az olvasó biztos lehet abban, hogy ezt az állítást évekig tartó munka előzte meg.
    Szalai Béla arról beszélt: a könyvben szerepel 100 képleírás, amelyhez kép nem tartozik, mert a hasonló ábrázolások közül a "legmutatósabbakat" válogatta be kötetébe. Arról is beszélt, hogy a hatalmas adatbázis nem lehet teljes, hiszen biztosan sok kép előkerül még.
    Hangsúlyozta: egy-egy kutató elszigetelt munkája mellett szükség lenne arra is, hogy a magyar múlt tárgyi emlékeinek gyűjtése és őrzése ugyanolyan intézményes keretek között működjön, ahogyan a könyvtáros és levéltáros szakma alkotóközössége dolgozik.
    A könyv az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában program keretében készült, a 380 oldalas színes kötet az ArtPrinter Könyvkiadó, a Székely Nemzeti Múzeum és a kolozsvári Iskolaalapítvány közös gondozásban jelent meg.
    A könyvbemutatón részt vett mások mellett Semjén Zsolt nemzetpolitikáért is felelős miniszterelnök-helyettes; Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke; Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára; Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és Szili Katalin miniszterelnöki megbízott. (MTI)