Ugrás a tartalomra

“Erdélyország az én hazám” világtalálkozó

Idén, 2009-ben – immár harmadik alkalommal – lesz „Erdélyország az én hazám” világtalálkozó Verőcén, a Csattogó-völgyben, július 3–5. között!

A fesztivál célja, az Erdélyből elszármazott családok, meg Erdély „szerelmeseinek” a találkozója, egy családias közegben, ahol a sok száz táborlakó és több ezer látogató, programjaink sokaságában megtalálja mindazt ami ínyére való.
A fesztivál remek alkalom az együttléthez azoknak, akik megérezni, megismerni, vagy újra átélni szeretnék a transzszilván eszme, hagyomány, kultúra összetartó erejét!
A háromnapos együttlét, lehetőség az anyaországi és erdélyi egyesületeknek, baráti köröknek, hagyományőrző társaságoknak Erdélyhez kötődő egyházfelekezeteknek, modern művészeti szakágak képviselőinek a bemutatkozásához. 2009-ben, az eddiginél jobban igyekszünk a népzene, a tánc, a színház és a filmművészet iránt elkötelezettek kedvében járni. Emellett számos előadó, műsorszám és helyszín várja nagycsaládos, sokgyerekes látogatóinkat is.
A „nálunk” megszokott módon, a messze földön híres székely vendégszeretettel fogadunk minden tiszta szívű, Erdélyt szerető, visszatérő és újonnan érkező látogatót.

A programokról, fellépőkről bővebben a <http://www.erdelyhon.hu/&gt; honlapon.
A szabadtéri fesztivál zökkenőmentes lebonyolításához kérjük a csíksomlyói Szűz Mária közbenjárását, oltalmazását!
Isten segedelmével, találkozzunk július 3–5. között!

Gaál István főszervező